Aktuális híreink

42 festő vállalkozó tanulhat ingyen

2020. August 17. 07:07
42 festő vállalkozó tanulhat ingyen

Egy pályázat keretein belül a Szobafestő, Mázoló, Tapétázó Országos Ipartestület (SZMTOI) és az Iparosok Országos Szövetsége (IPOSZ) feltérképezi, hogy milyen digitális eszközöket lehet majd a jövőben a festő szakmába integrálni. A cél, hogy vonzóbbá tegyék magát a szakmát, valamint felkészítsék a megrendelőket és egyben a vállalkozókat is az új szolgáltatások használatára, megismerésére.
Németh László, az IPOSZ elnöke
Fotó: Juhász Melinda

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara termében, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón Kovács László, az SZMTOI elnöke elmondta, hogy előzetesen hat tematikai egységet állítottak össze, amin a jelentkezők ingyenesen vehetnek részt. A végleges tematika a vállalkozók visszajelzései alapján a pályázat megvalósítása alatt készül el. Kovács szerint ez akár beépülhet majd a jelenlegi iskolarendszerű képzésbe is. Az SZMTOI elnöke a sajtóeseményen részletesen be is mutatta a hat tematikai egységet, melyek között helyet kapott az alapvető számítástechnikai ismeretek oktatása is, amelynek segítségével a vállalkozók akár saját honlapot is készíthetnek maguknak. A további egységek egy része a munkamenet digitalizációját segítené, mint például a digitális műszerek alkalmazása, vagy a színek megtervezése, megjelenítése digitálisan, mások pedig új szolgáltatásokat vezetnének be, mint például a digitális tapéták készítése.
A sajtótájékoztatón részt vett Németh László, az IPOSZ elnöke is, aki a pályázattal kapcsolatban leszögezte, az IPOSZ minden projektet üdvözöl és támogat, amely a vállalkozások digitális kompetenciáját fejleszti. Az elnök bízik abban, hogy az új digitális szolgáltatások által, amelyeket a pályázat keretein belül megismerhetnek a jelentkezők, vonzóbbá vállhat a szakma a fiatal generáció számára is. Németh László szerint ez elengedhetetlen, hiszen már most komoly szakmunkás-hiánnyal küzdünk, ami komoly problémát okoz az élet számos területén. Az IPOSZ elnöke szerint ráadásul a képzés tematikájának egy része, kis átalakítással alkalmas lehet más kézműves szakmák fejlesztésére is.
A sajtótájékoztató szervezői ezen kívül felhívták a figyelmet arra, hogy még nem teltek be a helyek, így továbbra is várják a jelentkezőket, akik szívesen és ingyen részt vennének a festő szakma jövőjének alakításában. Jelentkezni a szmtoi@szmtoi.hu email címen, vagy a +36-30/898-6409 –es telefonszámon lehet.
kecskemet_szmtoi_20200814_1043_DSC_1417


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler