Aktuális híreink

A Hiventures magyar vállalkozók által alapított amerikai cégbe fektetett be

A Hiventures magyar vállalkozók által alapított amerikai cégbe fektetett be
Több mint száz vállalkozás összesen 7,26 milliárd forint összegű kockázati tőkebefektetést kapott 2018-ban a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől, az alapkezelő végrehajtotta az első külfödi befektetését is, ennek során 245 millió forint tőkeinjekciót kapott az Egyesült Államokban magyar vállakozók  által alapított, szabadulószobákat működtető  PanIQ Franchising Inc.
Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: 2017 februári indulásuk óta 1576 befektetésre vonatkozó igény érkezett be a tőkealap-kezelőhöz, 246 pozitív befektetési döntést hoztak 19,29 milliárd forint összegben - ennek során 10,29 milliárd forint uniós forrást használtak fel. Idén 488 igényt regisztráltak, 107 esetben pozitív befektetési határozatot hoztak 7,26 milliárd forint értékben - ebből 4,08 milliárd forint volt az uniós forrás.
    A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőt harmadik negyedéves tevékenysége alapján két független nemzetközi szervezet - a Dow Jones és a Crunchbase - egyaránt Európában az első, szerte a világban pedig a második helyre tette a legaktívabb befektetők rangsorában.
    Kisgergely Kornél kiemelte: a 2018-as év egyik legérdekesebb és legígéretesebb Hiventures befektetése az első külföldi ügyfél, a PanIQ Franchising Inc. számára biztosított összeg volt. A szabadulószobák működtetésére alapított vállalkozás 2014-ben indult, első két saját egységét Hollywoodban és San Franciscoban nyitotta meg, 2017-től kezdve franchise vállalkozássá alakultak át, így ma már 12 egységből áll a hálózatuk. Nemrégiben a PanIQ hozzájárulásával nyitották meg a Neverland Budapest szabadulószoba komplexumot és bárt is.
    A PanIQ Franchising Inc. Magyarországon saját gyártókapacitással rendelkezik, az Egyesült Államokban saját projektmenedzsment csapatuk van, a hálózat üzemeltetését 60 munkavállaló végzi. Évente mintegy 150 ezer vendéget szolgálnak ki, a csoport jövőre - a franchise bevételeken felül - 4 millió dolláros forgalommal számol. A Hiventures-től kapott befektetésből megerősítik hazai gyártókapacitásukat, valamint szeretnék felgyorsítani terjeszkedésüket - mondta el Gábossy Ákos és Horváth Patrik, a PanIQ Franchising Inc két alapítója.
     Horváth Patrik hozzátette: a jövőben Las Vegasban, Orlandoban és Los Angelesben akarnak nyitni úgynevezett MEGA egységeket. Néhány éven belül szeretnének 30-40 aláírt franchise szerződésig eljutni, ezen felül még 5-10 millió dollár második körös tőkebevonást is el akarnak érni.
    Kérdésre válaszolva Kisgergely Kornél elmondta: egy-egy kockázati tőkebefektetés alkalmával maximum 5 év után lépnek ki az adott vállalkozásból, a befektetett tőkére vonatkozóan évi 30 százalék a hozamelvárásuk.
Forrás:MTI