Aktuális híreink

A környezetkímélő gazdálkodási forma elterjesztésén dolgozik az IPOSZ

2016. March 10. 15:23
A környezetkímélő gazdálkodási forma elterjesztésén dolgozik az IPOSZ
A magyar iparosság is keresi a kitörési pontokat, és ennek egyik megoldása lehetne a nagyvállalatokra jellemző költséghatékony, környezetkímélő gazdálkodási forma minél szélesebb körű elterjesztése - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke az MTI-nek.

Közölte, a szövetség a német Hanza Parlament irányításával német, finn, lengyel partnerekkel részt vett abban az európai uniós mintaprojektben, amelynek célja a fenntartható gazdálkodás, a környezetvédelmi szemlélet meghonosítása a kis- és középvállalkozások körében.

A Bölcsőtől a bölcsőig nevet viselő uniós program lényege, hogy az újrahasznosítást szorgalmazza, és olyan megoldásokat javasol, amellyel a kisvállalkozások csökkenteni tudják a költségeiket és környezetkímélő gazdálkodást folytatnak - foglalta össze Németh László.

A 2014 szeptemberében indult és 2016. augusztus 31-ig tartó Erasmus+ programban az IPOSZ 22 ezer euró támogatást kapott.

A mintaprogramban 12 vállalkozás vesz részt, az átvilágítást követően tanácsadók révén megismerték a minél kevesebb hulladékkal járó, minél kevesebb energiát használó új termelési módot, hamarosan, a program lezárásaként, a vállalkozások bemutatják a saját területükön az új szemléletmód megvalósítására vonatkozó javaslataikat - mondta.

2016.03.09. stop.hu/MTI



deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler