Aktuális híreink

Az IPOSZ a hatékonyságnövelésre, a szakképzésre és az együttműködésekre helyezi a hangsúlyt

2014. June 09. 15:22
Az IPOSZ a hatékonyságnövelésre, a szakképzésre és az együttműködésekre helyezi a hangsúlyt

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) idén az érdekképviseleti munka hatékonyságának növelésére, szakképzési rendszerük fejlesztésére, a kamarákkal való együttműködés bővítésére, a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére helyezi a hangsúlyt.


A szövetség 2014. évi cselekvési tervét a május végi közgyűlésen fogadták el.


Németh László, az IPOSZ elnöke az MTI-nek elmondta: az érdekképviseleti munka hatékonyságának növelése kiemelt feladat. Nemcsak az egyeztető fórumokon kívánnak részt venni, hanem ezen túl is erősítenék a kapcsolatot a kormányzati szervezetekkel, az önkormányzatokkal és a főhatóságokkal, hogy az ipartestületi tagok megfelelő érdekképviselethez jussanak.


A szakmunkásképzési rendszer továbbfejlesztése szintén a prioritások közé tartozik. Az ipartestületek fontosnak tartják a tanulóhelyek biztosítását, és felkészülnek mesterképzésben való aktív részvételre – jelezte az elnök.


Szólt arról is, hogy az IPOSZ az iparkamarával egyeztetni szeretne arról, hogy kötelező tagság esetén milyen együttműködés valósuljon meg. Németh László leszögezte: az iparosok nem tartják életszerűnek a kötelező kereskedelmi és iparkamarai tagságot. Az éves kamarai hozzájárulást most is adóteherként élik meg, keveslik azt a szolgáltatást, amennyit a kamarai törvény előír – tette hozzá.

Az IPOSZ elnöke rámutatott arra is, hogy az uniós források elosztásánál a mikrovállalkozásokra és családi vállalkozásokra a jövőben jobban oda kellene figyelni. A 2007–2013 közötti ciklusban a mikrovállalkozások az összes forrásnak nagyon kis részét kapták támogatásként – emlékeztetett, és úgy vélekedett, hogy 2014–2020 között ennek lényegesen nagyobbnak kell lennie.

Forrás: MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler