Aktuális híreink

Az ország tortái és kenyerei is kóstolhatók a Magyar Ízek Utcájában

2018. August 20. 06:58
Az ország tortái és kenyerei is kóstolhatók a Magyar Ízek Utcájában
Magyarország tortája, a Komáromi kisleány és cukormentes tortája, a Három kívánság, valamint a Szent István-napi kenyérverseny három győztes cipóját is megkóstolhatka, aki ma még kilátogat a Magyar Ízek Utcájába.
Sokác módra, cserépedényben készítik az ételt mohácsi hagyományőrzők a Magyar ízek utcájában 2018. augusztus 18-án. A Szent István-napi ünnepségek részeként a háromnapos gasztronómiai eseményt a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén rendezik. Idén a fűszereké a főszerep, és meg lehet kóstolni Magyarország tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is. MTI Fotó: Bruzák Noémi
A magyar pékek idén is igyekeztek méltó módon megemlékezni az államalapítás ünnepéről, ezért innovatív, teljes kiőrlésű és búzakenyér kategóriában hirdettek termékversenyt - idézte fel Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke, a Magyar Ízek Utcája rendezvényről tartott keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
    Kiemelte: a zsűrinek nehéz dolga volt, mivel az alkotók, a pékek egyre nagyobb számban vesznek részt a versenyen.
    Az idei év Szent István-napi fehérkenyér kategória nyertese Várhegyi Deres lett. A Kurdi Family Pék Kft. fejlesztése egy friss kovásszal, 12 órás érlelelési folyamat eredményeként készült, cipó formájú ropogós búzakenyér egy csipet kukoricával és egyedi metszéssel. Különlegessége, hogy a pékség most először nevezett friss kovászos kenyeret a versenyre - emelte ki az elnök.
    Az innovatív kategória legjobbját a SZEGA Camembert Kft.-ben Lusztig Ákos pékmester alkotta meg. A mézalmás rozskenyér 70 százalék rozslisztből 24 órás kovásszal készült, méz és almachips hozzáadásával. A különleges kenyeret a pékmester kifejezetten sültekhez, mártásokhoz, szendvicsnek és különböző kencék alá ajánlja, de jellege miatt lekvárral és mézzel is ízletes.
    A teljes kiőrlésű kategóriában Takó Zoltán pékmester kenyere lett a legjobb a Pedró Pékség Kft. jóvoltából. A Hajsza névre keresztelt kenyér tönköly, rozs és zablisztből készül 24 órás rozskovász élesztéssel, de az összetevők között napraforgó, tökmag és zabpehely is található. Belsejét tekintve kissé nedves, sokáig friss és ropogós, bagett formájú kenyér, amely sajtokhoz és borok mellé is kiváló.
    Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetője elmondta, hogy idén 12. alkalommal hirdették meg a Magyarország tortája versenyt, amelynek célja, hogy az államalapító Szent István előtt a magyar cukrászszakma egy tortával tisztelegjen. A legjobbat egy szakmai zsűri választja ki három forduló után a nevezők közül, akik évről-évre egyre többen vannak - fűzte hozzá.
    A zsűri az első fordulóban anonim módon választja ki a továbbjutókat, a második körben javaslatokat fogalmaz meg a torták tökéletesítésére, a döntőben pedig a végső recept szerint, élőben készítik el a cukrászok a zsűri előtt a tortát.  A nyertes a Komáromi kisleány lett, amelyet a Jánoska Cukrászdából Sztaracsek Ádám készített el. A cukrász elmondta, hogy a mézes-diós piskótában egy fahéjas-diós roppanós tésztát rejtett el, majd erre jön a fehér csokis-mascarponés mousse krém, ami egy citromos-gyömbéres körtekompótot és egy mézes-körtelikőrös csokis krémet is tartalmaz.
    A cukormentes verseny legjobbja a Három kívánság lett, a budapesti Nándori Cukrászda alkotásaként. A sütemény nem tartalmaz hozzáadott cukrot és fehér lisztet, három domináns összetevője pedig a chia magos-diós mandulapiskóta, a meggy, és a darabos túró. A torta frissességét a pikáns citromlé fokozza, míg a tetején édes "habfelhő" kapott helyet. A torta alacsony szénhidráttartalmú, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján egy szelete 12,9 gramm szénhidrátot és 242 kcal-t tartalmaz.
    Az Ízek Utcája kísérőprogramja lesz idén egy légi- és vízi parádé a nevelőszülős családok részére, akik a Dunáról nézheti végig a programot, de megjelennek az ünnepen az állatvédő szervezetek is számos más családbarát rendezvény mellett.


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom