Aktuális híreink

Gazdasági évnyitó - Varga Mihály: a beruházások alapozzák meg a következő évek növekedését

A beruházási ráta magas szinten tartása alapozza meg a következő évek növekedését - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című fórumán.
    Hozzátette: a járvány idején a magyar gazdaságvédelem elsősorban a beruházási ráta magas szinten tartására koncentrált, arra, hogy magas maradjon a nemzetgazdasági és az állami beruházások aránya is. Ez adta az elmúlt években a gazdasági növekedés jelentős lendületét. Jól látható, hogy 2020 első három negyedévében a nemzetgazdasági beruházásokban európai összevetésben a második helyen, míg az állami beruházások arányát tekintve az első helyen volt a magyar gazdaság - mondta.
    Kijelentette: ebben van jelentős előnye az országnak, és ez alapozza meg a következő évek növekedését.
    Varga Mihály szerint az idei második negyedév lesz a fordulópont, amikor már kétszámjegyű lesz a gazdasági növekedés.
Forrás:MTI