Aktuális híreink

Háromszorosára bővíti kapacitását a Zalaco Zrt.

2019. April 30. 07:22
Eddigi sütőipari kapacitását megháromszorozva, több mint 4 milliárd forintból épít új üzemcsarnokot Zalaegerszegen a Zalaco Zrt.
A hétfői bokrétaünnepen Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára azt mondta: Magyarországon ma közel 1100 sütőipari vállalkozás több mint 16 ezer embert foglalkoztat és évente 160 milliárd forint összbevételt termel. A cégek mindössze 5,7 százaléka tartozik a közepes vagy nagyvállalatok közé.     A Zalaco a három nagyvállalat egyike, amelynek kapacitásbővítése a hazai sütőipar sikertörténete - fogalmazott az államtitkár.    Hozzátette, hogy a kormány egyik célja a magyar vállalkozások közvetett vagy közvetlen támogatása, amelyek révén új munkahelyek is létrejönnek. A zalaegerszegi beruházással 2020-ig további 150 új dolgozót alkalmaznak majd.    Jelezte, hogy a sütőipar 160 milliárd forintos éves bevétele öt év alatt 10 százalékot bővült, eredményessége pedig megduplázódott, ami az ágazatban jellemző alacsony bérek növekedését is lehetővé tette.    Zsigó Róbert kitért arra is, hogy a sütőiparban jelentős a verseny és a táplálkozási igények változását követve folyamatosan bővül a választék. Ez is indokolta, hogy 2017-ben új sütőipari szabályozás lépett életbe, aminek eredményeként a magyar vásárlók jobb minőségű termékekhez juthatnak hozzá.    Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a város és Zala megye egyik meghatározó cégeként 69 éve működik a Zalaco, 2001 óta családi tulajdonban. Alig néhány éve, 2014-ben 1,3 milliárd forintos beruházással hozták létre a zalaegerszegi északi ipari parkban az új üzemcsarnokukat, amelyet most - 836 millió forintos kormányzati támogatás felhasználásával - több mint 4 milliárd forintból bővítenek új épülettel.    Berta László, a Zalaco vezérigazgatója azzal jellemezte a beruházást, hogy az új, 6000 négyzetméteres csarnok kétszer akkora, mint a korábbi épület, a kapacitás viszont megháromszorozódik. A néhány évvel ezelőtti fejlesztésük után már két évvel elérték a jelenlegi kapacitásuk csúcsát, ezért az új üzemben, már a közeljövőbeli bővítésként, további gyártósor elhelyezésére is lehetőség lesz.    Az első lépcsőben fagyasztott pogácsát állítanak elő, mert erre az igény 70 százalékkal nagyobb, mint néhány éve volt, a bővítéssel pedig az eddig csak szerény exportot is növelni tudják Ausztriába, Szlovákiába, Horvátországba és Szerbiába.    Az összesen közel 1000 embert foglalkoztató cég a Dunántúl szinte teljes területén jelen van üzleteivel, Pest megyét és a fővárost kivéve. Az új üzemcsarnokban ősszel kezdődik a próbaüzem, majd várhatóan az év végén indul el a termelés - említette a vezérigazgató.    Vigh László fideszes országgyűlési képviselő, miniszteri biztos megjegyezte: a Zalaco 13 éve nem emelte az alaptermékei árát, "sok ilyen magyar cégre lenne szükség".Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom