Aktuális híreink

Hiánypótló digitális képzés az építőipari kivitelezőknek

2021. June 23. 08:06
Hiánypótló digitális képzés az építőipari kivitelezőknek

Az IPOSZ támogatott képzésekkel is folyamatosan segíti a fejlődni kívánó mikrovállalkozókat. Erről beszélt Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke kedden, Hévízen, egy ott zajló, az IVSZ-szel közösen megvalósuló GINOP 5.3.5-18-2019-00094 országos projekt kapcsán.

Németh László elmondta, hogy az aktuális, 50 milliós keretösszegből megvalósuló képzést egy 100 fős mélyinterjú előzte meg, aminek során az építőipari kivitelezőkkel közösen alakították ki a tananyagot, amelyen alkalmanként 20 fő vehet részt.
 
Az éppen zajló háromnapos oktatás vezetője, Tordai Balázs elmondta, a résztvevők számára nem jelentett hátrányt a számítógépes ismeretek hiánya, de az is sok újdonságot tanult, aki már rendelkezett előzetes ismeretekkel. Az első napon a közösségi médiával ismerkedhettek a jelenlévők, ami azért nagyon fontos, mert sokan még mindig nem használják ezeket a platformokat vállalkozásuk érdekében, fejtette ki az IVSZ Ipar 4.0 szakértője. A digitális eszközök az ajánlatok elkészítésében is nélkülözhetetlenek, de egy látványos prezentáció is hozzájárulhat a sikeres üzletkötéshez. Az IPOSZ és az IVSZ közös tanfolyamán a résztvevők megismerkedhetnek ezekkel a lehetőségekkel, illetve a későbbi oktatási napokon Building Information Modeling (BIM) rendszerbe is betekintést nyerhetnek. Németh László szerint az építőipar digitalizációját tekintve a középmezőnyben vagyunk, de bőven van még tér a fejlődésre, van még mit behozni – fogalmazott az elnök, aki hozzátette: az IPOSZ a jövőben is szívesen működne együtt az IVSZ-szel, valamint előkészületben van egy újabb, az építőipar digitalizációját fejlesztő projekt.
 


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom