Aktuális híreink

Húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn

2019. April 19. 06:20
Húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn
Már pénteken elkezdődik és idén négy napig tart a húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn. A Nógrád megyei faluban gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások, koncertek, családi és gyermekprogramok várják a látogatókat - mondta a szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
A hollókői húsvét a hagyományok és az életöröm ünnepe, az ófalu parasztházaival és köves utcájával visszarepít az időbe - fogalmazott Kelecsényi Péter.
    Mint ismertette, nagypénteken kézműves kirakodóvásárt, tojásfestő foglalkozást szerveznek az ófaluban, a Csalogató Táncházban felidézik a hollókői böjti szokásokat, az esti igeliturgia előtt pedig a torinói lepel történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
    A négy nap rendezvényei párhuzamosan zajlanak az ófaluban, a várban és a színpadon. Utóbbi helyszínen szombaton Szalonna és bandája ad koncertet, vasárnap a Kerekes Band mellett fellép a Nógrád Táncegyüttes, a Dűvő zenekar, népzenei koncertet ad az Aurevoir. A nap locsoló táncházzal zárul.
    Húsvét hétfőjét a Hollókő Táncegyüttes ünnepi műsora nyitja, színpadra lép a Folk 45, a húsvéti nagykoncertet a Góbé zenekar adja.
    Gasztronómiai és hagyományőrző programok lesznek szombaton az ófaluban: kereplőzés, népi élet, tánctanítás, népviseletbe öltöztetés, de karikázót tanulhatnak a helyi néptáncegyüttessel, és szilvásgombócot főzhetnek a vendégek a kétbodonyi hagyományőrzőkkel.
    Húsvéti szentmisével kezdődik a vasárnapi és hétfői program is. Vasárnap a feltámadási körmenet után megkezdődik a locsolkodás a templomnál és az alsó kútnál, ami természetesen folytatódik hétfőn is. Nóta és tánc, táncház, mesemondás kínál még programot az ófaluban.
    Középkori lovagi tábor életképét jelenítik meg a vár előtti téren, a várban középkori ruhapróbával és muzsikával, ügyességi játékokkal, lovagok fegyveres bemutatóival várják a Hollókőre látogatókat.
    A vallási ünnepségek mindig kiemelkedő szerepet játszottak Hollókő hagyományőrző közösségében. A húsvéti fesztivál több mint húsz éve vonzza a magyar és nemzetközi látogatókat az egyetlen világörökségi faluba.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom