Aktuális híreink

Iparosok évzárója

2012. January 13. 10:58
Iparosok évzárója

 

Ünnep: Megvendégelték nyugdíjasaikat

 

Kőszeg - Évzáró ünnep­séget tartott a Kőszeg és Vidéke Vállalkozók Ipar­testülete. Köszöntötték a nyugdíjasokat és az év közben díjat kapott tago­kat. A hangulat nagyon jó volt, éjjel fél 1-ig tartott összejövetelük.

Összefogásunk, s az, hogy rendkívül jó az együtt­működésünk az önkormány­zattal, sok szép eredményt ho­zott az idén. Megőriztük a fizetőképességünket is, s ez most, amikor az IPOSZ nagy bajba került, nem kis érdem - hangs­úlyozta az iparosok székházá­ban megtartott jó hangulatú évzáró összejövetelen Szőnye József, a Kőszeg és Vidéke Vállalkozók Ipartestületének elnöke.

 

Elmondta, hogy az ipartes­tület az önkormányzattal két projektben is együttműködik. Példaértékű például, hogy a Jurisics-vár felújításánál a kő­szegi iparosok konzorciuma végzi a munkák felét.

 

Az iparosok összefogásával újították fel az ipartestület Bo­szorkánykonyháját, amely tíz év működés után rendkívül rossz állapotba került. Nem volt jó a szellőzése, lepotyog­tak faláról a csempék, s az el­múlt évek nagy esőzései miatt kétszer is elöntötte az ár. A tisztiorvosi szolgálat nem en­gedte így további működését. Felújításáért sokan végeztek társadalmi munkát. Nekik ezt az évzáró ünnepen köszönték ezt meg, ráadásul 28 iparos ka­pott elismerést, vehetett át em­léklapot.

 

Az ipartestületi munkáért, a konyha felújításában is orosz­lánrészt vállalt Kiss Péter és Szárnyas János országos elis­merésben részesült: a Magyar Kézművességért díj arany fo­kozatát vehették át. IPOSZ dí­jat kapott Horváth Györgyné és Harsányi Zsolt, Kézműves­ipar szolgálatáért díjat vehetett át Tóth Leventéné. A kisipari vállalkozók közül 40 éves ju­bileumi oklevelet kaptak: Sző­nye József, Zámbó Mihály, Avár László, Horváth György, 25 éves jubileumi oklevelet pedig Soproni Zoltán és Rese­terics Csaba.

 

A nagyon jó hangulatú óév­búcsúztató esten részt vett a Kőszeg és Vidéke Ipartestület mind az 50 nyugdíjas iparos tagja, akik vacsorát is kaptak, hozzá adományként bort is az egyik kőszegi pincészettől. A szombathelyi Melódia Együt­tes egy órán át szórakoztatta őket örökzöld dallamokkal.

 

É]el fél 1-ig tartott az iparo­sok évzáró összejövetele.

 

 

A Kőszegi Ipartestület 1885. június 19-én tar­totta alakuló közgyűlé­sét A 173 helybéli ipa­ros közül 151-en jelen­tek meg, elnökké Steg­müller Lászlót választották. 1902. március 13-án 1 2 ezer koronáért megvették a Waisbecker örökösök­től székházukat. Ezt 1993-ban visszakapták az önkormányzattól.

 

A kőszegi recept: jó kapcsolat és példa­értékű összefogás

 

Forrás: Vas Népe

 




deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler