Aktuális híreink

IPOSZ- A szolgáltatók fel tudtak készülni a nyitásra

2021. April 08. 17:19
IPOSZ- A szolgáltatók fel tudtak készülni a nyitásra
A szolgáltatók, fodrászatok, kozmetikák fel tudtak készülni az üzletek újranyitására, a távolságtartást elsősorban időpontfoglalással oldják meg, amivel elkerülik az esetleges torlódást - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek csütörtökön.
   
 A szövetség információi szerint a döntően egyéni vállalkozóként dolgozó szolgáltatók rendben meg tudtak nyitni a járványhelyzet miatti egyhónapos zárvatartás után, igaz, volt, ahol szerda helyett csak csütörtökön.
    Hozzátette: az üzleteknek fel kell tüntetniük, hogy hányan tartózkodhatnak egyszerre a helyiségben, és be kell tartani a maszkviselésre vonatkozó szabályt is, valamint a fertőtlenítést a korábbi előírásoknak megfelelően.
    Rengeteg vendég jelentkezett be szinte azonnal a szolgáltatókhoz, akik már nagyon várták a nyitást, az ünnepek alatt takarítással készültek - mondta az Iposz elnöke. Hozzátette: mivel többségében nem nagy üzletekről van szó, a vállalkozók pontosan ismerik a kuncsaftjaikat, tudják, hogy egy-egy emberre mennyi időt kell szánni, és eszerint ütemezik a munkát, így elkerülhető a torlódás - mondta.
    Németh László szerint jól működik az új szabályok szerint kialakított nyitvatartási rendszer.
    Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások legnagyobb országos munkaadói és szakmai szövetsége, melyet 167 jogilag önálló ipartestület alkot, ezek közül 148 területileg szervezett, 19 pedig országos szakmai szövetség. Az Iposz jelenleg 40 000 kisvállalkozást képvisel, a jellemző üzemméret az 1-10 főig terjedő alkalmazott és az egyéni vállalkozások.
MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom