Aktuális híreink

ITM: a százezret közelíti az ágazati bértámogatási programban megmenthető munkahelyek száma

2021. January 21. 05:49
Mostanáig már 95 ezer munkavállaló után kérték az ágazati bértámogatást a koronavírus-járvány miatt működésüket szüneteltetni kényszerült vállalkozások - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleménye szerint a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára.
Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a kormány a munkahelyek megőrzésével, újak teremtésével küzd a vírusválság okozta gondok ellen. Mint mondta, a magyar stratégia sikeres, hiszen hazánk gazdasági helyzete jobb más, akár gazdagabb uniós tagállamokénál is. A kormányzati intézkedésekkel már több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédeni.     A legutóbbi öt napban mintegy ötezer munkavállalónak igényelték az ágazati bértámogatást, eddig így összesen 13 200 vállalkozás jelezte, hogy csaknem 95 ezer munkatársuk esetében élni kívánnak a lehetőséggel - ismertette a legfrissebb adatokat Schanda Tamás.
    A magyar emberek az elmúlt tíz évben is bizonyították, hogy munkából akarnak megélni. A koronavírus-járvány azonban több ágazatban - így különösen a vendéglátás, a turizmus és a szolgáltatások területén - jelentős nehézségeket okoz, a vállalkozások talpon maradását veszélyezteti. A kormány feladata ebben a helyzetben az, hogy segítse a munkáltatókat a munkahelyek megőrzésében. Ezért indultak munkahelyvédelmi és -teremtési programok - tette hozzá.     Schanda Tamás elmondta: Magyarország a járványban is jobban teljesít, mint sok gazdagabb ország. Több tényezőnek köszönhető, hogy az elszenvedett veszteségek ellenére a magyar gazdaság továbbra is jó eredményeket tud felmutatni. A belföldi vállalkozók kitartásának, a magyar munkavállalók hozzáállásának, az elmúlt évtized közös eredményeinek és a kormányzati intézkedéseknek, amelyek összesen már jóval több mint 1,4 millió magyar emberen segítettek - fejtette ki.     Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy a baloldal teljesen más válságkezelési stratégiát választott 2010 előtt. Ők adót emeltek, elvették a 13. havi nyugdíjat, fojtogatóvá tették a gazdasági légkört a vállalkozások számára. A magyar családoktól és cégektől behajtották ugyan a pénzt, de az országot így sem tudták kihúzni a bajból - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy 2010-ben már sikerült változtatni, kilábalni a válságból, ez a magyar emberek összefogásának és munkájának köszönhetően most is sikerülni fog - olvasható a közleményben.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom