Aktuális híreink

ITM-államtitkár: indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos program

2021. September 02. 07:31
Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
György László ismertette: az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozók vállalati képzéséhez 70 százalékos támogatást nyújtanak, valamint a kieső munkaidőre jutó munkabér 70 százalékát is átvállalja a program. A közepes méretű vállalkozások esetében a támogatás 60, a nagyvállalatoknál 50 százalékos.
    Az államtitkár kiemelte, hogy nem ingyenpénzt kapnak a résztvevők, a munkavállalóknak tanulniuk kell, a munkáltatóknak pedig legalább egy évig tovább kell foglalkoztatniuk a vállalati képzési program résztvevőit és a bérüket is a minimálbér növekedésének ütemét meghaladóan kell emelni.
    A hazai felnőttképzési rendszer megújítása is segít abban, hogy idén a magyar gazdaság növekedése meghaladja az 5,5 százalékot, valamint a magyar munkavállalóknak tartósan legyen munkája - hangsúlyozta György László.
    Az államtitkár elmondta, hogy a felnőttképzési programban egy munkavállalóra évi félmillió forint támogatás is juthat.
    A programot a korábbiaknál nagyobb rugalmassággal szervezik, a vállalati igényeknek megfelelően a képzések lehetnek vállalati belső képzések, de külső képző intézményeket is igénybe lehet venni - jelezte. Hozzátette, a képzések hatékonyságát mérik majd.
    György László felhívta a figyelmet arra, hogy a felnőttképzés átalakításának egyik legfontosabb eleme a pályakövetési rendszer bevezetése. Mint mondta, ebből egyebek mellett tájékozódni lehet arról, hogy milyen szakmákra van igény a munkaerőpiacon, és keresni lehet különböző képzések között.
    A sajtótájékoztatón Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: mára rekordokat ért el a hazai foglalkoztatás, de a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a váratlan helyzetekre is fel kell készíteni a munkavállalókat.
    A munkaadóknak és a munkavállalóknak is biztonságot nyújt, ha a munkavállalók több ismerettel rendelkeznek, így jobban tudnak alkalmazkodni a változásokhoz - fejtette ki az államtitkár. Kiemelte emellett: a vállalati képzési program elindításának másik fontos oka, hogy a gazdasági növekedéshez erősíteni kell a munka hatékonyságát.
    A program részleteiről szólva Bodó Sándor elmondta, hogy négy területen indulnak képzések, szakmai ismeretek megszerzése mellett támogatják a kommunikációs, az információs-technológiai, valamint az alapvető nyelvi képzéseket.
MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler