Aktuális híreink

ITM: ismét keresik az ország leginspirálóbb vállalkozóit

2021. March 19. 08:12
Az idén május végéig lehet jelentkezni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti fordulójára; a szakmai zsűri azon vállalkozások nevezését várja, amelyek programjaikkal kiemelkedő példával szolgálnak a kiírásban szereplő hat terület egyikén, és érdemesek lehetnek arra, hogy képviseljék Magyarországot Európa leginspirálóbb és legkreatívabb vállalkozásainak nemzetközi versenyén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken.

A közleményben idézték György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárt, aki kijelentette: "a koronavírus-járvány megmutatta, hogy mi, magyarok képesek vagyunk összefogni a bajban és mindig számíthatunk a hazai vállalkozásokra. Közülük most a leginspirálóbbaknak lehetősége nyílik arra, hogy az európai színtéren is bemutatkozzanak".
    Az Európai Bizottság által 2006-ban indított verseny a legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásfejlesztési történeteket részesíti elismerésben. Célja, hogy népszerűsítse és megismertesse  az emberekkel azokat a vállalkozókat, akik vonzóvá teszik a vállalkozóvá válást, és nemzetközi szinten is kiemelkedő példával szolgálnak - ismertette az ITM.
    "Azért csatlakoztunk a kezdeményezéshez, mert a vállalkozásfejlesztésnek a támogatási programok mellett fontos része, hogy elismerjük példamutató vállalkozásainkat és hozzájáruljunk a jó gyakorlatok megosztásához. Azt, hogy a magyar leleményességet már nemzetközileg is elismerik, mutatja, hogy 2014-ben a Gazdagmami Kft. nyerte el az európai zsűri fődíját" - emlékeztetett az államtitkár.
    Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra (EEPA - European Enterprise Promotion Awards) vállalkozások, civil szervezetek, önkormányzatok, állami szervek pályázhatnak hat kategóriában, legalább 15 hónapja működtetett programjaikkal.  
    A díj kategóriái: a vállalkozói kedv ösztönzése, a vállalkozói ismeretek növelése, az üzleti környezet fejlesztése és digitális átállás támogatása, a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése, a fenntartható átállás ösztönzése, valamint vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért.
    A verseny nemzeti és európai szinten zajlik. A magyar szakmai zsűri két projektet juttat tovább az európai fordulóba. Az európai zsűri fődíját - amelynek díjazottja bármely kategóriából kikerülhet - az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozásfejlesztési programjának bizonyul.
    Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra a kkvdij@itm.gov.hu email címen 2021. május 31-ig lehet jelentkezni. A pályázati kiírás és a jelentkezési lap elérhető a https://kormany.hu/dokumentumtar/europai-vallalkozasfejlesztesi-dij-2021-palyazat oldalon.
MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom