Aktuális híreink

ITM: soha nem látott érdeklődés a Technológiaváltó támogatási program iránt

2021. July 13. 06:54
Rendkívül nagy érdeklődés mellett nyílt meg a 2021-2027-es fejlesztési ciklus első pályázata - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel hétfőn.
Közölték: a keret kimerülése miatt a beadás napján felfüggesztésre került a GINOP PLUSZ-1.2.1-21 első felhívása, amely a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelését, technológiai és szervezeti megújulását célozza. A 100 milliárd forintos keretösszeg nagyon gyorsan, már a következő hónapokban megérkezik a magyar vállalkozások számlájára, ezzel segítve a gazdaság mielőbbi újraindítását. Azoknak sem kell csüggedniük, akik a keret kimerülése miatt lemaradtak a pályázat benyújtásáról, mert ősszel megnyílik a következő szakasz. A kormány folyamatosan hirdeti meg a mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató további pályázatokat is - írták.
    György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: a Technológiaváltó támogatási program rendkívül népszerű a vállalkozások körében. Mivel bíztak abban, hogy a gazdaság újraindításával élénkül a beruházási kedv, eleve úgy készültek, hogy fél éven belül lesz még két további kör, 50-50 milliárd forintos kerettel. Felidézte: tavaly összesen 100 milliárd forint értékben hirdettek hasonló feltételekkel pályázatot, azonban ott a keret 3 hét alatt merült ki. Most láthatóan jóval nagyobb az igény a vállalkozások részéről és minden tőlünk telhetőt megtesznek, hogy mindenki megvalósíthassa a fejlesztési elképzeléseit. A rendkívüli érdeklődés miatt azon dolgoznak, hogy az újabb szakaszokban az eddig tervezettnél korábban lehessen benyújtani az igényeket. Örömteli, hogy a vállalkozások a járvány harmadik hullámának letörése után ekkora beruházási kedvvel vágnak neki az újraindításnak. A jövőben szinte biztosan megtalálják számításukat a hamarosan nyíló pályázati lehetőségek között azok is, akiknek a felhívás első körében nem tudunk támogatást biztosítani - fejtette ki az államtitkár.
    A pályázatra a 8 órai nyitást követően 1137 pályázat érkezett 130 milliárd forint értékben, ezért a felhívás a kiírásban foglaltaknak megfelelően automatikusan felfüggesztésre került. Az összesen 200 milliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg azért, hogy a vállalkozások alaposan átgondolhassák fejlesztési tervüket, és felkészülten várják a pályázatok beadását. A további két kör legkésőbb 2021 októberében és 2022 januárjában várható 50-50 milliárd forintos keretösszeggel.
    Az ITM közölte: további információk és a pályázati felhívás a https://www.palyazat.gov.hu/megjelent-a-ginop-plusz-121-21-felhvs oldalon érhető el. Az érdeklődők a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu) is tájékozódhatnak a részletekről.
MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom