Aktuális híreink

ITM: széles körű társadalmi egyeztetéssel készül a kormány kkv-stratégiája

2019. May 17. 06:41
ITM: széles körű társadalmi egyeztetéssel készül a kormány kkv-stratégiája
Széles körű társadalmi egyeztetéssel készül a kormány kis- és középvállalkozásokat segítő stratégiája (kkv-stratégia), amelynek célja, hogy Magyarországon erős, hazai tulajdonú vállalkozói réteg legyen - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a kkv-stratégiáról rendezett országos fórumsorozat tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára
Fotó: Juhász Melinda
Az ITM és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) április 5. és május 9. között a területi kamarák szervezésében 19 helyszínen országos fórumot tartott a 2030-ig szóló készülő kkv-stratégiáról mintegy 1000 vállalkozás részvételével.
    György László elmondta, hogy az idén a kormány 167,5 milliárd forint támogatást biztosít a hazai kis- és középvállalkozásoknak (kkv), ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő, 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában.
    Az államtitkár a sajtótájékoztatón részletezte, a vissza nem térítendő források közül az egyik legfontosabb a 45 milliárd forintos innovációs keret a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal gondozásában a piacvezérelt vállalati kutatás-fejlesztés támogatására. További 15,1 milliárd forint áll rendelkezésre a Magyar multi programban a dinamikusan fejlődő vállalkozásoknak, 1 milliárd forint keretből segítik a vállalatok nemzetközi piacra lépését, a Modern mintaüzem programban mintegy 12 milliárd forintot szánnak a magyar vállalkozások technológia váltására.
    A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közös vállalkozói mentorprogramban a vállalkozások pénzügyi tudatosságát, vállalkozói készségeit, technológia váltását támogatják 3,3 milliárd forint keretből. A szabad vállalkozói zónákban működő kkv-k segítésére 1 milliárd forint keret áll rendelkezésre. Az építőipari kkv-k technológiai korszerűsítésére az idén 6 milliárd forint jut. A generációváltást 1 milliárd forint keretösszegű programból támogatják, a beszállítói program az idén is legalább 3 milliárd forintos kerettel működik - sorolta az államtitkár.
    A visszatérítendő támogatások közül nyitva van a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a  technológia váltást támogató jelentős keret,  emellett 7,5 milliárd forint érhető el a Digitális jólét hitelprogramban - mondta György László.
    Az államtitkár elismerésre méltó teljesítménynek nevezte, hogy a magyar kkv-k termelékenysége 2010 és 2017 között a legnagyobb mértékben nőtt az Európai Unióban. Ez idő alatt a magyar kkv-k termelékenysége több mint 30 százalékkal emelkedett, ez a mutató az Európai Unióban 9 százalék, a visegrádi országokban pedig 6 százalék.
    Hangsúlyozta, a magyar kkv-k a gazdasági növekedés üteménél nagyobb mértékben tudták növelni a hozzáadott értéküket.
    Kérdésre válaszolva György László elmondta, hogy a 2030-ig szóló kkv- stratégiát a tervek szerint a kormány júniusban tárgyalja, és szeptemberben indul, de egyes elemei már most is működnek.
    Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a sajtótájékoztatón egyebek közt kiemelte, hogy a vállalkozásoknak komoly kihívást jelent a digitalizáció, a robotizáció, a termelékenység növelése, a generációváltás, és az exportpiacuk bővítése.
    A kamara elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell készülni a világgazdaság lassulására, és segíteni kell a vállalkozásokat.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom