Aktuális híreink

Jó évet zártak Tolnában az építőipari cégek 2019-ben

2020. January 14. 06:29
Kedvező tavalyi teljesítményről és visszafogottabb idei várakozásokról számoltak be az MTI által megkérdezett Tolna megyei építőipari cégek.
Az MTI által megkérdezett cégvezetők főként az operatív programoknak és a lakástámogatásoknak tulajdonították a 2019-ben elért kedvező eredményeket.
    A bátaszéki Alisca Bau Zrt. 2019-es nettó árbevétele a 2018-as 3,6 milliárd forint után megközelíti az ötmilliárd forintot, adózott eredménye az egy évvel korábbi 155 millió forint körül alakul - mondta Korcsmár István vezérigazgató. Az arányában kisebb eredményt az magyarázza, hogy a korábbi években kötött szerződésekben nem tudták érvényesíteni az építőanyagárak emelkedését - tette hozzá.
    A cég tavaly többek között a bátai, bátaszéki, pincehelyi, madarasi és katymári csatornahálózat kivitelezője volt. Az idei évre, júliusig, augusztusig már most stabil szerződésállománya van mélyépítési munkákra a száz főt foglalkoztató társaságnak, így nem várható az árbevétel csökkenése az idén sem - mondta a vezérigazgató.
    A tamási Tam Bau Kft. az egy évvel korábbi 2,8 milliárd forint után tavaly 2,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, és megtartotta akkori, 135 millió forintos adózott eredményét - közölte Kólya József ügyvezető igazgató. A társaság mások mellett részt vett az M3-as mogyoródi csomópontja és egy napelempark építésében, illetve a Balaton déli régiójában zajlott vízépítési munkákban.
    A cégvezető elmondta: 2020-ban az operatív programok és a Modern Városok Program mellett a kkv-szektor beruházásaira számítanak, így a tavalyi év eredményeit meg tudják ismételni. A kft. jelenleg költözik egymilliárd forintot meghaladó beruházással épített, új telephelyére, ahol új betonkeverő üzemmel hatékonyabban működik majd - jegyezte meg.
    A mélyépítést, parképítést, sportlétesítmények építését, egyházi ingatlanok felújítását egyaránt végző, szekszárdi PSN Építőipari Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a cég valamivel növelte 2018-as, 3,2 milliárd forintos árbevételét, és megtartotta adózott eredményét, amely 509 millió forint volt. Simcsik Pál elmondta, a 29 fős cég - amely jelenleg is dolgozik a mohácsi Nagyboldogasszony templom felújításán -, idei szerződésállománya még nem köti le teljes kapacitását.
    A transzportbetont gyártó, dunaföldvári Csigi Beton Építőipari Kft. nettó árbevétele és adózott eredménye is a 2018-as 806, illetve 194 millió forint  körül alakult - mondta Csiginé Köntös Orsolya ügyvezető igazgató. Az évi 15-20 ezer köbméter betont gyártó cég többek között a dunaföldvári etanolüzem bővítéséhez, paksi társasházépítéséhez szállított alapanyagot, és érezhető volt a családi otthonteremtési kedvezmény hatása a magánépítkezések növekedésében is - tette hozzá.
    A szekszárdi Gemenc Bau Kft. a 2018-as 1,45 milliárd forintról 1,6 milliárd forintra növelte árbevételét, eközben adózott eredménye 113 millió forintról körülbelül 50 millió forintra csökken - ismertette Werner Miklós ügyvezető igazgató. Az eredménycsökkenést a 35 főt foglalkoztató kkv vezetője azzal magyarázta, hogy a cég több megrendelést vállalt a rendelkezésre álló kapacitásánál. A tavaly két jelentős pinceépítésen dolgozó, és az előző évihez hasonló nagyságrendű árbevételt tervező Gemenc Bau 2020-ban is "megrendelésdömpingre", 2021-ben viszont már hullámvölgyre számít - mondta a cégvezető.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom