Aktuális híreink

Kétmilliárd forintos beruházást indít a királyegyházi cementgyár

2019. July 01. 16:52
Kétmilliárd forint értékű beruházást hajt végre 2020 első feléig a baranyai Királyegyházán nyolcadik éve működő Lafarge Cement Magyarország Kft. - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

 A saját erőből megvalósuló beruházás eredményeként 60-ról 80 százalékra emelkedik a gyárban a felhasznált másodlagos tüzelőanyagok mértéke. Emellett a "jelenleg is jóval a megengedett határértékek alatt lévő" szén-dioxid kibocsátást további 10 százalékkal tudják csökkenteni - írták.
    A közleményben Hoffmann Tamás, a Lafarge Cement Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója ismerteti: olyan technológiát építenek be, amely egyrészt további lehetőségeket kínál a helyi, hatékony hulladékgazdálkodás területén, másrészt évtizedekre szavatolja a cementgyár versenyképes működését is.
    Kitérnek arra, hogy a gyár mostani környezetvédelmi beruházása a 2014-ben bevezetett alternatív tüzelőanyagok hasznosításához kapcsolódik, azt bővíti ki. Felidézik: öt éve egy 700 millió forintos beruházás keretében lehetővé tették, hogy tisztított, aprított háztartási hulladék és gumitextil az úgynevezett együtt égetés folyamata során értékes tüzelő- és másodlagos nyersanyagforrást adjon a cementgyártás folyamatához.
    Felhívták a figyelmet, hogy a beruházásokkal nemcsak a fosszilis energiahordozókat óvják meg a jövő generációja számára, hanem az egyébként szemétégetésre, illetve lerakásra, depóniára ítélt hulladékot hasznosítják újra. A cementgyártás zárt technológiája miatt mindez beépül a cementbe.
    A mostani beruházás kapcsán megjegyzik a közleményben, hogy az újítás középpontjában ezúttal az úgynevezett klór-leválasztó technológia áll, amely lehetővé teszi a tüzelőanyagok nagyobb arányban történő alternatív hasznosítását.
    A beruházás technológiai kivitelezése 2019 végén zárul le, míg az alternatív tüzelőanyag tároló bővítése 2020 első félévében valósul meg.
    A királyegyházi cementművet 2011 szeptemberében adták át, előtte 30 éven át nem épült cementgyár Európában. A korszerű, környezetbarát technológiát alkalmazó és az energiával hatékonyan gazdálkodó létesítmény tervezésére és kivitelezésére 72 milliárd forintot költöttek. A mintegy 150 főt foglalkoztató, közel 50 milliárd forintos saját tőkével rendelkező Lafarge Cement Magyarország Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2018-ban 19 milliárd forint árbevételt ért el 570 millió forint adózott nyereség mellett.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom