Aktuális híreink

Körforgásos gazdaság online képzés az IPOSZ-ban

2020. November 16. 15:53
Körforgásos gazdaság online képzés az IPOSZ-ban

A körforgásos gazdaság nyújtotta lehetőségekről szóló online képzés lesz az IPOSZ-ban, november 25-én és 27-én. A témával kapcsolatban interjúra került sor a Hatos Csatornán az IPOSZ vezetőivel és a KÖVET Egyesület szakértőjével.

Az Ipartestületek Országos Szövetsége részt vesz egy Erasmus+ nemzetközi projektben, amelyben 4 célterületen alakítunk ki tananyagokat, és valósítunk meg képzéseket, ezek a következők:
Magyarországi szakmai partnerként az IPOSZ a KÖVET Egyesületet vonta be ebbe a projektbe, amely egyesület több évtizedes szakmai tapasztalattal és komoly szakember háttérrel rendelkezik a kitűzött célterületeken.
A projekt mindezen területeket Magyarországon az IPOSZ célkitűzésének megfelelően a KKV-k szempontjából közelíti meg.

A projektről, annak első képzéséről, ami azt fogja bemutatni, hogy a körforgásos gazdaság milyen lehetőségeket nyújt a mikro és kisvállalkozások számára, az IPOSZ elnöke, Németh László és Solti Gábor igazgató, valamint a KÖVET Egyesület szakértője, Bíró Imola a Hatos Csatornán egy beszélgetést folytatott le a Tea Glóriával című műsorban. Ezt a beszélgetést az alábbi linken tekinthetik meg, az interjú 25 perc 42 másodpercnél kezdődik:

https://www.youtube.com/watch?v=Vl9FdTD8_Fc

Az IPOSZ tagvállalkozásai ingyenesen vehetnek részt a projektben megvalósuló online képzéseken.

A már kijelölt pontos képzési időpont(ok)ról és a lebonyolítás módjáról az érdeklődők minden információt megtalálnak az IPOSZ honlapján:

http://www.iposz.hu/hanza-parlamenttel-kozos-kepzesek-vallalkozasok-kornyezettudatossaganak-fokozasa-kornyezeti-teljesitmenyuk-javitasa-erdekeben-erasmus-tamogatassal 

A képzéssorozattal kapcsolatban felmerülő bármilyen kérdés esetén keressék az IPOSZ-nál Rettich Tamás főtanácsost (e-mail: rettich@iposz.hu , tel: 06-30-385-6048).


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler