Aktuális híreink

Közbeszerzési Hatóság: a rendkívül nehéz gazdasági helyzetben is segítik a közbeszerzések résztvevőit

2020. October 28. 06:31
A közbeszerzések résztvevőinek segítésére, a hirdetmények előzetes vizsgálatára és a szerződések ellenőrzésére helyezi a hangsúlyt a hatóság a jövőben - tájékoztatta Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke a szervezet 25 éves évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi konferencia résztvevőit a hatóság kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.  
A Közbeszerzési Hatóság küldetése, hogy szakértői támogatással és oktatással segítse a közbeszerzési eljárások szereplőit, tovább erősítse a kis- és közepes vállalkozókat (kkv), valamint a fenntarthatósági szempontok alkalmazását - idézi a közlemény Kovács Lászlót.
    Az elnök fontosnak tartja a hirdetményellenőrzést, amellyel számos jogsértést előzhetnek meg. Akár csak a szerződések ellenőrzésével. A jövőben e két tevékenység az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kap a hivatal munkájában - mondta.
    A konferencián Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a közlemény szerint kiemelte, hogy tavaly a közbeszerzési eljárások 87 százalékában nyertek kis- és középvállalkozások, értékben minden 100 forintnyi megbízásból 59 forint került kkv-hoz. Ezek a vállalkozások jelentik a magyar gazdaság motorját, és biztosítják a munkahelyek kétharmadát, ezért a cél, hogy tovább erősödjenek a közbeszerzési piacon - hangsúlyozta a politikus.
    Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke bíztató jelnek nevezte, hogy az uniós és a magyar közbeszerzési rendszerben is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a zöld szempontok. Példaként említette, hogy Magyarországon 2019-ben több mint 900 zöld közbeszerzési eljárás valósult meg, 1200 milliárd forint összértékben.
    Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke elmondta, hogy a GVH és a Közbeszerzési Hatóság munkája számos ponton kapcsolódik, ezért a két szervezet megújította együttműködését, így gyorsult az ügyáttétel és az információcsere is a két intézmény között.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom