Aktuális híreink

Magyar kézműves-sikerek a nemzetközi betlehem-kiállításon

2019. December 11. 08:05
Magyar kézműves-sikerek a nemzetközi betlehem-kiállításon

Idén összesen 16 kézműves-alkotást válogattak be a szervezők a kiállított művek közé, az alkotásokról készül fényképek alapján. A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) szerint ez igazi siker, hiszen évente átlagosan csupán 5 alkotás szerepelhetett ezelőtt. De azért is nagyon különleges az idei év, mert a mostani kiállításnak Magyarország a díszvendége, a jövőre itthon megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt.

Magyarország 1993 óta vesz részt a hagyományos római nemzetközi betlehem-kiállításon, amire a magyar alkotók részvételét a római Vatikáni Nagykövetség felkérése alapján, 1994 óta a Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) szervezi. Az alapítványt 1993-ban az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) hívta életre, és azóta foglalkozik a természetes anyagokat felhasználó, a tárgyalkotó népművészetet (avagy népi kézművességet) és kézműves iparművészetet magába foglaló művészi kézművességgel, kihalófélben lévő szakmák, mesterségek képviselőivel; a kézművesség hagyományainak megőrzésével és továbbvitelével, mai értékeinek bemutatásával és népszerűsítésével.
Az idei kiállításra 19 magyar kézműves 23 alkotással nevezett, és 15 alkotó 16 alkotását válogatták be. Ráadásul idén az a megtiszteltetés is érte az egyik alkotót, Kiss István egri fafaragó népi iparművészt, hogy az ő alkotásának fotója szerepel a vatikáni nagykövetségünk karácsonyi üdvözlőlapján. A kiállított tárgyak között a legkülönbözőbb technikával és alapanyagból elkészített művek szerepelnek, mint például Ágoston Zsolt fafaragása, Csonka Ibolya Swarowski kristályos ikonja, vagy Lauer Jánosné mézeskalácsa.


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom