Aktuális híreink

Márciustól jöhet a jelentős áremelkedés az építőiparban

2021. February 09. 17:47
Márciustól jöhet a jelentős áremelkedés az építőiparban
A keresletnövekedés és az alapanyagok drágulása miatt várhatóan az építőipari gyártott termékeknél is érezhető áremelkedésre lehet számítani márciustól. Kovács Vilmos, a Kovi-Kő Térkőgyár ügyvezetője a felújítási támogatással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy vissza nem térítendő támogatásként a beruházás költségének 50 százaléka maximum hárommillió forintig igényelhető vissza, de a támogatás összegében figyelembe vett munkadíj és anyagköltség maximum a teljes összeg 25-25%-a lehet. Hozzátette, hogy a piacon sokan megelőzik a kereslethullámot, és sokan kötik le már most az anyagokat azokhoz a munkákhoz, amiket május-június körül végeznek majd el.

Jelentős áremelkedéssel indult a 2021-es év az építőiparban. A vasanyagok ára már most 20 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor, a beton alapanyagú termékek árát pedig hagyományosan márciusban szokták emelni a sóderbányák és a cementgyárak, ráadásul idén tavasszal a korábbi évekhez képest egy komolyabb drágulásra kell felkészülni.

Kovács Vilmos, a Kovi-Kő Térkőgyár ügyvezetője arról beszélt, hogy ha az alapanyagok ára emelkedik, az húzza magával a termékek, így például a gyártott térkő árát is, amit a lakosság márciusban kezdhet majd megérezni.

„2006 és 2016 között tulajdonképpen végig változatlan áron tudtunk dolgozni, de az utóbbi esztendőkben a sóderbányák és a cementgyárak folyamatosan többet kértek az alapanyagokért. A piacon kapható termékek ára ezt nem egy összegben követte le, de számításaink szerint a térkőben idén egy 10 százalékos drágulás egyáltalán nem kizárt, sőt, inkább valószínű” – értékelte a helyzetet a szakember.

Májusi kereslet már januárban

Kovács Vilmos elmondta: soha nem volt még ilyen forgalmas januárjuk. Ez annak köszönhető, hogy tavaly november-decemberben szinte mindenki kivárt a kormány által bejelentett új otthonfelújítási kedvezmények miatt, ezért a kereslet januárban egyben zúdult rá a piacra.

„Olyan mennyiségű árajánlatot adunk ki, mintha tavasszal, a szezon közepén lennénk. Rengetegen kötik le az alapanyagot olyan munkákhoz, amiket május-júniusban végeznek majd el. Ezzel megelőzik azt a nagyon erős kereslethullámot, ami akkorra várható, és biztosan nem fognak elcsúszni a felújítással. Ajánlott egyébként a kivitelezőkkel is előre egyeztetni, hiszen vélhetően a szakemberek is nagyon le lesznek terhelve egész évben” – fogalmazott.

A Kovi-Kő Térkőgyár ügyvezetője azt is kiemelte, hogy Magyarország legnagyobb otthonfelújítási programjának keretében a térkövezés is támogatható.

„A térkövezés, az ágyásszegélyek kialakítása vagy a támfal és a járda építése tipikusan olyan feladatok és kiadások, amelyekre a háztulajdonosok csak másod- vagy harmadsorban gondolnak a házfelújítások során. 2021-ben pedig duplán megéri figyelmet fordítani ezekre a feladatokra, mert most egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként a beruházás költségének 50 százaléka, maximum 3 millió forintig, visszaigényelhető azzal a feltétellel, hogy a támogatás összegében figyelembe vett munkadíj és anyagköltség maximum a teljes összeg 25-25%-a lehet” – nyilatkozott.

Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a munkadíj mértékét nem haladhatja meg az anyagköltség mértéke, tehát már a tervezéskor érdemes figyelembe venni, hogy mekkora összegből vásárolunk anyagot, és mennyibe fog kerülni a kivitelező, hogy ne utólag, a pénz visszaigénylésekor érjen kellemetlen meglepetés bennünket.

Folyamatosan növekvő kapacitás

A Kovi-Kő Térkőgyárnál folyamatosan növelik a gyártási kapacitást, ennek köszönhetően évente 200.000 négyzetméternyi térkövet képesek előállítani. Ezzel a keresletnövekedést is ki tudják elégíteni és az előre lekötött megrendeléseket is biztosan tudják vállalni a szerződésben kikötött időre.

A térkövezés, a különleges ágyásszegélyek, a támfalak, a rusztikus lépcsők vagy akár egy szép járda és járdaszegély kialakításának nem csak esztétikai értéke van. A megfelelő térkövezéssel ugyanis egy csapásra több előnyre is szert tehetünk: az ágyásnövények túlburjánzásának megállításától a fűnyírás könnyítésén át a kert praktikus tagolásáig.

Ráadásul a térkövek, a járdák és az esetleges lépcsők átgondolt kialakítása a kerten kívül és belül is összehangolható, ami rendkívül rendezett megjelenést kölcsönöz a portának. Emellett azonban, főleg a kültéri részeken, segíthet a gondosan kiválasztott növényzet lopásvédelmében is.



deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler