Aktuális híreink

Most figyeljen, így elkerülheti az adóbírságot

2014. December 09. 20:28
Most figyeljen, így elkerülheti az adóbírságot

Decemberben, illetve az adóév utolsó hónapjában több, adózással kapcsolatos bejelentés, bevallás és befizetés esedékes, amelynek elmulasztása bírságot vagy az adózó szándékától eltérő adózást vonhat maga után. Az Adózóna összeszedte, mit csináljon, hogy jól csinálja.

 



A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) alkalmazni kívánó egyéni vállalkozónak, egyéni cégnek, kizárólag magánszemély taggal rendelkező betéti társaságnak, és közkereseti társaságnak a szándékát az e célra rendszeresített nyomtatványon a megelőző hónapban be kell jelenteni az adóhatóságnak. Ugyancsak a megelőző hónapban kell változásként bejelenteni, ha a következő hónaptól nem kíván a vállalkozás a kisadózók tételes adója szerint adózni – írja az Adózóna. Ha a vállalkozás 2015. januártól kíván a kata szerint adózni vagy ettől kezdve, nem kívánja a szabályait alkalmazni, akkor e szándékát 2014. decemberben kell bejelentenie az adóhatóságnak.


A kisvállalati adó (kiva) hatálya alá az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon, elektronikus úton lehet bejelentkezni. Az adóalanyiság a bejelentés hónapját követő naptól jön létre. Az adóalanyiság – ha nem a megszűnést előidéző ok miatt következik be – azon naptári év utolsó napjáig áll fenn, amelyben az adóalany az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, elektronikus úton bejelenti az állami adóhatósághoz, hogy adókötelezettségeit nem kívánja a kiva szerint teljesíteni. A bejelentést legkorábban az adóév december 1-jétől, legkésőbb az adóév december 20-áig lehet megtenni.


A kiva alanyiság keletkezésének napjától új üzleti év keletkezik, illetve az adóalanyiság megszűnésének napja az üzleti év utolsó napja, amelyek azzal járnak, hogy le kell zárni az előző üzleti évet, és el kell számolni az adóval.

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá adózó az adóévet megelőző év decemberében, a hónap 20. napjáig (2015-re december 22-éig) az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az állami adóhatóságnak történő bejelentéssel kerül, amely bejelentés az említett időpontig (december 22-éig) írásban visszavonható. Ha például december 12-én tett bejelentést az adózó, azt december 22-éig jogszerűen visszavonhatja. A bejelentésre, illetve a visszavonásra nyitva álló határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.


Nem kell a bejelentkezését annak megújítani, aki a 2014. évben is az Eva törvény hatálya alá tartozott és a 2015. évre ezt az adózási módot kívánja fenntartani. Az adózási mód fenntartására természetesen csak akkor van mód, ha az adóalany megfelel az Eva tv-ben meghatározott feltételeknek.

Az eva alanyiság a naptári év utolsó napjáig tart – kivéve, ha a feltételek nem teljesítése miatt szűnik meg –, és a naptári évet követő adóévtől szűnik meg, akkor, ha az adóalany bejelentette az adóhatóságnak, hogy adókötelezettségeit nem az Eva tv. szerint kívánja teljesíteni. A bejelentést ugyancsak az adóalany december 20-áig (2015-re december 22-éig) lehet megtenni az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, és december 20-áig írásban visszavonható.


Az adóév utolsó hónapjának 20. napjáig – a naptári évvel azonos adózóknak december 20-áig, 2014-ben december 22-éig – ki kell egészíteni a társasági adó előleget a várható adó összegére, ha rendelkezett adóelőleg bevallással (akkor is, ha az nulla értéket tartalmaz) és az adóévet megelőző adóévben az évesített árbevétele meghaladta a 100 millió forintot. A kiegészítést az említett határidőig be kell vallani és meg kell fizetni.


Annak az adózónak, amely kötelezett az előleg várható adóra történő kiegészítésére, a helyi iparűzési adóelőleget is ki kell egészíteni a várható adóra az adóév utolsó hónapjának 20. napjáig, naptári évvel azonos adóév esetén december 20-áig (2014-ben december 22-éig). A kiegészítést az említett időpontig be kell vallani és meg kell fizetni. [Art. 2. számú melléklet II/A/2/c) pont; 6. számú melléklet 3/b) pont].


Az eva alanynak az adóelőleget a december 20. napjáig az adóévi várható fizetendő adó összegére ki kell egészítenie, de nem kell bevallani. A kötelezettség független az adóalany bevételétől.


2014. december 8. Forrás: hvg.hu



deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler