Aktuális híreink

Nagyon fontos felkarolni az egyetemet elhagyó fiatalokat

2018. February 21. 08:51
Nagyon fontos felkarolni az egyetemet elhagyó fiatalokat
Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke interjú keretében az Európai Unió Erasmus+ nemzetközi projekről elmondta: a fel kell karolni az egyetemi tanulmányaikat félbehagyó fiatalokat, mert ők a jövő nemzedéke.
A projektről szólva elmondta, hogy 2016-ban kezdődött és idén ősszel ér véget, a projekt vezető pedig az Észak-Rajna-Vesztfáliai Kézműves Kamarai Szövetség, az egyik legfontosabb nemzetközi partnerük. "A nemzetközi tapasztalatok szerint az egyetemet elkezdők 25-30 százaléka nem fejezik be a tanulmányaikat, és a hazai piacon senki nem kíséri figyelemmel ezeket a fiatalokat." Szavai szerint ezek a fiatalok már rendelkeznek alap kompetenciákkal, melyeknek köszönhetően képesek tovább tanulni, vagy jól képzett szakemberek, vállalkozók vállhatnak belőlük.

 




Németh László hangsúlyozta: ők lehetnek a megoldás a szakember hiányra. Hozzátette, hogy a vállalkozások segíthetnek is nekik, hogy folytassák a tanulmányaikat. A szövetség keresi a lehetőségeket, hogy hogyan tudja felvenni a kapcsolatot ezekkel a fiatalokkal, mivel "nagyon fontos, hogy felkaroljuk őket, (...) nem szeretnénk, ha képzettség nélküli mosogatóként dolgozzanak külföldön". A nemzetközi együttműködésről szólva elmondta: közösen próbálnak megoldást találni, bár a kamarai szövetség már előre haladottabb, mivel már tanácsadást is biztosítanak a fiataloknak. Elindítottak már egy nemzetközi Facebook oldalt is, ahol a fiatalok tájékozódni tudnak a lehetőségeikről.



/T.D.
 


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom