Aktuális híreink

NAV: egy hónappal tovább, április 15-éig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását

2020. March 16. 10:48
Április 15-éig kérhető a személyi jövedelemadó-bevallási (szja) tervezetek postázása - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. Az ügyfélkapuval nem rendelkezők - a kormány által 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet miatt - egy hónappal tovább vehetik igénybe a NAV szolgáltatását.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról tájékoztatott, hogy a hatóság elkészítette a több mint 5,5 millió szja-bevallási tervezetet, és elektronikusan elérhetővé tette azokat eSZJA felületén.     Hangsúlyozták  az ügyfélszolgálaton nem kell személyesen megjelenni, hogy az adózó hozzájusson a nyomtatott bevallási tervezetéhez.     Több lehetőség közül is választhatnak, hogy postán kapják meg a tervezetet. Kérhetik SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, a NAV honlapján elérhető űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), illetve a 1819-es telefonszámon.     Az adóhatóság kiemelte, elektronikusan a NAV honlapjáról  már elérhetők a tervezetek. Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást.     A magánszemélyeknek, a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt munkahelyük, és kaptak munkabért, a bevallási tervezetük automatikusan bevallássá válik, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást május 20-áig - tájékoztatott a NAV.     Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal ki kell egészíteniük bevallási tervezetüket. Nekik továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez - tájékoztatott a NAV.    Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy vallási közösséget, vagy a Nemzeti Tehetség Programot. Az egyházak részére tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók, vagy vonhatók vissza - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom