Aktuális híreink

Országos tisztifőorvos: húsvétra minden regisztráltat szeretnének beoltani

2021. February 25. 16:00
Március 15-ig változatlanok maradnak a koronavírus-járvány második ütemében meghozott védelmi intézkedések - mondta a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a testület csütörtöki online sajtótájékoztatóján, megismételve a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a Kormányinfón elhangzott bejelentését.
Kiss Róbert elmondta: a kormány az operatív törzs és a járványügyi szakemberek javaslatára - miután elindult a járvány harmadik hulláma és ezzel a fertőzöttek számának emelkedése - úgy döntött, hogy március 15-ig változatlanul fenntartja a második ütemben meghozott védelmi intézkedéseket. Továbbra is hatályban maradnak tehát a maszkviselés, a kijárási tilalom, a közterületi magatartási szabályok, a csoportosulásra, gyülekezésre vonatkozó tilalmak, az üzleteket, szabadidős létesítményeket érintő korlátozások, valamint a rendezvénytartás szabályai.
    A járvány miatt elrendelt védelmi intézkedések rendőri ellenőrzéséről szólva az alezredes elmondta, szerdán 119 emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt, a kijárási tilalom, illetve a kijárási korlátozás ellenőrzése óta 26 482 ilyen intézkedést rendeltek el.
    A fellépésre 189 ember esetében azért volt szükség, mert nem tettek eleget a 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken a közterületi maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletben foglaltaknak. Közülük 21 embert figyelmeztettek, 50 embert helyszíni bírsággal büntettek, 118 ember ellen szabálysértési feljelentést tettek - ismertette.
    Tizenegy ember a tömegközlekedési eszközökön, vagy azok várakozóhelyein, 29 pedig üzletben, bevásárlóközpontban nem viselte a védőeszközt. A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó szabályok megszegése miatt a jogszabály hatálybalépése óta 834 rendőri intézkedésre volt szükség.
    Ebből 214-szer az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 620 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be - sorolta az alezredes.
    Kiss Róbert tájékoztatása szerint szabálysértés miatt - keddhez hasonlóan - szerdán sem zárattak be vendéglátóhelyet a rendőrök. Az elmúlt napon 345 emberrel szemben intézkedtek a kijárási és a közterületi magatartási szabályok megsértése miatt, ezzel 42 409-re emelkedett a rendőri intézkedések száma a kijárási tilalom, illetve a kijárási korlátozás ellenőrzése óta.
    A Magyarország területén személyforgalomban átutazókat érintő korlátozásokról szólva azt mondta, a tranzitszabályok megsértése miatt szerdán 65 alkalommal léptek fel, a tavaly szeptember óta tartó ellenőrzéseknél a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 12 414-szer intézkedtek.
    A hatósági házi karanténban lévőket szerdán 11 751 esetben ellenőrizték a rendőrök. Aznap 6247 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 29 389-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 2903-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.
MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom