Aktuális híreink

PM: több mint 200 milliárd forintos adócsökkentést hoz az újév

2018. December 23. 06:29
Folytatódik a kormány adócsökkentési politikája, amely jövőre több mint 200 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
 A közleményben felidézik, hogy 2017-ben az Európai Unióban Magyarország nyerte el a legnagyobb adócsökkentő címet, és az első helyezést jövőre is megtarthatja az ország.
    Részletezik, hogy többek között a kétgyermekes családok adókedvezménye havi ötezer forinttal emelkedik, az UHT és az ESL tej áfája pedig a legalacsonyabb mértékű, öt százalékos lesz.
    Hangsúlyozzák: a nyugdíjas munkavállalók, illetve az őket foglalkoztató vállalkozók is jobban járnak jövőre, ugyanis az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után 2019-ben már csak a 15 százalék személyi-jövedelemadót kell fizetni. Jelenleg mintegy 70 ezren dolgoznak nyugdíj mellett, számuk a kedvező adószabályok miatt jövőre jelentősen nőhet.
    Folytatódhat a szociális hozzájárulási adó mérséklése is. A közteher a mostani 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet 2019. július 1-től. A két százalékpontos csökkentés 130 milliárd forintot hagyhat jövőre a gazdaságban - közölték.
    Nyolcmillió forintról tizenkétmillió forintra nő január 1-jétől a legkisebb vállalkozások áfamentessége. A kisvállalkozások ezzel amellett, hogy mintegy 10 milliárd forintot spórolnak, megszabadulnak az áfabevallás kitöltésének kötelezettsége alól is. Egyre többen választhatják a kisvállalati adót is, miután a belépési határ megduplázódott, félről egymilliárd forintra nőtt - álla közleményben.
    A tájékoztatás szerint az adócsökkentések a hitelintézeteket is érintik: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött (EBRD) megállapodás értelmében a bankadó felsőkulcsa 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökken. Húszezer forintig pedig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól.
    Nemcsak a közterhek csökkennek jövőre, hanem az adóadminisztráció is - írja közleményében a PM. Az egyszerűsítés jegyében öt adófajta szűnik meg. A magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 75 százalékos különadón kívül megszűnik a hitelintézeti különadó és a kulturális adó is.
    A baleseti adó a biztosítási adóba, és az egészségügyi hozzájárulás (eho) pedig a szociális hozzájárulási adóba olvad. E mellett egyszerűsödik a cafetéria-rendszer is. Jövőre kedvezményes közteherfizetés mellett csak a SZÉP-kártya három alzsebébe lesz adható béren kívüli juttatás - írta a PM, amely szerint érdemi adminisztrációtól szabadítja meg a cégeket az, hogy jövőre már nem kell bejelenteni a foglalkoztatottnak dolgozója végzettségére, szakképesítésére, illetve azt ez igazoló okiratokra vonatkozó adatokat.
    A közlemény szerint több százezer egyéni vállalkozónak az hoz könnyebbséget, hogy számukra is elkészíti az adóhivatal a bevallási tervezetet, de jelentős bürokrácia-csökkentés az üzleti és magáncélra is használt személygépkocsik bérbevétele esetében követendő új szabály is, amely szerint jövőre a bejövő számlák áfa tartalmának 50 százaléka külön útnyilvántartás vezetése nélkül is levonhatóvá válik.
    A december 20-ig elvégzendő adófeltöltési kötelezettség szabályai is enyhülnek. Az itt tévesztő cégek esetében a maximális mulasztási bírság-mérték a felére csökken. Jövőre a befizetett előleg és az adóévi adó kilencven százalékának különbözete után maximum tíz százalék lehet a bírság. A csoportos társasági adóalanyiságot választók számára az úgynevezett transzferár dokumentáció alóli mentesülés szintén jelentős egyszerűsítést jelent - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
Forrás: MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom