Aktuális híreink

Somogy megyében közel 4 ezer embernek igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást

2020. July 09. 06:25
Somogy megyében 341 vállalkozás nyert el 630 millió forintnyi munkahelyvédelmi támogatást, amivel 3850 ember munkahelyét sikerült megmenteni - mondta Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a Kaffka Kft.-nek szóló támogatási okirat átadásakor szerdán Kaposváron.
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az átadáson hangsúlyozta, a koronavírus-járvány okozta munkanélküliségi helyzet némileg enyhült májusban és júniusban, így már csak 20 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint 2020 januárjában.     Ez azt mutatja, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatások arányosak és elegendőek voltak a munkahelyek megőrzésére - tette hozzá.    Megjegyezte azt is, hogy 2010 januárjához képest még a jelenlegi helyzetben is 700 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon.    Az államtitkár kiemelte, a koronavírus-válság kitörése óta a munkahelyek megőrzésére, megerősítésére 515 milliárd forint értékű beruházási támogatásról hozott a kormány döntést.     A döntéseknél figyelembe vették, hogy a beruházásokra csak annyit költsenek, amennyi szükséges, a fejlesztések legyenek munka és tudás alapúak, és az is fontos elv volt, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás minden magyar vállalkozást elérjen.     Fontos, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv védje meg a már megszerzett tudást az országban, erről szólnak egyebek közt a tulajdonvédelmi alap, és a kutatói fejlesztői bértámogatások - jegyezte meg.     A Kaffka Kft. egy középvállalkozás 48 dolgozóval. A cég 9,1 millió forint bértámogatásban részesült a munkahelyek megőrzéséhez és a további fejlődés lehetőségének megteremtésérhez - mondta az államtitkár, megköszönve a cégvezetőnek, hogy kitartottak a járványügyi válságban.    Mezey István, a Kaffka Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy a járványügyi helyzet nehéz időket hozott a húskészítményeket, tej- és egyéb termékeket forgalmazó vállalkozásra az iskolák, szállodák bezárása miatt. Voltak napok, amikor több mint 60 százalékkal csökkent a megrendelésük.     "Ahhoz, hogy ne kelljen elküldenünk embereket, nagy szükség volt a kormány támogató intézkedéseire, és a bértámogatás is óriási segítséget jelentett" - mondta.    Az ITM tájékoztató anyaga szerint az 1992-ben alakult kaposvári társaság 2005-re Somogy megye legnagyobb forgalmú húsipari vállalkozásává vált. Manapság már négy megyét lát el termékeivel három telephelyről, 22 hűtőkocsival. Az elmúlt évek során növelte termék- és tevékenységi körét, logisztikai kapacitását és szállítási határait.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom