Aktuális híreink

Szépségipari bajnokság az IPOSZ támogatásával

2016. December 09. 12:28
Szépségipari bajnokság az IPOSZ támogatásával
December 4-én került sor HUNGARIAN OPEN EUROPE CUP 2016 nyílt szépségipari bajnokságra, melyen 13 ország szépségipari szakembere mérte össze tudását. Németh László, az IPOSZ elnöke elmondta, külön öröm számára, hogy a verseny az IPOSZ jelenlétével és támogatásával valósulhat meg.
25 évvel ezelőtt a Magyar Országos Szakmai Ipartestület kezdeményezéseként rendezték meg először a versenyt. Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy idén már 13 ország részvételével zajlott a bajnokság, így már szinte Európa bajnokságnak is nevezhető. Külön kiemelte a visegrádi négyek részvételét, mivel az IPOSZ igen komoly szakmai kapcsolatot folytat velük az utóbbi időben. 


             "Büszke vagyok arra, hogy az európai szakmai élvonalhoz tartozó szakembereket tüntetünk ki"



Hangsúlyozta, hogy a szinte Európa bajnokság megmutatja, hogy a hazai szépségipari szakemberek az európai színvonalhoz tartoznak, ezért külön öröm, hogy az IPOSZ támogathatja a versenyt. "Az IPOSZ mindig is azt tartotta, hogy a szolgáltatások a nemzetgazdaságnak fontos része, hiszen a GDP-nek egy jó részét a szolgáltatásból hozzuk be; és az IPOSZ a mikrovállalkozásokat képviseli elsősorban."


szepseg-bajnoksag
                            HUNGARIAN OPEN EUROPE CUP 2016 nyílt szépségipari bajnokság


Kifejtette, hogy az ország fürdői vonzzák a külföldi turistákat, amiben a szépségipar is megjelenik, hiszen "a hölgyek, akik ellátogatnak hozzánk nem csak gyógyulni kívánnak, hanem szépek is akarnak lenni" - fogalmazott. Reményét fejezte ki, hogy a verseny szakmai díjának híre előbb-utóbb még ismertebb lesz, így még többen fognak jelentkezni a megmérettetésre. 



/T.D.
 


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom