Aktuális híreink

Változások a legnépszerűbb adózási formában

2018. July 16. 07:43
A KATA után fizetendő tételes adót Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke javaslata alapján 50 ezerről akár 75 ezer forintra fel kéne emelni. Több mint kétszázezren választották tavaly a kisadózó vállalkozók tételes adóját, vagyis a katát. Így havonta ötvenezer forintot kellett befizetniük az államkaszába és a bürokrácia útvesztőitől is megkímélték magukat. Parragh László azt mondta, azért van szükség a katás terhek emelésére, mert a minimálbér az utóbbi években folyamatosan nőtt. Ezért a katás adózásnál a nyugdíj kiszámításakor figyelembe vett összeg már alacsonynak számít.
Az IPOSZ szerint sokan nem örülnének ennek a változtatásnak, mert az látható, hogy nagyon sok vállalkozás kistelepüléseken, akik katásak voltak és szolgáltatást végeztek, abbahagyták a tevékenységüket, mert már úgyis nehéz volt az utóbbi időben kitermelni a bevételeket. De hogyha ez emelkedik, akkor lehet, hogy ez újabb vállalkozások megszűnéséhez vezet. Viszont kétségtelen az is, hogy öt éve az ugyanaz az adótétel van a katásoknál. Valóban egyre lejjebb kerül az ellátásuk, például a nyugdíj alapszámításnál. Tehát gondoskodni kell saját maguknak is arról, hogy a későbbiek során megfelelő ellátást kapnak. A telefonnál Németh László, elnök, IPOSZ.


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom