EU információk

Az árnyékgazdaság - empirikus érvek

Az árnyékgazdaság - empirikus érvek

A gazdasági tevékenység jelentős része egész Európában illegálisan folyik, vagyis „árnyékban”. Az árnyékgazdaság százalékos nagyságrendje országonként változik, egy azonban világos: minden tagországban jelentős részt tesz ki.

 

 

Ebből a tényállásból következtetések egész sora fakad. A gazdaság egy nem jelentéktelen részét nem lehet dokumentálni, ezért egy sor fontos gazdasági jelzőszám (pl. GDP) alacsonyabb, mint amilyen valójában. Az adóbevételek kisebbek, mint lehetnének. Egyrészt a vállalkozások egyenlőtlen versenynek vannak kitéve, másrészt érdemtelenül sújt le mindenkire ez a jelenség a szociális védelem csökkentésével (pl. a szociális biztosítási védelem, vagy a nyugdíj vonatkozásában). A vállalkozások lehetőségei korlátozódnak, amikor az állammal, pénzintézetekkel, vagy bármilyen harmadik tényezővel közvetlenül üzleti kapcsolatba akarnak kerülni. Az árnyékgazdaságban tevékenykedő munkaerőnek alacsonyabb a státusza azokénál, mint akik szabályos vállalkozásoknál és munkaadóknál dolgoznak. A vállalkozók, a munkavállalók és a kormányzatok jelentős összegeket és erőfeszítéseket pocsékolnak el, amikor váltakozó konoksággal álcázott és leleplező manőverek sokaságát bonyolítja le az árnyékgazdasággal kapcsolatban.

 

Ezek a következmények gátolják az állami politikát. A bizonytalanságok vagy rossz értelmezések a legfontosabb gazdasági tényezőkkel kapcsolatban befolyásolják a politika hozzáállását a gazdasághoz. Az alacsonyabb adóbevételek szükségtelen torzulásokhoz vezetnek, és csökkentik a kormányzat intézkedéseinek hatékonyságát, és főleg a lehetőségeit, hogy bizonyos szolgáltatásokat nyújtson. Ennek következtében a kormány aránytalan adóterheket ró ki – nem a valódi célcsoportokra, ill. emeli az adókulcsokat. A munkavállalók és a vállalkozások korlátozott nagyságú képviselete pedig a politikának azt a lehetőségét csökkenti, hogy hatékony döntéseket hozhasson, és a gazdaság és a társadalom működését jól össze tudja hangolni.

 

Egy ilyen problémának a megvitatása tehát arra ösztönözheti a társadalom-, munka- és gazdaságpolitikát, hogy eltüntesse a torzulásokat, javítsa a kormányok működését, az élet-, a munka- és a kereskedési feltételeket. Ezen túlmenően nagy jelentőséggel bírna egy európai politika kifejlődésére, valamint kapcsolatainak a megerősítésére az Európai Unión kívüli térségek gazdaságaival.

 

Az árnyékgazdaság politikai tényként való elismerése az európai országokban viszonylag új jelenség. Egyes országok már tettek politikai kezdeményezéseket, pl. Olaszország, amely már a 80-as évek végén olyan rendelkezéseket hozott, amelyek legalábbis az eszközpalettát szélesítették és kampányt indítottak a rendezés érdekében. A 90-es évek végétől az európai intézmények is foglalkozni kezdtek a problémával. Az Európai Bizottság eddig az árnyékgazdaság problématikájának a munkát érintő részére koncentrált.

 

Az árnyékgazdaság minden tagországban és a tagországokon belüli régiókban is a legkülönbözőbb formákat veheti fel, így a jelenség komplex mivolta lehetetlenné teszi egyetlen fő ok kimutatását.

 

A globalizáció felveti azt a kérdést, hogy miként lehetne jobban bevonni az Európai Uniót egy, az árnyékgazdaságra irányuló politika kibontakoztatásába. Az árnyékgazdaság problémát jelent úgy az EU, mint a nemzeti kormányok számára. Azzal, hogy a foglalkoztatási kvótát, mint politikai célt Luxemburgban 70 %-ban határozták meg, az Európai Tanács erős nyomást gyakorolt a nemzeti politikai rendszerekre. A figyelmet a munkanélküliségről a rendes foglalkoztatásra akarta irányítani (beleértve azt a tendenciát, hogy a munkanélküli segélyek és más segélyek a munkavállalókat arra ösztönzik, hogy magukat munkanélkülinek jelentsék be). A szubszidiaritás elve a Bizottságot arra ösztönözte, hogy javasolja a gyakorlati támogatást és lelkesítést a helyi résztvevőknek. A közösség Strukturális Alapja által finanszírozott kezdeményezések (pl. Urban) azt szolgálták, hogy projektek és szempontokat kidolgozó stratégiák valósuljanak meg. Különböző koordinálási funkcióknak azt kellene megakadályozniuk, hogy a törvényalkotásban meglévő különbségek a határmenti régiókban az előírás-ellenes cselekvések koncentrálódásához vezessenek a határ egyik oldalán. Abban is egyetértés van össz-európai szinten, hogy szükséges az Eurostat-nál egy közös módszert találni, hogy bizonyos jelzőszámokkal az árnyékgazdaság mutatói is bekerüljenek az adatrendszerbe. Eddig néhány nemzeti statisztikai hivatal korrigálta a számait a nem kimutatható gazdaság egy jelentős részének elismerésével. Mint pl. az olasz statisztikai hivatal (amely ezt a korrigálást nyilvánosságra hozta, és amely a korrigált adatokat használja a nemzetközi szervezeteknél fizetett tagdíjainál), vagy mint a német statisztikai hivatal (amely nem hozta nyilvánosságra a korrigált adatokat).

 

Problematikus, hogy a tagállamok különböző módon definiálják az árnyékgazdaságot: pl. néhány tagállam az árnyékgazdaság meghatározásába bele érti a büntetendő cselekményeket is, mint pl. a kábítószer-kereskedelem és a prostitúció, valamint az informális szektort (kisközösségi cserekereskedelem és őstermelők). Ezzel szemben mások az „európai meghatározást” használják, amely szerint minden legális termelőtevékenységnek az előírás-ellenesen megvalósuló részét kell az árnyékgazdasághoz sorolni.

 

Más megközelítések ezzel szemben az árnyékgazdaság etikai problematikáját visszavezetik az államra. Az állam az etika ellen cselekszik:

-          ha mértéktelen adóterheket és túlzott szabályozásokat követelnek, és ezzel a gazdaságot harapófogóba zárják

-          ha abbéli kísérletükben, hogy az előírásokat kiterjesszék, és a termelési tevékenységet mennyiségileg fokozzák és meghatározzák, benyomulnak az emberek a munka és az üzletek magánszférájába

-          ha elmulasztják azt, hogy a megfelelő rendeleteket és adókat mérsékeljék, és ezen keresztül az egyes emberek etikátlan magatartásához indítékot szolgáltatnak

 

A szabályozási intézkedések területén az etikai dimenzió fő szerepet játszik. A szabályozási politikának a következő információt kell közölnie: az igazságot kell mondania, és az előírásokat kell követnie.

 

Az árnyékgazdaságba való menekülés szerepe éppen így vitatott. Egyesek az árnyékgazdaságot úgy tekintik, mint egy „poszt-Ford-korszak” szükséges patalógiáját, amelyben a rugalmasság és az alacsonyabb árak érvényesülnek. Mások számára ez a menekülés egy a vállalkozások számára rendelkezésre álló stratégiai eszköz, hogy a más területeken felmerülő teljesen legitim igényeit kielégítse. Pl. egyes vállalkozások a vállalkozás spontán alakulási fázisában egy ideig árnyékban tevékenykednek, hogy üzleti elképzeléseiket leteszteljék, és emellett olyan ismeretekre tegyenek szert, amelyekkel a vállalkozásukat vezethetik. Ebből a szempontból az államok tiltó politikája úgy jelenik meg, mint egy szükségtelen gazdasági akadály. Ezen túlmenően – különös tekintettel a globalizálásra – egy ilyen menekülés a vállalkozásnak a lehetőség lehet arra, hogy a munka költségeit és a produktivitást egymással összekapcsolja.

 

A makrogazdasági modellek csak kevés összehasonlítható és főleg mennyiségi mutató beazonosítására alkalmasak, mint pl. az adószint. Ezekből a módszerekből eredményeket hasznosítani ezért rendkívül kockázatos, mivel az eredmények a kiválasztott makrojellemzőkre korlátozódnak, és ezért olyan politikai ajánlásokként lehet őket interpretálni, melyek fontos elemeket kihagynak. Az mindenképpen megállapítható, hogy kapcsolat áll fenn az árnyékgazdaság kiterjedtsége és az adószint között, hogy olyan, azonos adószinttel rendelkező országok, mint pl. Németország és Ausztria annyiban különböznek egymástól, amennyire az árnyékgazdaság kiterjedése különbözik náluk. Az olyan tényezők, mint a kultúra, a gazdasági struktúra, az állam és a polgár közötti viszony nagyobb befolyást gyakorolnak, mint az árnyékgazdaságba való menekülés megadóztatása.

 

Míg a nagy áttekintésen alapuló módszerek egyszerűsítésre törekszenek, amennyiben a legfontosabb jelzőszámokat elszigetelik egymástól, addig az ágazati-területi kutatások képesek arra, hogy kimutassák a különbözőségeket, mivel azok a speciális okokat és az árnyékgazdaságba való menekülés fő okait az adott országban és régióban vizsgálják. Egy egyszerűsítés veszélyes következményekkel járna, mivel szerkezeti asszimetriák nemcsak az európai országok között, hanem egyes országokon belül is létezhetnek: Németország, Olaszország és Spanyolország a legismertebb példák erre. Emellett a bérek között megmutatkozó differenciák, ha azok nagyobbak, mint 30-40 %, politikai és szociális értelemben is elbizonytalaníthatnak. Ezért kívánatos lenne, hogy a tagállamok a produktivitást a gazdaságilag leggyengébb területeken fokozzák.

 

A meghatározások, az etikának a szerepe és a módszertani megközelítési stratégiák komoly politikai kihatással vannak. A felülnézetből megalkotott politikai ajánlásokat nemzeti szinten hajtják végre, és ezek a megfigyelt tényezőkre koncentrálnak. Ez azt jelenti: adócsökkentés, a rendeletek csökkentése (vagyis a végrehajtási utasítások növelése). Amennyiben az okoknak szerkezeti természetük van, úgy szükség van egy szabályozási politikára, hogy az egyéni munkafeltételeket javítani lehessen. Egy ágazati-területi kutatáson alapuló különbözőség megközelítése éppen ezért finomabb politikai ajánlásokhoz vezethet, amely a mindenkori európai, nemzeti és helyi kormányzati előírásokhoz jobban igazodik. Ilyen eszközök például: előnyök biztosítása azon vállalkozóknak és munkavállalóknak, akik az árnyékból kilépnek, azaz helyreáll a törvényes rend, javul a piac működése, nő a kormányzat hatékonysága, megszűnnek a rendelkezésekben meglévő torzulások (még az olyan látszólag távol eső politikai területeken is, mint a szociális biztosítási rendszer, a működési engedélyekre vonatkozó rendelkezések, a lakásépítés egészen a különböző szektorális szabályozásokig). Az ágazati-területi tanulmányok továbbá javaslatokat tudnak tenni azokkal a szükségletekkel kapcsolatban, amelyek egy meghatározott szektorban, vagy egy speciális területen fellépnek, valamint felülvizsgálják és értékelik mindazt, ami a politikára kihat, és amit a politika elért.

 

Nem csak az árnyékgazdaság helyi és szektorális ismérvei között vannak döntő különbségek, hanem jelentős különbségek tapasztalhatók a nemzeti átlaghelyzet megnyilvánulásában az egyes adott zónákban. A politikusoknak ezért el kell magukat határolniuk attól a gondolattól, hogy „mindenkinek azonos méretű lábbelit kell hordania”.

 

Fordította: Fekete Zoltán

(A cikk Laura Tagle tanulmánya alapján készült - Olasz Gazdasági és Pénzügyminisztérium)