EU információk

Az UEAPME tevékenysége – Heti összefoglaló 121. szám 2010. december 10.

Az UEAPME tevékenysége – Heti összefoglaló 121. szám 2010. december 10.

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), mint az UEAPME magyar tagszervezete minden héten lefordítja, összegzi és továbbítja tagjainak az Európai Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UEAPME) tevékenységéről készült heti összefoglalókat.

 

Az UEAPME arra figyelmeztet, hogy a fogyasztói jogokról szóló irányelv hátrányosan érintheti a KKV-kat

 

Összeült az Európai Bizottság Állandó Képviselők Bizottsága (COREPER), hogy megvitassa a Fogyasztói jogokról szóló irányelvet. A találkozót megelőzve az UEAPME figyelmeztetett, hogy a jelenlegi szöveg károsan érintheti a kisvállalkozókat, akik gyakran a telepelyükön kívül dolgoznak. A tervezet szerint minden a kereskedő üzletén kívül kötött szerződésnél 14 napos elállási határidő van érvényben, valamint megterhelő tájékoztatási kötelezettségek vannak előírva, még akkor is, ha az ügyfél kezdeményezte az üzleti kapcsolatot. Ez túlzott terheket róna a KKV-kra és az iparosokra, akiknek el kell menniük az ügyfél otthonába, hogy felmérjék az elvégzendő feladatokat és ajánlatot tegyenek. Az UEAPME ezért arra ösztönzi a Tanácsot, hogy iktasson be az irányelvbe egy különbségtételt a kért és kéretlen alapon kezdeményezett szerződésekre, arra is figyelmeztetve, hogy a jelenlegi szöveg nem egyeztethető össze a „Gondolkozz előbb kicsiben!” elvvel, valamint jelen formájában kisebb választékot, magasabb árakat és hosszabb szállítási időket eredményez majd a fogyasztók számára.

 

Bruges-ben 2020-ig határozták meg a szakképzés területére vonatkozó uniós együttműködés célkitűzéseit

 

33 európai ország oktatási miniszterei, az Európai Bizottság és az európai szociális partnerek fogadták el „Bruges-i Kommüniké”-t, egy 2020-ra vonatkozó víziót, hosszútávú stratégiai célokkal és azonnali akciókkal, hogy növeljék a szakképzés vonzerejét, minőségét és értékét Európában. A nyitórendezvényen felszólaló Andrea Benassi UEAPME főtitkár hangsúlyozta, hogy a megerősített európai szakképzési együttműködést célzó, 2002-ben kezdődött „Koppenhágai folyamat” sikeres volt, de még nem ért célt. A Tagállamoknak és a szociális partnereknek folytatniuk kell a munkát annak érdekében, hogy teljes egészében megvalósuljanak az olyan eszközök, mint az EKKR (Európai Képesítési Keretrendszer), az ECVET (Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditrendszer) és az EQAVET (Minőségbiztosítás a Szakképzésben), és azért, hogy kielégítsék a kézműipar és a KKV-k képzettségi igényeit és a változásokhoz alkalmazkodni képes szakképzett munkaerőre vonatkozó szükségleteit. A szakképzés az egyik legjobb módja a magas foglalkoztatási szint elérésének és egy vonzó választási lehetőséggé kellene válnia a fiatalok számára, amely egyenértékű a felsőoktatással, mondta Benassi úr, megerősítve az UEAPME és tagszervezetei elkötelezettségét, felszólítva minden résztvevőt arra, hogy ne hagyják elveszni a lendületet és folyamatosan kísérjék figyelemmel az előrehaladást.

 

Emberi jogok: a KKV-knak segítségre van szükségük a megbízható kereskedelmi partnerek megtalálásához

 

A Jogi Világfórum Alapítvány (World Legal Forum Foundation) Hágában rendezte meg éves konferenciáját, melynek témája a „vállalati felelősségvállalás és globális kormányzás” volt. Andrea Benassi főtitkár felszólalt az eseményen egy “Protect, Respect and Remedy” (Védeni, Tisztelni és Orvosolni) című kerekasztal-beszélgetés keretében, mely az üzleti és emberi jogokkal kapcsolatos ENSZ keretrendszerről szólt. Hangsúlyozta, hogy az európai kézműipar és a KKV-k mélységesen tiszteletben tartják az ENSZ Alapokmányban lefektetett értékeket, és elszántak az emberi jogok terjesztésére a világban.Ugyanakkor, lehetetlen a sok nemzetközi szinten jelenleg is aktív kis vállalatnak azt garantálnia, hogy harmadik országbeli beszállítóik és alvállalkozóik valóban tiszteletben tartják-e az emberi jogokat. A KKV-k híján vannak az eszközöknek, a tudásnak és a hatalomnak ehhez, mondta Benassi úr, aki arra szólította fel az ENSZ-t, az ILO-t (Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet), az Európai Bizottságot és az EU tagállamok követségeit, hogy egyesítsék erőforrásaikat és hozzanak létre egy adatbázist a KKV-k számára a megbízható kereskedelmi partnerekről a harmadik országokban

 

A SEPA (Egséges Euró Fizetési Övezet) fejleményeit vitatták meg Frankfurtban és Brüsszelben

 

Gerhard Huemer az UEAPME Gazdasági és Költségvetéspolitikai igazgatója Frankfurtban felszólalt a SEPA Tanács ülésén, amely testületet az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank hozott létre és elnököl, azzal a céllal, hogy levezessék és befejezzék az Egységes Euró Fizetési Övezetre való átmenetet. A SEPA lassú eddigi térnyerése aggodalomra ad okot, de erről nem a végfelhasználók tehetnek, mondta Huemer úr, arra ösztökélve a bankokat, hogy vonzó ajánlatokkal álljanak elő és konkrét termékekkel, amelyek meggyőzik a kis vállalatokat az átállás hasznáról. Ellene volt annak, hogy a közelgő szabályozással jogilag kötelező határidőket vezessenek be a bankszektor által kidolgozott jelenlegi SEPA szabályokhoz és arra szólított fel, hogy a szabványosítási folyamat az összes érdekelt fél számára legyen nyitott. Huemer úr ezeket az érveket a X. éves SEPA konferencián is elővezette, amelyet Brüsszelben került megrendezésre.

 

CSR (Vállalatok Társadalmi Felelősségvállalása): a KKV-k ellene vannak a kötelező jelentéstételnek és követelményeknek

 

Az UEAPME tag Bejegyzett Okleveles Könyvvizsgálók Szövetsége (ACCA) Brüsszelben kerekasztal beszélgetést rendezett a CSR-ről és a fenntarthatóságról. Luc Hendrickx az űUEAPME Vállalkozáspolitikai igazgatója is felszólat a rendezvényen, az Európai Bizottság, az Európai Parlament, a tudományos élet és a könyvelő szakma képviselői mellett. Visszautasított bármilyen kötelező jelentéstételi előírást és kiegészítő szabályozást, hangsúlyozva, hogy a jelentésektől nem lesznek felelősségteljesebbek a vállalatok, valamint a CSR a KKV-k gyakorlatában nem formalizáltan történik és többnyire az érdekeltekkel és alkalmazottakkal való napi kapcsolatokon keresztül érvényesül. A könyvelők szerepével kapcsolatban Hendrickx úr megjegyezte, hogy a kis vállalatok számára fontos tanácsadói szerepük ellenére nincs meg a kellő technikai tudásuk ahhoz, hogy támogassák a KKV-k CSR teljesítményét. A kis vállalatoknaktestre szabott eszközökre és megoldásokra van szükségük, amelyek figyelembe veszik sajátos igényeiket és sokszínűségüket, zárta szavait.

 

A Tanács politikai megegyezésre jutott az élelmiszerek címkézése kapcsán

 

Az Európai Tanács megegyezésre jutott az élelmiszerekre vonatkozó fogyasztói tájékoztatásról szóló uniós szabályozás tervezet kapcsán, amely témát az UEAPME Élelmiszer Fóruma is közelről kísérte figyelemmel, A miniszterek egyetértettek abban, hogy a nem előrecsomagolt élelmiszereket mentesítik a címkézési követelmények alól, amennyiben az egyes Tagállamok másképp nem döntenek, ami nagyon valószínűtlen. Az UEAPME szakértői üdvözölték ezt a döntést, amellyel elkerülhetőek azok a további terhek, amelyek sok élelmiszer előállító és feldolgozó vállalkozást ellehetetlenítettek volna. A Tanács emellett leszűkítette azon élelmiszer termékek körét, amelyekre vonatkozik a kötelező származási ország megjelölés, ami csak akkor lesz kötelező, ha a hiánya félrevezető lenne a fogyasztó számára. Az UEAPME mindig ellene volt a kötelező származási ország megjelölésnek, hangsúlyozva, hogy a megjelölés alkalmazását az élelmiszer-ipari vállalkozások döntésére kellene bízni. A megállapodást hamarosan formálisan is elfogadják és továbbítják a Parlament felé második olvasatra (az EU döntéshozatali eljárás egy újabb szintjére).

 

A KKV-k reagáltak a Bizottság idénymunkásokkal kapcsolatos javaslataira

 

Az UEAPME nemrégiben nyilvánosságra hozta megjegyzéseit az Európai Bizottság harmadik országból származó idénymunkások belépéséről és lakhatásáról szóló irányelv javaslatához. A szervezet egyetért azzal a céllal, hogy egy közösségi eljárás jöjjön létre és egy ágazati szemlélet érvényesüljön, mert sok KKV híján van az idénymunkásoknak és jobban ki kellene elégíteni a munkaerőpiaci keresletet. Ugyanakkor hangsúlyozták, a Tagállamok számára lehetővé kellene tenni, hogy kedvezőbb rendelkezéseket alkalmazzanak az idénymunkásoknál. Az UEAPME az ellen is felszólalt, hogy a munkaadónak kötelessége „megfelelő” elhelyezést biztosítani az időszaki lakalmazottaknak, mert ez beavatkozás a vállalkozás és a munkavállaló magányszférájába és magasabb munkaerő költséget eredményezhet. Ezen kívül az UEAPME kritizálta az idény alatti munkáltatóváltás lehetőségét, hangsúlyozva, hogy a szerződés hosszabbítás ugyanazon munkáltatóra kellene korlátozódjon és arra szólított fel, hogy tartsák tiszteletben a szubszidiaritást és tegyék elérhetővé a jó gyakorlatokat.

 

A régióknak vállalkozásbarát környezetet kell kialakítaniuk

 

Luc Hendrickx az UEAPME Vállalkozáspolitikai igazgatója felszólalt egy konferencián, melyet az Île-de-France brüsszeli képviselete rendezett a KKV-k és régiók témakörében. Hangsúlyozta, hogy amire a kis vállalatoknak szüksége van a regionális hatóságok részéről, az a KKV-k által regionális és helyi szinten betöltöt fontos szerepnek a teljes mértékű elismerése. Ez első sorban egy olyan környezet megteremtését jelenti, amelyben a vállalkozóiságot jutalmazzák és nem elfojtják, de jelenti partnerségek létrehozását is, valamint állandó párbeszédet a regionális hatóságok és a reprezentatív gazdasági szervezetek között. Ezen kívül a közigazgatásnak jobban tisztában kell lennie a kisvállalkozások szükségleteivel és sajátosságaival és a Small Business Act elveivel, különösen a „Gondolkozz előbb kicsiben!”, a „csak egyszer” (adatkérés) és az arányosság elveit kell a gyakorlatba átültetni.

 

Andrea Benassi napirendjéből: Hága, Bruges, Brüsszel

 

December 6.: Andrea Benassi főtitkár Hágában felszólalt egy konferencián, melyet a Jogi Világfórum rendezett a CSR és a Globális Kormányzat témájában (lásd fent).

December 7.: Benassi úr Bruges-ben felszólalt az oktatási és képzési minisztereknek a „Bruges-i Kommüniké” kibocsátása alkalmából rendezett informális ülésén (lásd fent).

December 8.: Újra Brüsszelben a Főtitkár találkozott Klauss Yongden Tillmannal, a NORMAPME most megválasztott főtitkárával.

December 8.: Később, Benassi úr volt a házigazdája az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagszervezeteinkhez tartózó, újonnan megválasztott tagjainak rendezett üzleti ebéden.

December 9.: Benassi úr részt vett a nemrég megalakult Európai KKV Átruházási Szövetség – Transeo Alapító közgyűlésén.

December 9.: A Főtitkár találkozott a CEAHR (független órásmesterek európai érdekvédelmi szövetsége) és az ágazatba tartozó egyéb szövetségek képviselőivel.

December 10.: Délelőtt a Főtitkár találkozott Joanna Drake-kel az Európai Bizottság Vállalkozáspolitikai főigazgatóságának KKV és versenyképességi igazgatójával.

 

Összeállította: IPOSZ Nemzetközi és Oktatási Igazgatóság

 



deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler