EU információk

GIORGIO GUERRINI elnök beszéde a Confartigianato 2010. évi közgyűlésén

GIORGIO GUERRINI elnök beszéde a Confartigianato 2010. évi közgyűlésén

RÓMA, 2010. június 09.

 

 

Hölgyeim és Uraim!

Üdvözlöm a közgyűlésen megjelenteket.

 

Köszönöm  Giorgio Napolitano köztársasági elnöknek az üzenetét, amely arra bátorít bennünket, hogy végezzük tovább a feladatainkat a társadalomban és a gazdaságban.

 

Egy új nap, egy új korszak hajnalán vagyunk. Ebben a teremben ma itt ülnek barátaink és kollégáink a többi szervezetektől: a CNA-tól, a Casartigiani-tól, a Confcommercio-tól és a Confesercenti-től. Ez az a négy szervezet, amelyek a Confartigianato-val együtt elindítottak egy átfogó együttműködést az olasz vállalkozói hálózat működtetésében.

Ezzel egységes hangot akartunk adni az ország vállalkozói 94,7%-ának képviseletére. Együtt akarjuk, hogy a kis vállalkozások képviseletének legyen meg a megfelelő súlya partnereink, az intézmények, a politika és más társadalmi erők felé.

Négy évvel ezelőtt ez az öt szövetség elhatározta, hogy megállapodik közös alapelvekben, értékekben és célokban. Több, mint 4 millió olasz vállalkozás jövője a tét, amelyek együtt 14,5 millió embert foglalkoztatnak.

 

2006 októberében, amikor összegyűltünk a római Capranica Színházban, hogy megvitassuk egy új gazdasági lépés alapjait, talán nem gondoltuk, hogy mára ilyen közel kerülünk egy újfajta vállalkozói képviselet megvalósításához.

Az út, amelyet választottunk helyesnek bizonyult. Az a cél vezetett bennünket, hogy egyszerűsítsük a képviselet módjait, hogy szintetizáljuk a tagjaink közös várakozásait és ne csak a tagjainkét hanem mindazokét is, akik vállalkozásba kezdenek az országunkban. Dolgozni szeretnénk nem valami és valakik ellen, hanem valamiért és valakikért.

Méltósággal, eltökéltséggel és felelősségteljesen megosztottuk egymás között a kötelezettségeket annak érdekében, hogy új és hatékony válaszokat tudjunk adni a vállalkozói rendszernek. Az elmúlt években megszilárdítottuk a közös tevékenységünket. Napról napra , megőrizve történelmüket és sajátos egyéni vonásaikat, szervezeteink kialakítottak egy közös megjelenési formát , amely az olasz vállalkozások többsége be tud lakni. Sikerült ezt megtennünk, ma az Olasz Vállalkozási Hálózat valóság.

 

Néhány ember számára a kezdeményezésünk különösnek tűnhetett, talán azért, mert országunkban túl gyakran kerül túlsúlyba a megosztottság és a vélemények szembeállítása. Túl sok a félelem a változtatásoktól, a privilégiumokról való lemondástól, és így végül ezek az emberek oda jutnak, hogy a részérdekekért feláldozzák a közjót.

Mi pedig, és ezt büszkeséggel és megelégedettséggel mondom, az egység útját választottuk, a szövetség útjára léptünk éppen a közjó felépítése érdekében. Nem csak tagjaink vállalkozói érdekeire gondolok ennél a fogalomnál, de mindenekelőtt az ország jövőjére is gondolok, arra az új fellendülésbe vetett reményre, amelyről nem mondhatunk le.

Ez az a fő célkitűzés, amely mozgatta a kezdeményezésünket. Az Olasz Vállalkozói Hálózat nem egy a sok száz alkalmi szövetség között, amelyet a bizonytalan jövőtől való félelem hozott létre. Az Olasz Vállalkozói Hálózat a fejlődés szövetsége. Mi vagyunk azok, akik nem adjuk fel, mi vagyunk a vállalkozások konkrét megjelenési formái, azoké a vállalkozásoké, akik az olasz értékek 60%-t  állítják elő. Példa akarunk lenni mindazok számára, akik igazán érdekeltek egy fellendülés beindításában, a jobb lét jövőjének felépítésében.

 

2006-ban reagáltunk azokra az igazságtalan pénzügyi lépésekre, amelyek vállalkozásainkat érték. Egy jó gyümölcsöt termett mindez: a mi szövetségünket. Ezekben az években a válság felforgatta a gazdaságot, sok vállalkozásunkat térdre kényszerített és széttört olyan bizonyosságokat, amelyek gránit szilárdságúaknak tűntek. De ennek is a jó oldalát akarjuk nézni: a válság viharából szemünk láttára a világunk új tipikus képességei és értékei emelkedtek ki, a kisvállalkozásaink értékei, amelyeket oly hosszú ideig alábecsültünk. Olyan értékek ezek, mint a vállalkozási bátorság, a hazai földben való gyökerezés, a kölcsönös segítségnyújtás, az összetartozás kifejeződése. Ezek az értékek „életmentő” hálózatok létrehozásában nyilvánultak meg: mint például a Confidi garanciabiztosítók a hitelhez jutás érdekében, a szakszervezet-munkaadó szervezetek együttműködése a munka világának kezelése érdekében, vagy az energia vásárlására összeállt konzorciumok. Ezek azok az értékek, amelyeket a Confartigianato és az Olasz Vállalkozói Hálózat a válság utáni időszakban is meg szeretnének őrizni. Olyan értékek ezek, amelyek átszövik az egész országunkat, összetartanak és erőt adnak: ezért is éljük meg nagy megelégedettséggel a kormány javaslatát, hogy alkotmányos rangra emeli a vállalkozásokban lévő ilyen értékeket. Ez egy olyan javaslat, amely friss levegőhöz juttat bennünket, annak a jelzése, hogy végre másképp és valós helyén értékelik a vállalkozásokat, nem csak úgy, mint a kizsákmányolás helyszínét, a kapitalizmus meztelen megjelenési formáját, hanem mint egy élő és dinamikus lehetőséget az egész ország, a gazdaság és a társadalom növekedése érdekében.

 

Nem rejthetjük el a drámai következményeket, amelyeket a recesszió okozott és jelenleg is okoz a vállalkozásoknak és családjaiknak. Csak félelemmel tudok gondolni kollégáink olykor szélsőséges megnyilvánulásaira, akik nem tudták elrejteni fájdalmukat, amikor bebizonyosodott, be kell zárniuk a cégüket és nem tudnak többé munkát adni az alkalmazottaiknak.  Mégis, országunkban naponta 1958 vállalkozás születik naponta, és ezek egy negyed része kézműiparos. Ez egy kis hatalmas csoda. Ez az igazi termelő Olaszország, ez a valós gazdaság Olaszországa, amely nem vesztette el a kedvét ahhoz, hogy reagáljon az eseményekre. Ezek Önök, akik megtöltötték ma ezt a csodálatos termet.

 

A tanulmányi irodánk az olasz tartományokban mérte a vállalkozások életének a minőségét. Ezek a számok azt mutatják, hogy az országunkat erős különbségek jellemzik. Különbözőségek, amelyek nehézzé teszik egységes jelzőkkel leírni ennek az országnak az életét, különbözőségek, amelyeket nem lehet megérteni, ha nem fogadjuk el ezeket a különbözőségeket. A mi vállalkozásaink egy adott helyen élnek, egy adott helyből élnek, egy adott helyért élnek. Ezt az összefüggést kell megérteni és csak erre lehet építeni a különböző terület fejlesztési beavatkozásokat. Így lehet csak megérteni azt is, hogy a termelékenység növekedése nem megfelelő Olaszországban. Ezt is be kell ágyazni a területek rendkívül eltérő adottságaiba, nem lehet, mint egy egyetlen átlag számot kezelni. Ahol a feltételek jobbak, ott a termelékenység nem csak, hogy eléri, de meghaladja az európai átlagot. Más területek viszont lemaradtak, visszatartja őket a késlekedő infrastrukturális fejlesztés, a magas szociális kiadások, a negatív viszonyok okozta súlyos depresszió. El kell kerülni azt a hibát, hogy az egész országot egyetlen mércével mérjük. Egyetlen dologtól kell csak félnünk: a habozástól a változtatások miatt. A krízis nem lehet egy alibi arra, hogy ne csináljunk semmit, hogy ne folytassuk a már megkezdett reform erőfeszítéseinket, amely reformoktól talán már túl régen várjuk a megoldást.

Olaszország, amely nem vesztette el a kedvét, hogy reagáljon az eseményekre, egy jelre vár. A kormány által éppen elfogadott gazdasági lépések az első ilyen megvalósítható jelet jelentik, egy komoly szándékot arra, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyek jelenleg blokkolják a fellendülést. Osztjuk Tremonti miniszter intézkedéseit, amely szigorúságot mutat a közkiadásokkal kapcsolatban és amely csökkenteni akarja a hiányt, meg akarja nyirbálni a nem produktív kiadásokat.

 

Az első alkalom, hogy a csökkentések összege nagyobb a rendelkezésekből beszedett új bevételeknél, és ez egy pozitív adat számunkra. Valóban nehéz megmagyarázni a cégeinknek, akik a vállalkozásuk bezárására kényszerültek, vagy az alkalmazottaknak, akik elvesztették a munkájukat, hogy 2000 és 2008 között kétszer gyorsabban növekedtek az állami kiadások, mint a gazdasági növekedés volt Olaszországban, hogy az európai országokban a közkiadások csökkentek, miközben Olaszországban növekedtek, még ha csak 0,4%-al is. És akkor még nem szóltunk a 300.000 már meglévő munkanélküliről a privát gazdaságban csak 2009-ben. Nem szóltunk a tényről, hogy az ipari tevékenységeknél 206.000-el kevesebb lett az alkalmazott, az autonóm egyéni vállalkozásoknál 141.000-el és összességében 253.000-el növekedett a munkanélküliek aránya. Felmerül a kérdés, mennyit ér egy közalkalmazott garantált munkahelye, hány a privát szektorban dolgozó alkalmazott cserélne ezekkel az emberekkel? Meg vagyunk győződve arról, hogy a politika nem vonhatja ki magát az őt illető feladatok alól, amikor a kiadásokat kell csökkenteni, hanem példát kell mutatnia egy olyan országnak, amelytől ennyi áldozatot kér. Vállalkozók, iparosok vagyunk, tudjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor áldozatot kell hozni a végső cél elérése érdekében, de egy dolgot nagy erővel kérünk: gyors legyen a cselekvés és az intézkedések ne gyengüljenek meg a parlamenti út folyamán. Nem szeretnénk ugyanis, hogy ha ebből a takarékossági programból egy hátramenet lenne, ha a kemény és szükséges intézkedések elvesztenék a hatékonyságukat egy meghatározhatatlan idejű vitában, amelyben a közhivatalok mind bebizonyítanák, hogy nélkülözhetetlenek, vagy kiderítenék, hogy a megszorításokat más területeken kell végrehajtani. Az ország a 150 éves történelme alatt már sokszor élt át nehéz pillanatokat, és már sokszor túl tudta ezeket közösen élni. Gondolok mindenekelőtt a háború utáni időkre, de említhetném a 90-es évek elejének nehéz válságát is. Bebizonyítottuk, hogy tudjuk a dolgokat kezelni.  Ma is jobban szembe tudnánk nézni a szükséges intézkedésekkel biztos, határozott lépések esetén annak érdekében, hogy megerősítsük az országban a növekedést.

 

A legutóbbi adatok már jelzik a gazdasági ciklus változását. A fellendülést a felemelkedő gazdaságok fogják vezetni, Kína erős főszereplésével. Még soha nem volt ilyen alkalmunk, hogy megtörjük az ellenállást és a strukturális reformokkal egyidőben megtegyünk minden mást is, ami szükséges a fellendüléshez. Mindig szem előtt kell tartanunk az Olasz Vállalkozói Hálózat létrehozását megalapozó kiáltvány kezdeti szavait: az ország jövője elválaszthatatlanul kötődik a kis és közepes vállalkozásokhoz, ők a változás kulcsai versenyképességükkel, a valós, reálgazdaságot megjelenítő struktúrájukkal, a helyi fejlődési folyamatokra való hatásukkal, a hovatartozást megjelenítő létezésükkel. A termelő Olaszország, a kis vállalkozások Olaszországa nem adja meg magát az alacsony növekedésnek. Ez nem egy steril szlogen, hanem egy cselekvési program, amelyben mi vállalkozások egyet értünk Önnel, Berlusconi miniszterelnök úr.  Egy újfajta érdeklődést tapasztalunk, egy nagyobb érzékenységet a várakozásaink felé és ezek konkrétan meg is jelentek néhány intézkedésben, amelyekkel kapcsolatban kifejeztük pozitív véleményünket. Ebből a szempontból alapvetőnek tartjuk a politika szerepét, amelynek meg kell tudnia különböztetni a különböző érdekeket. Ez egy felelősségteljes feladat, amely ellátásához készek vagyunk hozzájárulni javaslatainkkal és pozitív akcióinkkal. A politika szerepe annál inkább is stratégiai jelentőségű, mert csökkentenie kell a globális pénzügyi körök túlburjánzó súlyát, amely világossá vált a görög válság idején is: ez egy olyan rendszer, amely képes befolyásolni és súlyosan kondicionálni az egyes országok gazdaságát és társadalmát a pénzügyi források áramlásának nemzetek feletti ellenőrzésén keresztül.

 

Osztjuk Tremonti miniszter véleményét, hogy nemzetközi szabályokat kell alkotni ennek a jelenségnek a megállítására. A politikától, a szigorától és a felelősségvállalásától a demokrácia, az autonómia és az önrendelkezés törvényes védelmét kérjük. Nem feledkeztünk meg természetesen a szociális erőkről, a társadalmi partnerekről, akik többet tehetnek és többet is kell tenniük. Ilyen értelemben készek vagyunk egy közös gondolkodásra, amit a gyáriparosok szövetsége és a szakszervezet javasolt. De figyelem!!  A politika nem helyettesíthető és mi nem akarjuk helyettesíteni. Gyorsítani akarjuk a tevékenységét, bombázni akarjuk a javaslatainkkal, de nem akarjuk elvenni a helyét. Mindenkinek a saját szakmáját kell csinálnia.

 

Újra el kell indulnunk. Át kell változtatnunk a válságot lehetőséggé. Hajtsuk hát végre habozás nélkül a nélkülözhetetlen reformokat, hogy biztosítsuk a vállalkozásoknak a fellendülést. Több bátorságra van szükség, hogy legyőzzük az ősi bajokat, amelyek rombolják a termelő szektort. Ezért világosak kell, hogy legyenek a jövő elképzelései. Fel kell emelnünk a fejünket, messzebbre nézni, az egész országban kell gondolkodni, egy közös vízióval kell rendelkeznünk.

 

Nem egy könnyű korszakban élünk: sok a nehézség és ezek nem csak gazdasági nehézségek. Egyre többször tapasztalunk érdektelenséget, felelőtlen magatartást, a kölcsönös tisztelet hiányát. Leginkább nem érezzük magunk körül azt a kedvet, azt az eltökéltséget, hogy szívünkkel lendüljünk túl az akadályokon, hogy el tudjunk képzelni magunknak egy fényesebb jövőt meghaladva a ma árnyait.  De érezzük, hogy rengeteg energia vár a börtönéből való kiszabadulásra, hogy van egy lefojtott erő, amely kész robbanni. Ez az egyénben lévő erő. Annak a vállalkozásnak az ereje, amely az egyénen alapul. Ez a mi kis vállalkozásunk ereje. Azoknak az intézkedéseknek, amelyek meg akarják indítani a növekedést, olyan elképzelésekkel, olyan közös vízióval kell rendelkezniük, amelyek ezektől az egyénektől származnak.  Fel kell idéznem az 50-es 60-as évek Olaszországának szellemét, amikor mi voltunk a kínaiak, amikor az egyének hittek nekünk, amikor értelmüket és karjuk erejét az ország gazdaságának fellendítésére szentelték. Hogy mindez lehetséges, hogy a dolgok csak akkor valósulnak meg, ha akarjuk őket, annak bizonyítéka a Confidi garanciabiztosítók rendszere, amelyet ez a motiváció hozott létre. A Confidikben az egyén és a gazdaság segített egymásnak a felelősségtudat szellemében, a gyakorlatiasság és a kölcsönös bizalom alapján. Ezért a Confidik meg merték tenni azt, amit a bankok nem mertek, határozottak voltak gazdasági és termelő rendszerünk fenntartásában. Ez az az ösztönző erő, amely a vállalkozói szövetségeket mozgatja Olaszországban. Ez az a modellje a kapcsolatoknak, amelyet vissza kell állítanunk. Ez az a kedv, amely vezérelheti a választásainkat egy új gazdasági és társadalmi fejlődés korszakában.

 

A politikának, a többségnek és az ellenzéknek egy megegyezést javaslunk: használjuk arra a következő 3 évet, hogy sebességet váltunk, arra ösztönözve mindenkit tegye meg a magáét, magán szektor és állami közigazgatás minden szinten, dolgozva a közjóért ideológiai lövészárkok nélkül.

 

Kezdjük ezt el éppen a hitelkérdéssel, a bankok és a vállalkozások közötti kapcsolattal: nem akarjuk elveszíteni a már újra megtalált partnerséget, amely mindenek előtt a hitelgarancia szervezeteink,a Confidik felé valósul meg, de életben akarjuk tartani a 2009-ben megnövekedett érdeklődést irányunkban. Ezért javasoljuk a tartózásokra vonatkozó moratóriumok meghosszabbítását, amely a bankoknak is a hasznára lehet, mert lehetővé teszi számukra a fizetési késedelmek újra minősítését.

Az a véleményünk, hogy a hitelezési rendszernek meg kell tanulnia, hogyan lehet egyre közelebb egy adott térség szükségleteihez és azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyek ott tevékenykednek. Ne hagyja magát a hitelezési rendszer eltéríteni a spekulatív hitelezés irányába, amely gyanakodva nézi az ilyen konkrét területi kapcsolatot és egy absztrakt modell irányába akarja nyomni az egész rendszert. Éppen ezt az absztrakt irányt akarják szentesíteni a bázeli megállapodások továbbfejlesztésében. A Bázel 3-nak az lesz az eredménye véleményünk szerint, hogy tovább fog rosszabbodni a kis cégek garancia biztosításának a helyzete.

 

Térjünk most vissza a fiatalok kérdéséhez. A fiatalokhoz, akiknek nem elég munkát adni, hanem vissza kell adni a munkakedvet, a saját teljesítő képességükbe vetett hitet is. Azt a bizonyosságot, hogy amit tesznek, az nem felesleges. A számok drámai helyzetet mutatnak: a 25 év alattiak munkanélküliségi aránya 29,5%. Az iskolát elhagyók aránya 19,7%. 908.000 fiatal van az országban, aki nem tanul, nem dolgozik és nem is keres munkát.

 

Beszéljünk az észak-dél problémáról: az utóbbi években ahhoz asszisztálunk, hogy folyamatosan nő a távolság Olaszország északi és déli része között. Mindez annak ellenére, hogy évtizedek óta öntjük a támogatást erre a célra. A támogatást elnyelik a helyi politikai körök, amelyek minimális eredményeket produkáltak a kis hatékonyságú és pazarló struktúrák átalakításában. Mi pedig olyan megújuló politikát javaslunk, amely megcélozza a régiókban egy új vezető réteg felszínre hozását, olyan rétegét, amely újra képes a közjó fogalmában és annak fejlesztésében gondolkodni, és tevékenységét a személyekre, a felelősségvállalásra, a törvényességre és átláthatóságra alapozza.

 

Beszéljünk a Made in Italy, az olasz márka fontosságáról, országunk igazi kincséről, a „mi kőolajunkról.” Vállalkozásaink alkotó készsége túl nagy érték ahhoz, hogy nélkülözni lehetne. A válság főleg ezt az alkotni képes kézműipart sújtotta drasztikus módon. 2009-ben a termelés értéke ebben a szektorban 18,4%-ot esett, és 19,1%-át vesztette el az exportáló képességének. Mindezek ellenére az olasz kézműipar 2009-ben 286 milliárd euró értéket adott el külföldön. Ma az export tevékenységünk lassú újraéledésének a jeleit érzékeljük. ezeket a jeleket fel kell fogni és értékké változtatni. Szívesen idézem az Edison Alapítvány adatait, amely szerint Olaszország világelső több, mint ezer termék exportjában. És nem csak a tradicionális divat és élelmiszer termékekről van szó. Amikor a „Made in Italy” fogalomról beszélünk, akkor a vállalkozóink szívéről beszélünk, amely azért dobog, hogy életet adjon olyan termékeknek, amelyért a világ továbbra is irigyel bennünket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elherdáljuk az alkotó képességünket, hogy elveszítsük technológiai ismereteinket és őseinktől örökölt képességeinket, kultúránkat, tradícióinkat.

 

Most ebben az utolsó évben valami megmozdult. Létrejött egy a Made in Italy-t védő törvény, az olasz textília védelme. Ezeknek a normatíváknak a bevezetésével leckét adtunk az EU-nak, szerencsére figyelmen kívül hagyva a Cassandra szerű jósokat, akik elképzelhetetlennek tartották egy ilyen olasz törvény elveinek az elfogadását a kézműiparunk védelme érdekében az EU-ban. Ezt az utat kell folytatni, megvédve termékeink büszkeségét és lelkületét, lehetővé téve annak egyértelmű elismerését, hogy a mi vállalkozásaink termékeiről és minőségéről van szó. A mostani gazdasági intézkedésekben látjuk a lehetőséget megfelelő kutatásokra és technológiai fejlesztésekre, amelyek nagyon szükségesek kézműiparunk versenyképességének megőrzésére. Azt várjuk, hogy a Made in Italy-ért folytatott harcba egyre inkább bekapcsolódnak a szakszervezetek is, amely indokolt lenne, ha figyelembe vesszük az ilyen irányú termelésben résztvevő nagyszámú alkalmazottat. Ugyanígy azt várjuk a fogyasztóvédelmi szervezetektől is, hogy hagyják abba a fülsértő hallgatásukat ezen a területen és ismerjék el az állampolgárok elsődleges érdekeit: garantált termékeket és jó minőségű termékeket vásárolhassanak a piacon.

 

Beszéljünk az egyénről. A reformokat az egyénekre kell kitalálni és velük kell megtervezni. Csak így nyernek a reformok igazi arculatot és nem tűnnek egy védő ernyőnek, amely elrejti a mozgásképtelenséget. De figyelem: reformokra törekedni úgy is lehet, hogy konkrétan és azonnal cselekszek, könnyű és gyors intézkedéseket hozok, amelyek hitet adnak és újra élesztik a vállalkozási hajlandóságot. Az egyének azok az állampolgárok és vállalkozók, akik minden nap szembe találkoznak a közigazgatás késésivel és hatékonytalan eljárásaival.

 

Marco Biagi azt mondta: nincs olyan pénzügyi ösztönző, amely ellensúlyozni tudna egy nem ösztönző rendeletet. Hozzátehetjük még, hogy az egyszerűsítés pénzt jelent a vállalkozások számára. A bürokrácia leépítése az a nagy forradalom, amelyet várunk, és együtt az adóprés csökkentésével a két legfontosabb dolog, amelyet a vállalkozásaink annyira remélnek. Évek óta ismételjük: szabadítsuk meg a vállalkozásokat a bürokrácia fojtogató hálójától, pótoljuk be azt a nagy kését, amelyet felmutatunk ezen a területen Európához képest. Szüntessük meg azt a liberális rendszert, amely a vállalkozásokat előre és mértéktelenül ellenőrzi, míg a közhivatalokat csak utólag és megkésve. A kormány javaslataiban benne van a lehetőség ennek a folyamatnak a felgyorsítására. Helyesek azok a lépések is, amelyek felgyorsítják a vállalkozás alapítás folyamatát. Várható, hogy a Miniszter Tanács a közeli napokban eldönti az egy nap alatt bejegyezhető vállalkozási lehetőséget. Hasonló módon támogatjuk az egyablakos rendszer megerősítését és a vállalkozói ügynökségek bevezetését, amelyek segítik a vállalkozásokat az előírásoknak megfelelő ügyintézésben.

 

Az út világos, most már csak végig kell menni rajta. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, mert nyakig ülünk a papírok és rendelkezések tengerében. Ezek 16.6 milliárd euróba kerülnek évente az olasz vállalkozásoknak, ez a bruttó nemzeti termék 1%-a. Minden olasz vállalkozás a bürokrácia miatt 12.300,-euró veszteséget szenved el évente. Nem vagyunk irigylendő helyen azoknak az európai országoknak a sorában, ahol könnyű vállalkozást folytatni. Egyszerűsíteni kötelező, ha fel akarjuk lendíteni a gazdaságot és forrásokat akarunk megtakarítani anélkül, hogy megnyirbálnánk a közszolgáltatások színvonalát és hogy szem elől tévesztenénk a közkiadások megszorításának szükségességét.

 

Nem elegendő a meglévő szabályozásokat eltörölni, hanem komolyan neki kell fogni a törvénykezés és rendelet alkotás teljes megújításának, kezdettől fogva új alapelvekre helyezve ezeket. Olyan alapelvekre, mint a fokozatosság a bevezetésben, a szakmaiság figyelembe vétele, az egyenletes elosztás elve, a gazdasági fenntarthatóság és megszervezhetőség elve, figyelembe véve a vállalkozás nagyságát és a szakmai terület sajátosságait.

 

Van egy jó példa már: a környezetvédelem területén Sistri miniszter olyan rendeletet alkotott, amely végre figyelembe vette a vállalkozás nagyságát a terhek elosztásakor. Hát akkor miért ne lehetne egy általános elvet bevezetni, amely szerint minden új szabályozásnak zéró költséggel kellene számolnia nem csak az állam felé, hanem a vállalkozások felé is, amelynek ezt alkalmaznia kell. Gyakorlatban ez azt jelenti: amikor az állam, a régió, a helyi önkormányzat rendeletet alkot elsősorban azt kellene vizsgálnia, hogyan nem okoz ez az új rendelkezés plusz költségeket és díjakat a vállalkozásoknak. Ez az elv felelne meg igazán a KKV törvény alapelvének: Gondolkozz először kicsiben! A KKV törvény elismerését a miniszterelnök megerősítette a legutóbbi dekrétumában.

 

Ami az adókat illeti, azt kérjük, hogy lehessen egyszerűen megfizetni azokat. 2009-ben az adónyomás elérte a 43,2%-ot, amely 4%-al magasabb az euró övezet országainak átlagánál. Az adóterhek csökkentése első számú prioritása az országnak, természetesen együttesen az adóelkerülők elleni harccal minden szinten és minden országrészben, előítéletek nélkül a kis vállalkozások felé is, de ne azoknak a tanulmányoknak az alapján, amelyek az eleve bűnösség elvére építenek. Nagy figyelemmel kísérjük a bevételek megbecsülésének intézményét is, amelyet a mostani pénzügyi tervek felül akarnak vizsgálni. Meghatározni valakinek a jövedelmét néhány becsült és feltételezett költség alapján egy olyan nehézkes dolog, amely megfelelő kipróbálás és társadalmi konszenzus nélkül bumeránggá változhat a közigazgatás számára és újból alááshatja a polgárok bizalmát az állam felé. Egyébként ami az adóelkerülést illeti, engedjenek meg egy megjegyzést: nem nagyon lehet látni kézműves és kisvállalkozásokat sorban állni a bankok előtt, hogy kedvezményesen visszahozzák a külföldre kicsempészett tőkéjüket.

 

Nem csak az távolít el bennünket Európától és a világtól, hogy mennyi adót fizetünk, hanem az is, ahogyan fizetjük. Ezért szükség van egy a kis vállalkozásokra méretezett adóreformra, figyelembe véve az ország valós gazdasági szerkezetét és nem egy méretre szabni mindent. Egy olyan reform kell, amely csökkenti a vállalkozásokra és a családokra nehezedő adó nyomást a termelő szektorral kötött átfogó megállapodás alapján. Egy olyan reform kell, amely nem a munkát, hanem a tőkét adóztatja elsősorban, amely egyszerűsíti az adózók életét és amely az adózás szükségét összeköti a kis vállalkozásoknál a kiszámlázott összegek tényleges beérkezésével. Egy olyan reform kell, amely előnyben részesíti az újra való törekvést és a legjövedelmezőbb tevékenységeket.

 

Garantálni kell az adófizető helyzetének figyelembe vételét, el kell kerülni a visszafelé hatályba lépő intézkedéseket és a bizalomra és a jó szándékra kell a viszonyt felépíteni a vállalkozások és közhivatalok között. Jöjjön létre egy tárgyaló asztal az összes érdekelt részvételével és menjen végbe egy vizsgálat, amely figyelembe veszi a vállalkozások költségeit és az adminisztráció számára létrejövő előnyöket, de figyelembe veszi az adminisztráció kötelezettségeit is a felesleges intézkedések megritkításában.

Az egyes személyek egy adott területhez kötődően élik az életüket, egy nagyon eltérő olasz területi valóságban. Ezért a föderális adórendszer egy lehetőség az ország számára. Nagyon nehéz egy központba, egy költségvetésbe belegyömöszölni az állami kiadásokat, amelyek egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek és amelyek csökkentése kimerül abban, hogy a helyi önkormányzatok felé tolják a felelősséget. Miért nem lehet például az egészségügyben azonnal bevezetni az átalány kiadásokat. A föderalizmust racionalizálni kell, a központi kiadásokat csak úgy lehet csökkenteni, ha a helyi adminisztráció tevékenységét átláthatóvá és felelősségre vonhatóvá sikerül tenni. Figyelem azonban: Ha ez megbukik, ismét növekedhetnek a központi kiadások és az adónyomás a vállalkozásokra és a családokra.

 

A munkához kötődő reformok a legfontosabbak közé tartoznak, ha az országot növekvő pályára akarjuk állítani. A Confartigianato kész javaslataival támogatni ezt a reformot és azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket Gelmini és Sacconi miniszterek három éves terve idején szerzett. Ennek egy nagy ívű reformnak kell lennie, amelynek foglalkozni kell a társadalmi feszültségek levezetésétől kezdve az iskolai képzés és a szakképzés szükségleteinek összeegyeztetéséig,  a tanuló szerződés újragondolásával együtt. Végre szembe kell nézni az összes problémával, amely megakadályozza a foglalkoztatási képességek kibontakoztatását és távol tartja egymástól a munkaerő szükségletet és kínálatot.

 

Eltelt 40 év azóta, hogy rögzítettük a dolgozók jogait és helyzetét: Olaszország ma nem a 70-es évek Olaszországa többé. Elérkezett a perc, hogy új általános elméletet kell kidolgozni a munkával kapcsolatban Olaszországban, amely figyelembe veszi az összes tevékenységi formát  és az összes embert, aki munka tevékenységet folytat, és amely figyelembe veszi, hogy a munka  és a vállalkozás egymással együttműködő, együtt létező fogalmak.

Ha meg tudjuk tisztítani a munka kérdését minden ideológiai tehertől, akkor sikerülhet talán a vállalkozás szempontjából egy modern országgá válnunk, amely képes a problémákat gyakorlatiasan, az általános érdekeket figyelembe véve, a változások által előidézett folyamatos kihívásoknak megfelelő gyorsasággal megoldanunk. Ezzel a szellemiséggel kezdtük el megreformálni a 3 nagy szakszervezettel a megállapodásainkat, két szakszervezettel, a CISL-lel és az UIL-lal már előbbre járunk, de vannak bíztató jelek a CGIL részéről is.

 

Figyelembe kell venni azokat a jó gyakorlatokat, amelyek eddig már kitűnő eredményeket hoztak. Például el kell ismerni a vállalkozások szerepét a gyakorlati képzésben: elég annyit mondani, hogy a kézműipar évente 1,8 milliárd eurót ruház be a tanulók képzésébe. De említhetném az új szerződéses modell kidolgozását is a kézműipar és a szakszervezetek között a kétoldalú szolgáltató egyesületek működtetésére. Ez egy olyan rendszer, amely már 20 éve működik a kézműiparban és éppen most,  a válság legnehezebb idején játszott egy hatékony szerepet a bajba jutott vállalkozások alkalmazottainak megsegítésében, jövedelmük  részbeli megmentésében. Ez a kétoldalú együttműködés az az út, amelyen meg lehet reformálni a társadalmi feszültségek levezetésének a módját a szociális partnerek főszereplésével /munkaadók és szakszervezetek/. Itt van a perc, hogy a szavakból tett legyen.

 

Ha arról beszélünk, milyen feltételek mellett lehetne javítani a versenyképességet, nem hagyhatunk figyelmen kívül egy nagy témakört: alapvető, a vállalkozások mindennapjait meghatározó szektorok működnek ma még Olaszországban gyakorlatilag konkurencia nélkül: a bankok, a biztosítók, a szállítási szektor, az állami szolgáltatók, az energiaszektor stb. A tanulmányi központunk adatai világos képet mutatnak: az utóbbi évben a vasúti és légi szállítás, a vízszolgáltatás, a szemétszállítás, a postai díjak, a biztosítási költségek és a különböző szakszolgáltatások tarifái és díjai  lényegesen nagyobb mértékben emelkedtek Olaszországban, mint az euró övezet más országaiban. Ezeknek a piacoknak a megnyitása bátortalan ígérgetések útján megy hol előre hol hátra. Például a szakmai szolgáltatások és különböző tarifák díjainak megállapításkor inkább hátra. Semmiféle remélt hatás eddig nem mutatkozott ezeken a területeken a vállalkozásaink számára. Bátorságot kellene gyűjteni azoknak a döntéseknek a megtételéhez, amelyek a különböző tarifák és díjak csökkenéséhez vezethetnek és végre megszabadítanák az állampolgárokat és a vállalkozásokat olyan súlyos költségektől, amelyek abból származnak, hogy még mindig védett, a helyzetükből fakadó előnyükkel visszaélő piaci szegmensek vannak ebben az országban.

 

Miért nem lehet például gátat szabni a helyi szolgáltató cégek inváziójának, amelyek az önkormányzatok és a régiók megbízásai alapján működnek a piac minden logikáját figyelmen kívül hagyva? Visszanyerni a versenyképességet azt is jelenti, hogy a vállalkozásoknak európai árakat ajánlunk például az energia piacon. Ma a kisvállalkozások számára a probléma ugyanaz, mint már régóta: az elektromos energia egyharmaddal kerül többe számukra, mint az EU középátlaga. Az igazi probléma az, hogy megértsük, miért kerül az energia Olaszországban ilyen sokba. Nincsenek előítéleteink az energia előállításának különböző formái között, de ha igaz, hogy az atomenergia fejlesztése egy olyan választás, amely hosszú távra biztosítani tudna számunkra európaibb energia árakat, akkor gondolni kellene arra, hogy ennek megvalósítása ideje nem rövid. Ezért azt kérjük, ne késlekedjünk azoknak a lépéseknek a megtételében, amelyek megváltoztathatják a magas energia árakat okozó feltételeket: gyorsan meg kell tenni, hogy be lehessen fejezni a piacok liberalizálását és ezzel mérsékelni lehet az energia árakra rakódó adóprést, amelynek árát szintén a kisvállalkozások fizetik meg.

Természetesen emellett alapszükséglet marad, hogy előnyben részesítsük a megújuló energiák használatát és támogassuk az energia hatékony felhasználását.

 

A mi vállalkozóink mindent megtesznek, hogy reagáljanak a pozitív kezdeményezésekre. De őszintén megmondom, nagyon nehéz talpon maradni, amikor 6 hónapnál többet kell várni arra, hogy a közhivatalok kifizessék a már elvégzett munkákat és szolgáltatásokat. Még keserűbb szájízzel kell kimondanom, hogy 2009 és 2010 között, mialatt Európa többi részében a várakozási idő rövidebb lett, addig Olaszországban az a rossz szokás, hogy az államnak nem kell időben fizetnie, még jobban elterjedt. A születendő EU direktívától sem lehet várni lényegi változást ebben a felvett magatartási formában. Míg az elmúlt évben az átlag várakozási idő a közhivatalok kifizetéseinél 128 nap volt, ez erre az évre 186 napra emelkedett. A mi kézműves vállalkozásaink fizették meg a legmagasabb árát ezeknek a késedelmeknek: 1,4 milliárd euróval több pénzügyi terhet jelentett ez.

 

De nem csak az állam miatt kell várakozni, a magán cégek is meghaladják ebben az európai átlagot: 96 nap az átlag várakozás az 55 napos európai átlaggal szemben.

Még rosszabbul járunk, ha bírósághoz fordulunk a szerződések be nem tartása miatt. A bírósági út több, mint 3 évig tart. Miért nem kezdjük el már most, amit a direktíva amúgy is elő fog írni. Mondjuk azt: mától fogva betartjuk a mostantól kötött szerződések fizetési határidejét. Különben egy egyre hatalmasabb sziklatömböt kell magunk előtt görgetni. Mit várhatunk el egy olyan igazságszolgáltatási rendszertől a késedelmes fizetések területén, amely megakadályozza a vállalkozásokat saját jogaik gyakorlásában és 2,3 milliárd eurót húz ki a zsebükből évente? Miért nem vezetünk be rögtön hatékonysági mércéket a polgári törvényhozásban, amely rendkívüli különbségeket produkál ma a különböző bíróságokon? Miért nem ösztönzi az állam azokat a bíróságokat, amelyek rendesen dolgoznak és miért nem bünteti azokat, amelyek nem dolgoznak.

 

Szeretném lassan befejezni.  Olyan pillanatban vagyunk, amikor fordulat áll be a gazdasági és társadalmi rendszerünkben. Ez a válság, amelyet nem mi idéztünk elő, komoly magatartást követel tőlünk, ez ugyan mára divatjamúlt erénynek tűnik, mégis vállalkozásaink cselekedeteinek még ma is ez az alapja. Komoly és felelősségteljes magatartás kell a szükséges áldozatok vállalásához, de ez azt a célt szolgálja, hogy a leggyorsabban lehessen egyensúlyba hozni az ország gazdasági helyzetét, hogy ne találjuk magunkat szembe néhány hónap múlva egy újabb megszorító csomaggal. De rögtön a rendbetétel után azonnal el kell kezdeni a növekedést szolgáló lépéseket. A leggyorsabban le kell tehát zárni a megszorításokat és áldozatvállalásokat, ezeket rendkívüli eseménynek kell tekinteni garantálva, hogy mindenkire azonos súllyal nehezedjenek. Csak így lehet belevágni bátorsággal egy új fellendülési korszakba.

Einstein azt mondta:” a legjobb gondolatok a válság perceiben jönnek”!  Legyen így! Soha nem lesz talán jobb lehetőségünk, hogy megtörjük a halogatás politikáját és megtegyük mindazt, ami szükséges a növekedés beindításához.

 

 

 

Fordította: Solti Gábor