Pályázatfigyelő

FELHÍVÁS AZ IPARTESTÜLETEKNEK!

FELHÍVÁS AZ IPARTESTÜLETEKNEK!

 

 

100 %-os támogatással munkahelyi képzések megvalósítása az IPOSZ szervezésében!!!

 

.

 

 

Tisztelt Ipartestületi Elnök Asszony/Úr!

Tisztelt Ügyvezető Asszony/Úr!

 

Örömmel értesítjük Önöket, hogy az IPOSZ által elnyert, mikro és kisvállalkozások munkavállalóinak és tulajdonosainak szakmai képzését célul kitűző pályázatban lehetővé vált a képzések költségeinek 100 %-os megtérítése.

A támogatás intenzitást illetően korábbi felhívásunkban még azt jeleztük, hogy a képzések költségeinek 80 %-ához tud az IPOSZ támogatást nyújtani és a fennmaradó 20 %-os költséget a vállalkozások maguk kell, hogy megfizessék a képzőintézménynek. A projektet felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel történt egyeztetés eredményeként világossá vált, hogy az IPOSZ által elnyert projektben kétféle mértékű támogatásra van lehetőség.

 

Az IPOSZ 100 %-ban, illetve 80 %-ban tudja megtéríteni a tanfolyamok költségét.

 

100 %-os támogatás mellett a hallgatót küldő vállalkozásnak egyetlen fillérrel sem kell hozzájárulnia a képzés költségeihez.

Teljes mértékű, azaz 100 %-os támogatásra akkor van lehetőség, amennyiben 2011. december 31-ig a vállalkozás kijelöli azt a munkavállalót, személyt aki a képzésen részt fog venni és 2011. december 31-ig a vállalkozás megköt erről egy együttműködési megállapodást az IPOSZ-al. A vállalkozás és az IPOSZ közt létrejövő együttműködési megállapodásban a vállalkozás fel kell vállalja, hogy munkavállalóját a képzési napokra elengedi. A képzési résztvevőknek a képzési napok minimum 90%-án részt kell venniük. Ebben az esetben az IPOSZ a pályázati támogatásnak köszönhetően a teljes képzési költség 100%-át megtéríti a képzőintézmény felé, azaz a vállalkozásnak nem kell önrésszel hozzájárulnia a képzés költségeihez. A tanfolyamot a hallgató 2012-ben is elvégezheti, csak az együttműködési megállapodást kell még 2011-ben aláírni a 100 %-os támogatás igénybevételéhez.

 

A képzési költségek, a tanfolyam díjának csak 80 %-át tudja az IPOSZ megtéríteni a vállalkozás helyett abban az esetben, ha 2012. január 1-ét követően sikerül megkötni a vállalkozás és az IPOSZ között az együttműködési megállapodást. Ez esetben minden képzendő személy után a küldő vállalkozásnak 20%-os önrészt kell majd megfizetnie a képzőintézmény felé.

 

Kérjük az Ipartestületek segítségét abban, hogy mindenek előtt
tagjaik köréből szervezzenek résztvevőket a képzésekre!!!

 

 

A korábban és most is kiküldésre kerülő Jelentkezési lapok kitöltése semmilyen kötelezettséget nem jelent az aláíró vállalkozás számára. Az IPOSZ a beérkező jelentkezési lapok alapján tud majd véglegesen dönteni arról, hogy az egyes tanfolyamok iránt mekkora az érdeklődés és az érdeklődés mértékétől függően tud majd képzések közötti átcsoportosítást elvégezni. Például amennyiben jelentős igény mutatkozik fogtechnikus mestervizsga tanfolyam, illetve angol nyelvtanfolyam iránt akkor igyekszünk majd ezekből a képzésekből több csoportot indítani, lehetőleg az országnak minél több pontján. Hasonlóképp, ha egy képzésre minimális létszámban jelentkeznek, akkor azt a tanfolyamot nem indítjuk el, hanem helyette egy sokkal népszerűbbet több helyen. Mindezek miatt arra kérjük az Ipartestületeket, hogy lehetőleg minél nagyobb számban küldjék vissza tagvállalkozásaik jelentkezését, mivel ezzel nő annak a lehetősége, hogy azt a képzést a jelentkező vállalkozásokhoz közel tudjuk megtartani.

A végleges képzési helyszínekről és időpontokról csak azt követően tudunk tájékoztatást adni, hogy sikerül a közbeszerzések útján kiválasztani a képzőintézményeket, akikkel közösen fogjuk majd meghatározni a pontos tanfolyam helyszíneket, időpontokat. A képzések elindulása ez év október-novemberében várható.    

 

 

Az indítani tervezett képzések listájának letöltéséhez, kérjük, kattintson ide.

 

 

 

A képzéseket kizárólag az alábbi 6 régióban székhellyel működő mikro- és kisvállalkozásainak munkavállalói, tulajdonosai látogathatják:

Dél-Alföld

Dél-Dunántúl

Észak-Alföld

Észak-Magyarország

Közép-Dunántúl

Nyugat-Dunántúl

A közép-magyarországi régióban található mikro- és kisvállalkozások munkavállalóinak képzéséhez ez a támogatás nem használható fel.

 

A képzéseken a mikro- és kisvállalkozások tulajdonosai és alkalmazottaik vehetnek részt. Formájukat tekintve a vállalkozások lehetnek egyéni vállalkozások, Kft-k, Bt-k, és szövetkezetek. A mikro és kisvállalkozás fogalmát az EU normatívák szerint kell értelmezni. A tulajdonos csak abban az esetben vehet részt a képzésen, ha a vállalkozásban, mint munkavállaló is be van jelentve.

 

Tekintettel arra, hogy a 100 %-os támogatás igénybevételéhez még idén meg kell kötni az IPOSZ és a vállalkozás közti együttműködési megállapodást, ezért minél hamarabb ki kell alakítanunk a résztvevők körét, így arra kérjük az ipartestületeket, hogy 2011. augusztus 12-ig küldjék vissza a vállalkozások által kitöltött jelentkezési lapokat!!

 

Arra kérjük az Ipartestületeket, hogy a mellékelt jelentkezési lapot a hallgatót küldő vállalkozással töltessék ki, majd e-mailben, faxon, vagy levélben az IPOSZ felé, Rettich Tamás részére küldjék vissza.

E-mail: rettich@iposz.hu

Fax: 06-1-269-2957

Telefon: 06-1-354-3152

Postacím: IPOSZ, 1054 Budapest, Kálmán Imre u. 20.

 

 

Kérjük, valamennyi rovatot töltsenek ki és mindenképp jelöljék meg magát a beszervező ipartestületet is. 

 

 

Az Ipartestületeknek a hallgatók megszervezéséért az Ipartestületek Országos Szövetsége bruttó 7.000 Ft/fő szervezési díjat fizet, amit azt követően tudunk majd számla ellenében az ipartestület részére kifizetni, amikor a beiskolázott hallgató sikeresen befejezte a képzést és erről névre szóló tanúsítványt kapott a képzőintézménytől!

 

 

 

 

Bármilyen további kérdés, kérés esetén készséggel állunk rendelkezésükre!

 

Segítségüket és együttműködésüket előre is köszönjük!

 

Várva mielőbbi válaszukat!

 

Budapest, 2011. július 17.

 

                                                                       Tisztelettel:

 

                                                                                                                   Szűcs György

                                                                                                                     IPOSZ elnök

 

 

 

Jelentkezési lap képzésre.pdf

 

 



deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom