Talán, ha két panaszos levél érkezett ama három évtized alatt
Dunaújváros (pj) – Az Ipartestületek Országos Szövetsége nívó díjjal köszönte meg Tihanyi Szilvia kolléganőnknek a mikro- és kisvállalkozásokról szóló szakszerű és lelkiismeretes cikkeit.
„A testület azt tapasztalta, hogy az Ön szakszen1lelkiismeretes munkájának hatására a közvélemény reálisabban ítélte meg a mikro- és a kisvállalkozások helyzetét, segítette az ipartestületek és az IPOSZ nyilvánosságát! A Sajtószolgálat nevében is megköszönöm a segítőkész munkáját, bízom a további eredményes együttműködésben.”
Ezt a köszönőlevelet (és a vele járó nívódíjat) az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöksége küldte lapunk gazdasági rovatvezetőjének, Tihanyi Szilviának a Magyar Sajtó Napja (március l5-e) alkalmából.
Ebben a levélben minden benne van – és semmi sincsen benne.
Benne van az, hogy valahol még akkurátusan olvassák is az újságot, nemcsak a tájékoztatásról gondoskodnak – ami alatt egyébként nem azt értik, hogy reklámanyagokat próbálnak elsütni a lapokban, hanem kérdésekre is azonnal és pontosan válaszolnak.
Benne van az is, hogy létezik még a régi iskola szerinti kapcsolattartás újságíró és hírforrása között: a szakterület hosszú távú folyamatait kísérik figyelemmel, közösen, éveken át.
Az is benne van, hogy létezik olyan közös érdek, amelyhez egyik félnek sem fűződik anyagi előnye – mégis lehetséges e viszonyban kölcsönös megbecsülés.
Viszont nincs benne semmi olyan fogalom, ami ma megszokott és gyakori – s ami megkeseríti az életünket, olvasóét és szerzőét egyaránt.
Valamint nincs benne e köszönőlevélben az a harminc év, amelyet a levél címzettje eltöltött ezen az átkozott, gyönyörű, átkozottul gyönyörű pályán, amit röviden csak újságírásnak neveznek. Úgy, hogy régi dunaújvárosiként néhány hónap híján mindvégig itt, a vasmű üzemi lapjánál, illetve a városi lapnál írt, az idő elsöprően nagy részében a gazdaságról. Még mondják, hogy egy ilyen kevéssé látványos szakterületen nincs elég téma…
Úgy írt majd harminc évig (hathónapos kényszerű paksi kitérőt leszámítva) a helyi gazdaságról, benne az IPOSZ-ban tömörült szolgáltató kisvállalkozásokról is, hogy a három évtized alatt talán ha két panaszos levél érkezett miatta a szerkesztőségbe – s ezek közül legalább az egyik szerzőjének nem volt igaza, Nem is rossz teljesítmény egy végzettsége szerint acélszerkezetgyártó üzemmérnöktől és környezetvédelmi szakmérnöktől. Kifejezetten elismerésre méltó teljesítmény a mai gazdasági viszonyok között, egy „üzleti titkoktól” terhelt országban.
El ne felejtsem: e harminc év alatt, amelynek jelentős részét ugyanazon a munkahelyen töltöttük, a szerkesztőség(ek) folyosóin soha nem volt beszédtéma a gazdasági rovat. Egyrészt azért, mert a kollégák rendszerint csak arról beszélnek, ahol botrány van – másrészt azért, mert ő makacsul kerüli a feltűnést. Ezért kacagta ki mindazokat, akik az utolsó pillanatokban vettek el tőle kitüntetéseket.
Tán most is kacag – de másért…
Forrás: Dunaújvárosi Hírlap és Fejér Megyei Hírlap
