Aktuális híreink

2019 elején elindul az NHP fix – beruházási hitelek alacsony és fix kamatozással

2018. December 21. 09:06

A Magyar Nemzeti Bank 2019 elején indítja el a Növekedési Hitelprogram (NHP) új konstrukcióját NHP fix néven. Az NHP fix lehetővé teszi, hogy a vállalkozások széles köre valósítsa meg a közeljövőben kedvező és kiszámítható kamatozású hitelből a növekedéséhez, korszerűbbé válásához szükséges beruházásokat.

A 2013-ban elindított NHP eddigi három szakasza keretében közel 40 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozás (kkv) jutott finanszírozáshoz az elmúlt években, több mint 2800 milliárd forint összegben. A program hozzájárult a hitelezési fordulat bekövetkezéséhez: a korábban tapasztalt csökkenő trend megállását követően a kkv-k hitelállománya 2015-től növekedést mutat, amelynek bővülési üteme a legfrissebb adatok szerint eléri az évi 14 százalékot. A program nemcsak a hitelállomány nagyságára, de annak szerkezetére is kedvező hatást gyakorolt: az NHP idejében teret nyertek a hosszú futamidejű, fix kamatozású hitelek. A program 2017-es kivezetését követően azonban ezek részesedése visszaesett.
A hosszú futamidejű és rögzített kamatozású hitelek elterjedése azért fontos, mert a kisebb vállalkozások sok esetben nincsenek tisztában azzal, hogy a változó kamatozású hitelek felvételkori alacsonyabb kamata nem feltétlenül jelent kevesebb kamatköltséget a futamidő egészében. A kamatok emelkedése esetén ugyanis a törlesztőrészletek jelentősen megemelkedhetnek. Az MNB fontosnak tartja, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük kedvező, fix kamatozás mellett elvégezni a versenyképességük javításához szükséges beruházásokat, ezért döntött úgy, hogy 2019 elején elindítja az NHP fix elnevezésű új konstrukciót, 1000 milliárd forintos keretösszeggel.
Az MNB a korábbi szakaszokhoz hasonlóan ezúttal is 0 százalékos kamat mellett biztosít refinanszírozási forrást a hitelintézeteknek, amelyet azok maximum 2,5 százalékos kamatfelár mellett hitelezhetnek tovább kkv-knak. Ezen felül azonban a hitelintézet semmilyen további kamatot, költséget, díjat, jutalékot nem számíthat fel a kkv-nak a szerződéssel összefüggésben (kivéve egyes harmadik személynek fizetendő költségeket). A hitelek futamideje minimum 3 év, a kedvező refinanszírozást az MNB legfeljebb 10 évig biztosítja (a kkv megállapodhat ennél hosszabb futamidőben is a hitelintézettel). A hitelméret 3 millió forint és 1 milliárd forint között lehet, utóbbi egyúttal az egy vállalkozás által a konstrukció keretében felvett valamennyi hitel összegének felső korlátját is jelenti.
Az NHP fix keretében csak beruházási célra nyújthatók hitelek, ideértve a pénzügyi lízing formájában történő finanszírozást is. A kkv-k új és használt tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésére, továbbá a már meglévő vagy bérelt eszközök átalakítására, korszerűsítésére használhatják fel a forrást. A vásárolt eszköznek (ingatlan esetén ideértve annak építését is) a vállalkozás saját üzleti tevékenységét kell szolgálnia, így a bérbeadási célból történő vásárlás/építés – kevés kivételtől eltekintve – nem finanszírozható a program keretében.
Az NHP fix részletes feltételeiről a programban részt vevő hitelintézetek (bankok, takarékszövetkezetek) fiókjaiban érdemes tájékozódniuk a vállalkozásoknak, mivel ezek az intézmények hitelezési politikájuk alapján az MNB által meghatározott (honapján is olvasható) féltételeken túl egyéni előírásokat is támaszthatnak az igénylő kkv-kra, a finanszírozott hitelcélokra és az igénylés folyamatára vonatkozóan. Az MNB hitelprogramjának legújabb konstrukciója fontos szerepet játszhat abban, hogy miközben a kamatok emelkedése valószínűsíthető az elkövetkező években, a vállalkozások kiszámítható módon, kedvező és fix kamatozású hitellel valósíthassák meg a versenyképesebbé válásukhoz szükséges beruhásokat.


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler