Aktuális híreink

Átalakulóban van a munkaerőpiac, sok, eddig ismert munkahely teljesen eltűnhet a jövőben

2019. October 17. 08:04
Átalakulóban van a munkaerőpiac, sok, eddig ismert munkahely teljesen eltűnhet a jövőben, sok emberi munkát vehetnek át a gépek. Az Ipartestületek Országos Szövetsége tegnap tartott nemzetközi konferenciát a mikro-, kis- és középvállalkozásokat is érintő, digitalizáció, robotizáció és technológiai modernizáció kapcsán. A világ változásával a vállalkozásnak is változni kell, ezért olyan munkavállalót keresnek, akik már ebbe a világba nőttek bele, akik magukba szívták már a digitalizációs világot. Akik munkavállalók toborzásával foglalkoznak, ők is már erre fókuszálnak, és a személyek kiértékelésénél figyelembe veszik a digitális tudást. A családi vállalkozások esetén sorsdöntő lehet a szakmai tudás, melyet általában a vállalkozást alapító szülők adják, a gyerekek pedig viszik a digitalizációt. Sorsdöntő lehet egy választásnál az, hogy valaki a ditgitalizáció adta lehetőségeket ismeri-e, mert napjainkban e nélkül nehéz létezni, mondta el Vörös Béla, az IPOSZ alelnöke a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Műsorvezető: Süveges Gergő, a riportot Fekete László készítette.
iposz_20191015_1414_DSC_3019
deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom