Aktuális híreink

ITM-államtitkár: a kormány minden elkövet a munkahelyek megtartásáért, újak létrehozásáért

2021. February 26. 11:09
A kormány minden elkövet a munkahelyek megtartásáért, újak létrehozásáért - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatait kommentálva.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a Európai Unió valamennyi tagállamában január elsejétől megváltozott a számítás módszertana, ennek egyik lényeges eleme, hogy a gyesen és gyeden lévőket is munkavállalóként tartják számon. Az új módszertannal készülő számadatok a korábbi időszakhoz történő viszonyításban zavart okozhatnak.
    Bodó Sándor elmondta, Magyarországon januárban 4 millió 537 ezren dolgoztak, a munkanélküliség 5 százalékos volt, ugyanakkor a mostani helyzetben jó adat a 71,1 százalékos foglalkoztatási ráta.
    Kiemelte, hogy a november-január közötti időszakban a foglalkoztatottak száma 4 millió 601 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékos volt.
 Megjegyezte, hogy a közfoglalkoztatottak száma az előző időszakhoz képest 10 ezerrel kevesebb, a külföldi telephelyeken dolgozók száma 36 ezerrel csökkent.
    Bodó Sándor jelezte, hogy az ágazatoknál nincs jelentősebb változás, az infokommunikáció, a tudományos ágazat, az építőipar, a kereskedelem egy része, a pénzügyi szektor tartja magát, itt nincs létszámcsökkenés. A legnehezebb helyzetben van a turizmus, vendéglátás, szállítás, raktározás ágazat.
    Elmondta, a már elindított programokat kell menedzselni. A programok célirányosak, példaként említette, hogy a 25 év alattiak számára, a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezőknek szóló programban eddig 5-6 ezerre tehető a támogatást igénybe vevők száma, ami havi 100 ezer forint 6 hónapon keresztül. A legnagyobb program az ágazati bértámogatás, 110 ezer fölött van azoknak a száma, akik támogatásban részesültek. Fontos a kutatás-fejlesztés-innováció segítése, ahol magasan képzett munkaerő megtartásában tudnak segíteni, hogy a jelenlegi tudás minél előbb a gyártószalagokon is megjelenjen - mondta Bodó Sándor.
MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler