Aktuális híreink

Megjelentek az új kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer első pályázatai

2019. April 08. 08:06
Megjelentek az új kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer első pályázatai pénteken. Az új konstrukciók közül elsőként az OTKA kutatói kiválósági pályázatok felhívásait írta ki a hivatal.
Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke (NKFIH) az MTI-nek elmondta: összességében nagyobb keretösszeget, rugalmasabb forrásfelhasználást és csökkenő adminisztrációt jelent a pályázóknak a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok megújuló struktúrája, amely a hatékonyságot és a versenyképesség növelését célzó projektekre helyezi a fő hangsúlyt.
    Jelezte: a kormány nem kevesebb, hanem több kutatást szeretne. Az a cél, hogy a hazai tudományos kutatásokra fordított milliárdok ne eredmény nélkül tűnjenek el, hanem a magyar gazdaságot érdemben szolgáló szabadalmakban, találmányokban hasznosuljanak.
    Az elnök kifejtette: a korábbi évek kötelezettségvállalásai jelentősen megterhelték a 2019. évi kiírás fedezetéül szolgáló forrásokat, ezért a pályázatok megjelentetésére a szabad források rendelkezésre állását követően kerülhetett sor. Először megoldást kellett találni arra, hogy az alapkutatási pályázatokat biztonsággal ki tudják írni az idén, sőt jövőre is - mondta el.
    Az egyéni kutatókat, kutatócsoportokat célzó OTKA pályázati konstrukciók alapelvei, illetve elbírálásuk folyamata megfelel az előző évek hasonló pályázattípusainak - ismertette az elnök. Ugyanakkor sok olyan változtatás lépett életbe, amelynek célja, hogy a támogatásokat rugalmasabban lehessen felhasználni, és az adminisztratív terhek csökkenjenek. Annak érdekében, hogy a pályázók a támogatások elnyeréséért a kutatói életpálya azonos szakaszán álló társaikkal versenyezzenek, a pályázatképességnél nem az életkor, hanem a doktori fokozat megszerzésének ideje a mérvadó, hasonlóan több európai kutatás-finanszírozási rendszerhez.
    A tapasztalt kutatók, illetve az általuk vezetett kutatócsoportok az OTKA kutatási témapályázati felhívás keretében pályázhatnak támogatásra az 5,8 milliárd forint keretösszegből. Ez a program magában foglalja a sok éves múltra visszatekintő úgynevezett K típusú pályázatokat, továbbá a kétoldalú magyar-osztrák (ANN) vagy magyar-szlovén (SNN) kutatói együttműködésben megvalósított projektekre igényelhető támogatásokat.
    A kutatói életpályájuk elején álló tehetséges kutatók számára kétféle pályázati lehetőség - posztdoktori (PD) és fiatal kutatói (FK) nyílik meg összesen 4 milliárd forint keretösszeggel.
    Jelentős változás a korábbi évekhez képest, hogy - a kutatói életpálya szakaszokhoz igazodva - nem az életkor számít, hanem a doktori fokozat megszerzése óta eltelt idő. Ez a posztdoktori (PD típusú) pályázatok estében legfeljebb 5 év, míg a fiatal kutatók (FK típusú) pályázatoknál 12 év.
    Birkner Zoltán hozzátette: mindhárom pályázattípus esetén nőtt az elnyerhető kutatói bér, egyszerűsödtek a keresetkiegészítés szabályai, a posztdoktori pályázatoknál pedig a béren kívül már dologi költségek is tervezhetők. Fontos adminisztratív könnyítés, hogy az évek közötti és az éven belüli költség-átcsoportosításokhoz már nem lesz szükség külön szerződésmódosításra, elegendő a pénzügyi beszámolóban részletesen indokolni az eltérést. További pozitívum, hogy csökkentek a más projektekben való részvétel korlátozásai, nőtt a külföldi tartózkodás lehetősége a projekt futamideje alatt, és ezentúl a hallgatók és technikusok is egyszerűbben bevonhatók lesznek a projektekbe.
    Az elnök kiemelte: ezek a pozitív változások a már futó pályázatok esetében is érvényesítésre kerülnek, így a jelenlegi OTKA-kedvezményezettek is hatékonyabban tudják kutatási forrásaikat felhasználni tudományos céljaik elérése érdekében.
    Birkner Zoltán elmondása szerint a kutatások területén nem csak az egyéni, illetve kutatócsoport szintű kutatásokat finanszírozzák. A most megjelent egyéni OTKA-pályázatokkal párhuzamosan már zajlik az intézmények számára korábban kiírt Tématerületi Kiválósági Programra benyújtott támogatási igények értékelése is.
    Készülnek a szakértői vélemények, amelyek a javaslatokat megfogalmazó bizottságok munkáját segítik. A bizottságok hamarosan előterjesztik szakmai javaslatukat, ezt követően - várhatóan még áprilisban sor meghozzák a támogatói döntéseket - tájékoztatott az elnök.
    Ezen túl a 2018-ban indult, az ITM és az NKFI Hivatal kezelésében folytatódó Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program folytatásaként 2019-ben is 13 felsőoktatási intézmény részesülhet összesen 15 milliárd forint összegű támogatásban. Az intézmények a tavaly megkezdett, három éves kutatási tématerületeiket folytatják, ehhez kapnak további támogatást.  
    Folyamatosan jelennek tehát meg a vállalatokat és egyetemeket célzó kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok, amelyek elsősorban a piaci fókuszú fejlesztéseket és innovációkat támogatják majd - húzta alá az elnök. Ehhez a célkitűzéshez igazodnak az egyes konstrukciók - KKV Start Innováció, Piacvezérelt KFI, Nyílt Innováció és Ipar-Egyetem Együttműködés - irányvonalai - tette hozzá.
    Az egyéni és intézményi kutatási kiválóság támogatása a kutatásfinanszírozás új rendszerében jelentősen hozzájárul Magyarország K+F teljesítményének erősödéséhez - húzta alá Birkner Zoltán.
Forrás:MTI
 


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler