Aktuális híreink

Orbán: mindenkinek részesülnie kell a növekedésből

2021. November 16. 06:42
Orbán: mindenkinek részesülnie kell a növekedésből
A növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a bérmegállapodás aláírásakor hétfőn Budapesten.
    A Karmelita kolostorban tartott eseményen a dokumentum ünnepélyes aláírásakor kifejtette: a kormányzásuk kezdetekor a legfontosabb vállalásuk az volt, hogy létrehozzanak a munkaalapú gazdaságot. Ha munka van, minden van, ez volt a kiindulópont - idézte fel.
    Megjegyezte: folyamatosan csökkentik a munkát terhelő adókat, 2010 óta negyedével csökkent a munkát terhelő adók mértéke Magyarországon.
    A miniszterelnök kiemelte: a minimálbér legalább háromtényezős egyenlet, vannak a munkavállalók, akik magasabb fizetést szeretnének, a munkaadók, akik meg akarják őrizni a versenyképességüket és van a kormányzat, amelynek az a kötelessége, hogy az ország pénzügyeit rendben tartsa. Ahhoz, hogy a bérek növekedjenek, a versenyképesség megmaradjon és a pénzügyek is rendben legyenek, belátásra van szükség -  mondta.
    Hangsúlyozta: 2010 után belátták, hogy nem ideológiai okoskodásra van szükség, hanem az emberek képviseletét kell a kormányzás középpontjába tenni és akkor megvan a közös alap, amelyről létrehozható a szakszervezetek és a munkaadók megállapodása.
    A kormányfő kitért rá: van egy robosztus gazdasági növekedés, Európában az egyik legnagyobb, emögött komoly munka van. Ez a növekedés minden magyar közös sikere, ezért mindenki részesülni fog belőle, még a nyugdíjasok is - jelentette ki.
    Közölte: a garantált bérminimum 260 ezer forint lesz, a minimálbér pedig 200 ezer forint. A minimálbérrel együtt a közmunka bére is jelentős mértékben emelkedik - tette hozzá.
    Úgy fogalmazott, a munka jó dolog, feltéve, ha tisztességesen megfizetik. 2002 és 2010 között 2 százalékkal csökkent a minimálbér reálértéke Magyarországon, miközben a többi V4-es országban ugyanez a mutató plusz 30 százalék volt - mondta.
    Hangsúlyozta: 2010 után a legfontosabb feladat az volt, hogy szakítsanak az alacsony minimálbér gyakorlatával, segély helyett munkát kínáljanak, hogy mindenki, aki tud, dolgozhasson és a munkát ne csak erkölcsi, hanem anyagi értelemben is becsüljék meg.
    Elmondta: ennek a megközelítésnek a sikerét az bizonyítja, hogy az elmúlt 12 évben összesen 172 százalékos volt a minimálbér növekedése, ez a magyar szakszervezeti mozgalom legnagyobb sikere. Az, hogy mindenki dolgozhat, a munkaadók legnagyobb sikere és hogy közben a pénzügyek, az államháztartás rendben van, a kormány sikere - sorolta.
    Orbán Viktor szerint minden bérmegállapodásnak a velejárója nemcsak a minimálbérek emelkedése, hanem a munkáltatókat terhelő adók és járulékok csökkentése is. Ha csökkentik az adókat, akkor a vállalkozók ezt a pénzt a munkásoknak adhatják, több marad a vállalkozásoknál, ezért több maradhat a családoknál - mutatott rá.
    Úgy vélte, ebből a pénzből újabb munkahelyek és emelkedő fizetések lesznek, amelyek végső soron tovább növelik a gazdasági teljesítményt. Az egész mostani munkaalapú gazdaságnak az archimédeszi pontja a versenyképességet javítani tudó adórendszer, az adócsökkentésekkel teremtették meg a lehetőségét annak, hogy minden évben arról beszélhessenek, hogy mennyivel tudják emelni a béreket - magyarázta.
    A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány szövetséget ajánlott a szakszervezeteknek és a munkaadóknak, "a cselekvés szövetségét ajánlottuk a munka világának". A minimálbér és a garantált bérminimum emelése felfelé hajtja az átlagbéreket is, ezért a mai hír nemcsak a minimálbérből és a garantált bérminimumból élőknek jó hír, hanem mindenkinek, aki dolgozik - mutatott rá.
    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta: rendkívüli eredményeket értek el az elmúlt időben, mert a magyarok nem segélyből, hanem munkából akarnak megélni. A járvány alatt is értek el eredményeket, úgy tűnik, a kormány intézkedései működnek, a magyar gazdaság ismét a legjobban teljesítők között van - mutatott rá. Hozzátette: a foglalkoztatottság is kiheverte a válságot.
    Megjegyezte: a magyar munkanélküliségi ráta a legalacsonyabbak között van az EU-ban.
    Közölte: a bérek 2010 óta folyamatosan emelkednek, ebben a járványhelyzet sem okozott törést. Jelentős igény mutatkozott a legkisebb fizetések emelésére, a minmálbér emelését az emberek is támogatják - magyarázta.
    Azt mondta: ezzel a dolgozók megbecsültségéről szóló intézkedéssel a gazdaság növekedéséből még jobban részesülhetnek a magyar családok. A foglalkoztatók megfelelő ellentételezését pedig az adóterhek csökkentése szolgálja - közölte.
    Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke kiemelte: fontos volt a minimálbér emelése azért is, hogy ne szakadjon le túlságosan az átlagkeresettől. Ha van érdemi egyeztetés, van komoly eredmény is - jelentette ki.
    Közölte: minimálbérért 300 ezer ember dolgozik, a szakmunkás bérminimum 800 ezer embert érint.
    Kitért rá: olyan megállapodási modellt dolgoznak ki, amely kiszámítható a munkavállalóknak és a munkaadóknak is.
    Rolek Ferenc, Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke arról beszélt, hogy optimisták ezzel a megállapodással, mert azt jelzi, hogy azzal számolnak, hogy folytatódik a gazdasági növekedés, és ki tudják gazdálkodni a növekvő béreket.
MTI
deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler