Aktuális híreink

Palkovics László ismertette a Sopront és térségét érintő fejlesztési lehetőségeket

2021. December 15. 06:27
A Sopront és térségét érintő fejlesztési lehetőségeket ismertette pénteken egy gazdasági fórumon Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

 A fórumot követő sajtótájékoztatón a tárcavezető Sopron előnyének és egyben hátrányának is nevezte Ausztria közelségét. Kifejtette, hogy Ausztriával szemben akkor tud versenyképes maradni az ország és a régió, ha a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) is úgy működnek, mint a szomszédban. "Itt kicsivel több mint ötven év lemaradásunk van" - mondta, hozzátéve, hogy a kormány ezért is döntött úgy, hogy a hátrány ledolgozása érdekében a gazdaságpolitika első számú elemévé a magyar kkv-k fejlesztését emeli.
    Egyebek mellett ez megjelenik az új európai uniós támogatási időszakban is, mert a források 25 százalékát a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program plusz (Ginop Plusz) elnevezésű pályázati programban a magyar kkv-k fejlesztésére szánják - mondta.
    A pályázatok kiírása megkezdődött, a technológiaváltásra szóló kiírás pedig már le is zárult - mondta, hozzátéve, hogy ebben több mint 200 milliárd forintot nyertek a vállalkozások.
    A másik fontos fejlesztési elem Sopron szempontjából az elhelyezkedéséből fakad, mert hidat képez kelet és nyugat között a közlekedés és a szállítás területén is - mondta Palkovics László.
    A miniszter hangsúlyozta, hogy a soproni konténer terminál egy olyan európai szintű hálózatnak a része, amelyet szeretnének globálissá tenni. A kormány ezért döntött úgy, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett megépül a Záhonyt Sopronnal összekötő, úgynevezett V0 vasútvonal.
    A vasútvonal kétvágányú lesz és "alapvetően, de nem kizárólagosan" áruszállításra szolgál.
    A vonal kiépítése mellett bővítik a soproni konténer terminál kapacitását is - tette hozzá.
    Palkovics László kiemelte, hogy ezekkel a döntésekkel Magyarország a következő öt évben olyan helyzetbe kerül Európában, amellyel a földrajzi elhelyezkedését használja ki, és amelynek Sopron az egyik nyertese lesz.
    A miniszter beszélt arról is, hogy a kormány az elmúlt évben a magyar felsőoktatás legdinamikusabb átalakítását hajtotta végre, amelynek részese volt a Soproni Egyetem (SOE) is, és kitért a szakképzési rendszer átalakítására.
    Navracsics Tibor, az észak-dunántúli gazdasági övezet kormánybiztosa kifejtette, hogy a régió elhelyezkedéséből fakadóan különleges helyzetben van: északról a pozsonyi, nyugatról a burgenlandi, kelet felől pedig a budapesti térséggel határos, amelyek az Európai Unió legfejlettebb térségei közé tartoznak, és dinamikusan növekednek is.
    Az észak-dunántúli térség "arra van ítéltetve, hogy a motorja legyen a magyar gazdaságnak", ebből fakadóan a környező régiókkal kell felvenni a versenyt - emelte ki.
    Hozzátette, hogy Sopron a régió egyik legfontosabb szereplője, és "talán minden más városnál nagyobb versenyképességi nyomás alatt van" Ausztria közelsége miatt, ami egyrészt elszívja a munkaerőt, másrészt nagy tempót diktál a gazdasági fejlődésben.
    Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a város "kiváló adottságokkal rendelkezik, pezsgő és fejlődő gazdasági környezet alakult ki", amelyben nagy szerepe van egyebek mellett az M85-ös gyorsforgalmi útnak.
    Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere elmondta, hogy december 14-én ünnepli a város a soproni népszavazás századik évfordulóját. "Ahogy száz éve a haza talpon maradásához a soproniak döntése hozzájárult, és nagy dolgok történtek akkor is, úgy most is nagy dolgok történnek, mert számos fejlesztés valósul meg" - emelte ki.
    Kifejtette, hogy az M85-ös gyorsforgalmi út megépítésével és a Fertő tó hazai partszakaszának megújításával olyan szintű gazdasági és turisztikai fejlődés indul el a városban, amelyre korábban nem volt példa.
    Hozzátette, hogy a konténer terminál szomszédságában ipari parkot hoznak létre.
    A cél az, hogy javítsuk a soproni és környékbeli gazdasági szereplők versenyképességét - mondta a polgármester.MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
Deneme bonusu veren siteler Deneme bonusu veren siteler Deneme bonusu veren siteler Deneme bonusu veren siteler
venüsbet
Deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
yeni.bio