Aktuális híreink

PM államtitkár: újabb pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására

2020. January 10. 07:31
Megjelent "A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén" című kiemelt pályázati felhívás 1,5 milliárd forint keretösszeggel, amelynek célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, másrészt a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent program támogatja folyamatleírások, minták kidolgozását, amelyek segítségével a vállalkozások és az azokkal foglalkozó szakemberek az ország bármely részén le tudják bonyolítani a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek generációváltását - hangsúlyozta Rákossy Balázs.
    Ez azért időszerű, mert Magyarországon az 1990-es évek elején több ezer vállalkozás indult el közel egy időben, így az akkor jellemzően harmincas, negyvenes korosztály napjainkra elérte a nyugdíjas kort. A generációváltás a gazdasági folyamatok természetes része. A vállalkozások továbbvitelének számos módozata létezik, az átruházás folyamata eltérő megközelítést igényel a családon belüli öröklés, egy külső személy általi átvétel, egy másik cég általi felvásárlás vagy a nyilvános tőzsdei bevezetés esetében - magyarázta  az államtitkár.
    A program másik kiemelt célja a válságban lévő, illetve ahhoz közel álló vállalkozások segítése megfelelő eszközökkel, beavatkozással, hogy elkerüljék a csődeljárást, illetve támogatást kapjanak az újrakezdéshez - tette hozzá.
    Kifejtette: jelenleg a hatályos magyar csődtörvény alapján végbemenő magyar csődeljárások általában felszámolási eljárással, azaz sikertelenül végződnek. A cél az, hogy ez ne így legyen, hiszen a csőd alatt álló cégek jó része megfelelő beavatkozásokkal megmenthető. A megmentés egyet jelent a cég alkalmazottainak vagy egy részének megmaradásával, a már kidolgozott és működő vállalati folyamatok, know-how-k, piacok, értékek megőrzésével, tehát egy olyan, sokszor nem is igazán számszerűsíthető érték megtartásával, amely az összességében vett gazdasági teljesítőképességhez járul hozzá.
    A felhívásra az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budapest Institute of Banking Zártkörűen Működő Részvénytársaság konzorciuma jogosult támogatási kérelmet benyújtani - ismertette az államtitkár.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler