EU információk

Az UEAPME tevékenysége - Heti összefoglaló 137. szám 2011. május 6.

Az UEAPME tevékenysége - Heti összefoglaló 137. szám 2011. május 6.

 

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), mint az UEAPME magyar tagszervezete minden héten lefordítja, összegzi és továbbítja tagjainak az Európai Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UEAPME) tevékenységéről készült heti összefoglalókat.

 

 

Az európai szerződésjog kiegyensúlyozott kell legyen és figyelembe kell vegye a KKV szükségleteit

 

Andrea Benassi főtitkár Brüsszelben felszólalt egy „Az európai szerződésjoggal kapcsolatos jövőbeni politikai választási lehetőségekről” szóló meghallgatáson, melyet az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja rendezett az európai Parlamentben. Miközben megkérdőjelezte a jelenleg javasolt eszköz, az úgynevezett „közös referenciakeret” szükségességét, hangsúlyozta azt is, hogy a szöveg jelenlegi formájában nem kiegyensúlyozott, részlehajlóbbnak tűnik a fogyasztók felé és egyértelműen előnytelen a vállalkozások számára. Különösen igaz ez például a a szerződéskötés előtti tájékoztatási kötelezettségekre a távollévők között kötött és az üzlethelységen kívül kötött szerződéseknél, valamint a késedelmes fizetés terén, amelynél a fogyasztók késedelme kevésbé szankcionált, minta kereskedőké. Az új eszköz érthető kell legyen még a legkisebb vállalkozó számára is és a minimumon kell tartani a vonatkozó adminisztrációs terheket, folytatta Benassi úr. Ezen túlmenően a hatálya ki kell terjedjen a vállalkozások közötti és a vállalkozás és fogyasztó közötti szerződésekre is, hogy elkerülhető legyen két párhuzamos szabályrendszer kialakulása.

 

Társadalmi párbeszéd: az eredményeket és a jövőt tárgyalták Budapesten

 

Liliane Volozinskis az UEAPME Szociálisügyi igazgatója Budapesten felszólalt egy konferencián, melyet az európai szociális partnerek rendeztek az európai társadalmi párbeszéd eredményeinek és várható kihívásainak megvitatására. Hangsúlyozta, hogy húsz év elteltével is nagyon időszerű az európai társadalmi párbeszéd, különösen a KKV-k számára és kiemelte annak szükségességét, hogy módszerei illeszkedjenek a kisvállalkozások sajátosságaihoz is. Az ágazati és szakmaközi európai társadalmi párbeszédek kiegészik ezt és jelentősséggel bírnak a KKV-k számára, folytatta. A társadalmi párbeszédnek célként kell kitűznie a munkanélküliség elleni küzdelmet, ösztönöznie kell a versenyképességet és a munkahelyteremtést, valamint javítania kell a munkaerőpiacok működését. Az európai szociális partnereknek a Szerződésekben rögzített társ-jogalkotói jogaik vannak, de kötelezettségeik is, különösen most, hogy szerepük kezd túlmutatni a pusztán szociális ügyeken, és részben kiterjed a gazdaság és a fenntartható fejlődés irányítási folyamatára. Egy globális gazdaságban a szociális partnereknek gyakorlatiasnak kell lenniük, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt a vízió és a reális megközelítés között, mondta.

 

A Foglalkoztatási Bizottság ülésén a bérpolitikával és az egyensúlyhiánnyal foglalkoztak

 

Gerhard Huemer az UEAPME Gazdasági és költségvetéspolitikai igazgatója Brüsszelben felszólalt a Foglalkoztatás Bizottság (EMCO) szakmai ülésén, amelyen a Tagállamok egyeztetik és megvitatják foglalkoztatási és munkaerőpiaci politikáikat. Az volt a cél, hogy az európai szociális partnerekkel elemezzék a bérpolitikák szerepét a makrogazdasági egyensúlytalaságok megelőzésében és kiigazításában. A bérszabályozási mechanizmusokkal kapcsolatban Huemer úr hangsúlyozta, hogy az átfogó párbeszédnek nem csak azokra a tényezőkre kell koncentrálnia, mint a kollektív szerződésekkel való lefedettség, vagy a munkaadói szervezeti és szakszervezeti sűrűség, hanem arra is, hogy ezek a mutatók hogyan néznek ki az állami és magánszektor, illetve az üzemméret viszonylatában. A különbségek jelentősek és számolni kell velük, mutatott rá. A makrogazdasági egyensúlytalanságokkal kapcsolatban Huemer úr hangsúlyozta, hogy a közszféra és a védett ágazatok bérei hatással vannak a magánvállalatok versenyképességére és ennek megfelelően az egyensúlytalanságok kialakulására is.

 

A közös konszolidált társasági adóalap (CCCTB) nem teremt majd kiegyenlítettebb versenyfeltételeket

 

Az Európai Jogi Akadémia (ERA) tájékoztatót rendezett Brüsszelben az Európai Bizottság terveiről a közös konszolidált társasági adóalapról (CCCTB). Gerhard Huemer az UEAPME gazdasági és költségvetéspolitikai igazgatója olyanok mellett szólalt fel a rendezvényen, mint Thomas Neale az Adóügy és Vámunió főigazgatóságról. A CCCTB javaslattal valószínűleg csökkennének a KKV-k megfelelési költségei, hangsúlyozta, bár vannak még kétségek, hogy a Tagállamok azt a lehető legkevesebb bürokráciával valósítják-e meg. Másrészről, a puszta tény, hogy a CCCTB opcionális marad, sem fogja elősegíteni azt, hogy kiegyenlítettebb verseny alakuljon ki a KKV-k és a nagyobb vállalkozások között az adózás terén. Azzal, hogy opcionális marad a közösségi adóalap, egy 28. adórendszert adunk a már meglévő 27-hez, bonyolítjuk a fennálló helyzetet, arra kötelezzük a Tagállamokat, hogy két rendszert működtessenek és valószínűleg két adókulcsot is alkalmazzanak egyidőben és végül, de nem utolsó sorban egy újabb lehetőséget teremtünk az „adóoptimalizálásra”, figyelmeztetett.

 

Az UEAPME válaszolt a Bizottság kérdéseire az ökodizájn irányelvvel kapcsolatban

 

Az UEAPME nemrégiben válaszolt az Európai Bizottság kérdőívére az ökodizájn irányelv értékelésével kapcsolatban. A szervezet hangsúlyozta, hogy a KKV-knak zökkenőmentes átmentre van szükségük az ökodizájn irányelv és az erőforrások ésszerűbb felhasználását célzó egyéb új, uniós programok által kilátásba helyezett új gyártási modszerekhez. Egy ilyen átmenetet támogatnia kell az uniós intézményeknek azzal, hogy a „Gondolkozz előbb kicsiben!” evre alapozzák a jogalkotási kezdeményezéseket, valamint alkalmazkodást segítő intézkedésekkel, mint például pénzügyi ösztönzőkkel, tájékoztató kampányokkal és az lakalmazottaknak nyútott képzésekkel. Ezen túlmenően a KKV-k és szervezeteik gyakran híján vannak a technikai szakértelemnek, melyet előírnak az úgynevezett „végrehajtási intézkedések” előkészítésében való részvételhez. Ez szabad utat enged a nagyobb gyártó vállalatokat képviselő iparági szervezeteknek, amelyeknek mások az érdekeik, írta az UEAPME. Végezetül az „életciklus-szemlélettel” kapcsolatban az UEAPME hangsúlyozta, hogy az nincs összhangban a KKV-k többségének realitásaival.

 

A Parlament meghallgatást tartott a Lisszabon utáni törvényes bevándorlásról

 

Az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága meghallgatást rendezett a „Lisszabon utáni törvényes bevándorlásról”. Helen Hoffmann az UEAPME szociális ügyi tanácsadója felszólalt a rendezvényen. Hangsúlyozta, hogy az UEAPME egyetért a harmadik országbeli szezonálisan foglalkoztatottak EU-ba való belépésének és ittartózkodásának egységesített eljárásával, ami hozzájárulhat a munkaerőpiaci kereslet és kínálat jobb illeszkedéséhez, a versenyképesség javulásához és átláthatóbb szabályok kialakításához. Ugyanakkor kétségeit fejezte ki a munkaadók azon kötelezettsége miatt, hogy szállást biztosítsanak az idénymunkásoknak, a tartózkodások maximális hossza kapcsán és a tartózkodás alatti munkáltatóváltás lehetősége kapcsán. A vállalaton belüli átcsoportosításokról szólva kifejezte a (különösen az építőiparban) a kézműiparra és a KKV-kra gyakorolt hatásokkal kapcsolatos aggodalmait. A „szakemberek” szűkebb értelemben való meghatározására szólított fel, összhangban a GATS egyezménnyel (Általános egyezmény a szolgáltatások kereskedelméről), és magasabb végzettséghez kötéssel, vagy 5 év szakmai tapasztalat követelményével.

 

Dél-koreai kormány delegáció tett látogatást az UEAPME-nál

 

A koreai kormány KKV-ügyi Igazgatásának delegációja (amely a KKV-k külső és belső promóciójával foglalkozik), valamint a Kis- és Középvállalatok Dél-koreai Kutatóintézete (egy kutatási, oktatási és tanácsadó testület) tett látogatást az UEAPME-nál. Luc Hendrickx az UEAPME vállalkozáspolitikai és külkapcsolati igazgatója üdvözölte a delegációt és elmagyarázta a vendégeknek a szövetség működését és azt, hogy miként lép fel az európai kézműipar és KKV-k képviseletében és védelmében. A megbeszélésen konkrét politikai témákat is érintettek: a Kisvállalkozások Európai Chartáját, a Small Business Act-ot, annak felülvizsgálatát és elveinek és javaslatainak a nemzeti megvalósítását.

 

Összeállította: IPOSZ Nemzetközi és Oktatási Igazgatóság



deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom