Pályázatfigyelő

Tisztelt Látogató!

Tisztelt Látogató!
Szövetségünk a hazai érdekegyeztetés valamennyi lehetséges fórumán és UEAPME tagságán keresztül Brüsszelben is igyekszik az IPOSZ tagvállalkozások és a teljes magyar mikro- és kisvállalkozói kör számára egyik legfontosabb kérdésben, a hazai és európai uniós pályázatok témakörében összegyűjteni és továbbítani a döntéshozók felé e vállalkozói kör véleményét, javaslatait a jelenlegi és jövőbeni pályázati források még jobb kihasználása érdekében.
Kérjük, ossza meg velünk, -ha úgy látja jónak, akkor név nélkül- véleményét, tapasztalatait a folyamatban lévő pályázatokkal kapcsolatban, akár a beadást, akár a végrehajtást, vagy az elszámolást illetően. Írja meg, ha egy pályázat lehetőséget adott cége fejlesztésére, bővítésére, új munkahelyek teremtésére, cége és annak környezetében élők elégedettségének növelésére, de kérjük, azt is írja meg, ha valahol nem várt akadályba ütközött, ha valamilyen Önön kívül álló okból nem sikerült a várt formában megkapnia a pályázati támogatást.

Emellett szeretnénk azt is tudni, hol érzi Ön a jelenlegi pályázati rendszer hiányosságait, miben kellene és lehetne még változtatni ahhoz, hogy a Strukturális Alapokból hazánkba érkező uniós források és a hazai finanszírozású pályázatok elérjék céljukat, a magyar vállalkozói kör fennmaradását, fejlődését és ezáltal Magyarország gazdaságának és lakosai jólétének az európai színvonalra emelkedését.

Véleményüket, tapasztalataikat, javaslataikat az IPOSZ az alábbi e-mail címre várja:
rettich@iposz.hu

deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler