Hitel, adó, pénzügyek

IPOSZ – MIFIN együttműködés

Minden eddiginél kedvezőbb hitellehetőség az IPOSZ – MIFIN együttműködésnek köszönhetően

Az IPOSZ Országos Elnökségének 2009. február 19-én tartott ülésén mutatta be Szűcs György elnök és Dr. Antal Gergely, a MiFiN Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója a két szervezet között létrejött együttműködést. Az együttműködési megállapodás lényege, hogy az ipartestületek tagjai kiemelt ügyfelekként, a lehető legrövidebb idő alatt (ami akár 1 hét is lehet) juthatnak hozzá a támogatott, kedvezményes hitelhez.

A MiFiN 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy a Magyarországon tőkehiánnyal küzdő mikro- és kisvállalkozói körnek finanszírozási lehetőségeket biztosítson, különös tekintettel a KKV-k számára meghirdetésre kerülő Új Magyarország Mikrohitel Programra. A cég a mikrohitelezés területén nagy múltra visszatekintő Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA), a kisvállalkozói érdekképviseletek (IPOSZ, OKISZ, KISOSZ, ÁFEOSZ) széles összefogásán alapszik. Alapvető célja ennek megfelelően nem a profit maximalizálása, hanem a kisvállalkozások minél szélesebb rétegeinek kedvezményes hitellel való ellátása. Az alapítók szándéka, hogy lehetőségeikhez mérten a vállalkozás rendelkezésére bocsátott saját forrásaikkal a kisvállalkozói réteg versenyképességét minél nagyobb mértékben előmozdítsák.

Az Új Magyarország Mikrohitel elősegíti a gazdasági válságból történő kilábalást, új beruházások beindításához ad forrást, illetve segítséget nyújt az átmeneti finanszírozási problémák áthidalására. A hitel forintalapú – ami a jelenlegi devizaárfolyam-mozgásokat látva előny. Sőt, a hitel kamata fix, jelenleg 8,5%, ami kevesebb, mint a jegybanki alapkamat. A maximális hitelösszeg 10 millió Ft, amit tíz évre lehet igénybe venni. A tíz év futamidő - ami vállalkozói hiteleknél különösen kedvező – viszonylag alacsony havi törlesztő részleteket jelent.

Az IPOSZ tagok MIFIN-IPOSZ Ajánlószelvény használatával (ld. alább) külön ügyintézőhöz kerülnek. Fontos, hogy az ajánlószelvényt minden érintett aláírja (vagyis az ipartestület is). A tagok közvetlenül a MiFiN-nél jelentkezhetnek az ajánlószelvénnyel (vagy annak beküldésével). Telefonon történő jelentkezés esetén közöljék, hogy IPOSZ tagok. (tel.:061 90 90 290 vagy 061 90 90 286). E-mailes kapcsolatfelvétel esetén is írják meg, hogy ipartestületi tagok (info@mifin.hu).

A hitelkérelem egyébként nagyon könnyen, akár külső segítség nélkül is elkészíthető (elérhető a www.mifin.hu honlapon).

Praktikus tanácsok a hitelkérelem benyújtásakor

Nagyon fontos, hogy a hitelkérelem benyújtásakor a lent részletezett szükséges dokumentumokat pontosan az előírtaknak megfelelően csatolják a kérelmezők!

Egyéni vállalkozók esetén: vállalkozói igazolvány másolata, személyi igazolvány és lakcímkártya másolata, SZJA vagy EVA bevallás a tárgyévet megelőző két évre

Társas vállalkozás esetén: eredeti cégbírósági cégkivonat (30 napnál nem régebbi), eredeti aláírási címpéldány, a képviseletre jogosult személyi igazolvány és lakcímkártya másolata az ügyfél által aláírva, a termékmenedzser által hitelesítve; Pénzügyi beszámoló a tárgyévet megelőző két évre, Főkönyvi kivonat az utolsó negyedévre

Egyéni vállalkozó és társas vállalkozás esetén: 15 napnál nem régebbi banki igazolás arról, hogy nem áll sorban azonnali beszedési megbízás az ügyfél számláján, Általános (részletes) APEH igazolás (30 napnál nem régebbi), Önkormányzati igazolás (30 napnál nem régebbi), VPOP igazolása

Az igényelt hitelre vonatkozó dokumentumok: Üzleti terv (formanyomtatvány a honlapon elérhető), hitelképesség vizsgálati díj befizetése ill. átutalása

Az igényelt hitel fedezeteként felajánlott jogi biztosítékok dokumentumai:

Ingatlan fedezet esetén Tulajdoni lap (10 napnál nem régebbi), Értékbecslés vagy Adó- és értékbizonyítvány vagy biztosítási kötvény a fedezet értékének megállapításához, valamint külső és belső képek a fedezetül felajánlott ingatlanról, Zálogkötelezett személyi igazolvány és lakcímkártya másolata illetve cégkivonata, aláírási címpéldánya

Ingó fedezet esetén: Ingó fedezet értékének igazolása (számla, adásvételi szerz.)

 

Kik részesülhetnek támogatásban?

 

  • A Magyar Köztársaság területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező vállalkozások, amelyeknél
  • az éves nettó árbevétel legfeljebb 200 millió Ft
  • az alkalmazottak száma nem több,  mint 9 fő
  • a Mikrohitel Program keretében és/vagy az Országos Mikrohitel Alappal szemben fennálló tőketartozásának együttes értéke a 10 millió Ft-ot nem haladja meg

 A támogatásból kizárt főbb tevékenységek

 

  • mezőgazdasági termékek elsődleges feldolgozásával foglalkozó vállalkozások, továbbá állattenyésztés, fakitermelés
  • a kereskedelmi fuvarozás területén működő vállalkozások tekintetében teherszállító járművek megvásárlása

Új Magyarország Beruházási mikrohitel feltételei

 

Termék mértéke

500 eFt – 10 millió Ft

Termék ügyleti kamata

évi 8,5%  - tól a jegybanki alapkamatig

Futamidő

1 – 10 év

A tőketörlesztés türelmi ideje

max. 24 hónap

Biztosíték

a Társaság által a Fedezetértékelési Szabályzat alapján megállapított hitelbiztosítéki értéknek el kell érnie a hitel tőkeösszegének és a teljes futamidőre számított ügyleti kamatnak a 100%-át

 

Új Magyarország Forgóeszköz mikrohitel feltételei

 

Termék min. mértéke

500 eFt – 6 millió Ft

Termék  ügyleti kamata

évi 8,5%  -tól a jegybanki alapkamatig

Futamidő

max. 3 év,

A tőketörlesztés türelmi ideje

max. 2 hónap 

Biztosíték

a Társaság által a Fedezetértékelési Szabályzat alapján megállapított hitelbiztosítéki értéknek el kell érnie a hitel tőkeösszegének és a teljes futamidőre számított ügyleti kamatnak a 100%-át

 

További részletek a www.mifin.hu honlapon olvashatók,

kérje ügyintézőnk segítségét az info@mifin.hu e-mail címen

illetve a 061-90-90-290-es telefonszámon!

 



deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler