Aktuális híreink

Áder János kihirdette a költségvetés megalapozásáról szóló törvényt

2020. July 14. 06:46
Áder János köztársasági elnök elrendelte a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvény kihirdetését hétfőn.
Az államfő a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján közzétett elnöki nyilatkozatban emlékeztetett: az Országgyűlés július 3-án fogadta el a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényt, amely módosítja a kisadózó vállalkozások adózására (kata) vonatkozó szabályozást is.    Felidézte: az elmúlt napokban három szakmai szervezet kérte, hogy a törvényt megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek; a kezdeményezők szigorúnak, indokolatlannak minősítették a szabályozást, ami - véleményük szerint - túl nagy terhet ró a "katás" vállalkozókra.    A köztársasági elnök kifejtette: a vírusválságot követően a gazdaság élénkítése idején különösen fontos, hogy többletterhek ne nehezítsék a vállalkozók életét, ezért a törvénnyel kapcsolatos kritikát különös gonddal vizsgálta meg.    Úgy vélte, két kérdést kellett feltenni: mi volt a szabályozás indoka és célja, valamint azt, hogy az új szabályok eredményezhetik-e az adóterhek drámai növekedését.    Áder János kiemelte: 2013-ban az új adónem bevezetésekor az volt a törvényalkotó célja, hogy a sajátos piaci helyzetű, főként a lakosságot ellátó mikrovállalkozásokat támogassa, munkafeltételeiket könnyítse, adminisztrációs terheiket csökkentse. Ez a cél most sem változott, ugyanakkor az elmúlt esztendőkben néhány nagy cég visszaélt a szabályozás nyújtotta lehetőségekkel - szögezte le.    Hangsúlyozta: a törvénymódosítás most ezt a jogszabályi kiskaput zárja be úgy, hogy a több mint 300 ezer kisadózó semmiféle változást nem fog tapasztalni, a korábbihoz képest nem kell több adót fizetnie.    Közölte: úgy, mint eddig, a főállású adózók továbbra is havi 50 ezer forint, a nem főállású adózók havi 25 ezer forint tételes adót kötelesek fizetni. Úgy, mint eddig, csak a 12 millió forint éves bevétel feletti összeg után kell a kisadózónak a 40 százalékos adót megfizetnie - mutatott rá.    Kitért rá: új szabály, ha egy kifizető ugyanabban az évben a kisadózó vállalkozásnak 3 millió forintot meghaladó összegű bevételt juttat, akkor a 3 millió forint feletti bevételrész után 40 százalékos adót kell fizetni. Az adót főszabály szerint a kifizető szerv és nem a vállalkozó fizeti, egyedül a külföldi kifizetőtől származó bevétel után fizeti az adózó a 40 százalékos adót - ismertette.    Az államfő szerint ha valaki mégis úgy gondolná, hogy számára ez az egyszerűsített adónem már nem a legkedvezőbb, akkor számos egyéb adózási mód közül választhat.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom