Aktuális híreink

Adótanácsadó: az áfarendszer semlegességét erősítheti a jövőre életbe lépő törvény

2019. August 07. 06:30
Az áfarendszer semlegességét erősítheti a jövőre életbe lépő törvény, amely alapján az eladónak már nem kell adóterhet viselnie a nem fizető vevő helyett; érdemes ugyanakkor körültekintően eljárni az ilyen esetekben, mert a visszafizetés nem automatikus - hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
 A cég közleményében kiemeli, hogy több mint húsz év után jövőre ismét lehetősége lesz a cégeknek arra, hogy az államtól visszaigényeljék egy akár öt éve behajthatatlannak tűnő követelés áfáját is. Úgy vélik, az Országgyűlés által júliusban elfogadott törvény alapján az 1997-ben megszüntetett lehetőség újbóli bevezetése számos magyar vállalkozásnak jelenthet pozitív fejleményt.  
    Behajthatatlannak azok a követelések számítanak, amelyek a végrehajtás, felszámolás, csődeljárás során nem térülnek meg, így az eladónak addig kell finanszíroznia a forgalmi adót, amíg nem sikerül behajtani a számla összegét a vevőtől.
    "Az elfogadott törvény az áfarendszer semlegességét erősíti, mivel ezentúl az eladónak nem kell méltánytalanul viselnie a végleges adóterhet a nem fizető vevő helyett, ráadásul a lehetőség visszamenőlegesen, az elmúlt öt évben kiszámlázott tételek esetében is megnyílik, ha azokat behajthatatlannak minősítették" - idézi a közlemény  Földes Balázst, a Crowe FST szenior menedzserét. A szakember hozzátette, hogy csak a nagyobb összegek esetén éri meg visszakérni az áfát, továbbá azt is csak abban az esetben, ha már lezárult a csődeljárás, a végelszámolás, illetve megtörtént a felszámolás.
    A jövőre hatályba lépő törvény értelmében amennyiben az eredeti ügylet során az eladó a jogszabályban felsorolt minimálisan óvatos módon járt el, úgy értesítenie kell a vevőt és a NAV-ot arról, hogy a követelést az áfa szempontjából minősítsék behajthatatlannak. Ezt követően az eladó a soron következő bevallásában a korábban megfizetett adó összegét levonhatja. Ezzel egyidejűleg a vevő köteles az áfát utólag befizetni.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler