Aktuális híreink

Garantiqa: 13 milliárd forint új hitelkihelyezés a fordított eljárással

2019. April 08. 08:03
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. lezárta azt a három hónapos programot, amelynek eredményeként az úgynevezett "fordított eljárás" keretében közel 350 hazai kis- és középvállalkozás (kkv) mintegy 13 milliárd forint hiteléhez vállalt 10,6 milliárd forint összegű kezességet a társaság - közölte a cég az MTI-vel.
 A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2018. utolsó három hónapjában a nyilvánosan elérhető adatok alapján több mint 10 ezer hazai vállalkozás garanciaképességét vizsgálta. A legalább 5 főt foglalkoztató és minimum 10 millió forint árbevételű, de hitellel nem rendelkező vállalkozásokat azért keresték meg, hogy a cég által kiállított kezességvállalási-szándék levél segítségével könnyebben kapjanak hitelt. A fordított eljárás lényege, hogy a garanciacég által előzetesen kiállított garancialevéllel a vállalkozás már forrást igényelhet a bankjától, mert a levél igazolja, hogy a cég garanciaképes.
    A programot értékelve Búza Éva, a Garantiqa vezérigazgatója elmondta: a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezése alapján azért végezték el a vállalkozások előzetes minősítését és keresték meg őket közvetlenül, mert minden felmérés azt mutatja, hogy a megfelelő biztosítékok hiánya még mindig az egyik legfőbb hitelfelvételi akadályt jelenti, másrészt a hazai kkv-k GDP-hez viszonyított hitelfelvétele lényegesen elmarad az Európai Unió átlagától.
    A vezérigazgató kiemelte: az úgynevezett fordított eljárás célja a kockázatosabb kkv-k forráshoz juttatása. A program arra is rávilágított, hogy az elmúlt időszakra jellemző kedvező gazdasági kilátások növelik a hazai vállalkozások hitelfelvételi kedvét, így bátrabban vágnak bele különböző fejlesztésekbe. Az állami kezességvállalás  a kockázatosabb vállalatok forráshoz juttatását segíti - jelezte a vezérigazgató.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler