Kiemelte, a programban a nagyvállalatok segítik a hazai kis- és középvállalatokat abban, hogy elsajátítsák a modern piaci körülmények között szükséges készséget, szaktudást.
Eddig a beszállítófejlesztési programban 75 ipari termelő vállalkozás - 3 nagy integrátor, 72 kis- és közepes vállalkozás - kapott támogatást, ebből tavaly 26 vállalkozásnak 2,5 milliárd forint támogatást ítéltek meg, ezzel mintegy 4,5 milliárd forint fejlesztés valósul meg - tette hozzá.
György László elmondta, hogy az idén folytatódik a beszállítófejlesztési program 3 milliárd forint kerettel.
Kiemelte, a program célja a hazai kis- és középvállalkozások hatékonyságának növelése a modern technológia alkalmazásával, szervezetfejlesztéssel, képzéssel, illetve kutatás-fejlesztésen keresztül.
A programban a nagyvállalatokkal közösen segítik a kkv-kat abban, hogy megfeleljenek a digitalizáció, a nemzetközi piac magas minőségi kihívásainak - tette hozzá.
Elmondta, hogy a programban az integrátor nagyvállalatok legalább 5 beszállítóval közösen nyújthatnak be kérelmet fejlesztéseik támogatására vállalkozásonként legfeljebb 200 millió forintra. A támogatás mértéke általában a projekt 50 százalékát éri el, és csak a komplex fejlesztések támogathatók.
A 2018. évi programban támogatott hazai kkv-k többnyire a járműiparban, a védelmi-iparban, az orvostechnológiában és az elektronikai iparban működnek, ezek az ágazatok jelentős szerepet játszanak abban, hogy a magyar gazdaság az uniós átlag felett teljesít - emelte ki az államtitkár.
A beszállítófejlesztési programban támogatott kkv-k várhatóan még jobb pozícióhoz jutnak a piacon, és fontos, hogy egyre több magas hozzáadott értékű tevékenységet valósítsanak meg, és kilépjenek a nemzetközi piacra.
A sajtótájékoztatón aláírták a Karsai Holdingnak beszállító székesfehérvári Plastweld Kft. cég támogatásáról szóló szerződést. Németh Balázs ügyvezető igazgató elmondta, hogy 80 millió forintos fejlesztésükhöz 40 millió forint támogatást kapnak a programban, amit többi között képzésre, gyártást támogató eszközök beszerzésére, szolgáltatásfejlesztésre fordítanak.
Forrás:MTI