Aktuális híreink

ITM - Gazdaságvédelmi Akcióterv: már elérhető a munkahelyvédelmi bértámogatás

2020. April 16. 17:22
A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése, a vállalkozások csütörtöktől pályázhatnak a munkahelyvédelmi bértámogatásra - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
 Hangsúlyozzák, a program a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került munkaadóknál segíti akár több százezer munkahely megőrzését.
    Az ITM kifejti: a munkahelyvédelmi bértámogatási programban az állam a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére átvállalja a munkavállalók kieső jövedelmének egy részét. A támogatási időszak három hónap lehet, a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a kérelem beadásától számítva megőrzi, a folyósítást követően pedig legalább egy hónapig fenntartja dolgozói létszámát. A programban azok a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalók vehetnek részt, akik a veszélyhelyzet kihirdetése és a kérelem benyújtása közötti időszak alatt megszakítás nélkül foglalkoztatásban álltak a munkáltatónál, akár "home office" keretében is.
    Ismertetik, hogy a munkaidő csökkentésének mértéke legalább 30 százalék, de legfeljebb 50 százalék lehet, ugyanakkor a munkaidő átlagosan napi négy óránál nem csökkenhet kevesebbre. A támogatásnál a munkavállaló havi nettó távolléti díját kell figyelembe venni, az állami támogatás pedig a kieső munkaidőre a munkaidő-csökkentés arányában számolt bér 70 százaléka lehet.
    A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy munkavállaló nettó alapbére 200 ezer forint volt eddig, és a veszélyhelyzet miatt a munkaideje 50 százalékkal csökkent, akkor a kieső munkabér 70 százalékát, azaz 70 ezer forintot garantál részére az állam. A csökkentett munkaidő maradék 30 százalékában a munkáltató fejlesztésben részesítheti a munkavállalót, vagy egyéb, a cég tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztésben való közreműködést várhat el tőle, amelynek fejében munkabért fizet - írják a közleményben.
    Kieső munkabérként a havi nettó távolléti díj összegéből maximum a minimálbér kétszeresének nettó összegét, azaz legfeljebb 214 130 forintot lehet figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy az állami támogatás összege fejenként havonta legfeljebb nettó 74 946 forint lehet, az összeg a munkavállaló szempontjából adómentes, a munkáltatót pedig csak az általa a munkavégzésre és az egyéni fejlesztési időre eső kifizetett bér és járulékai terhelik. A támogatást a munkavállaló a munkáltatóval közösen Cégkapun keresztül kérelmezheti 2020. április 16-ától a munkavállaló foglalkoztatási helye szerint illetékes kormányhivatalnál. A szükséges kérelmek az nfsz.munka.hu oldalról tölthetők le - olvasható a közleményben.
    Szerda óta hozzáférhető a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor magasan képzett munkavállalóinak megtartása érdekében három hónap időtartamra igényelhető 40 százalékos bértámogatás is. A több tízezer szakember munkában tartása elengedhetetlen a gazdaság újraindításához, a támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a cégek. A foglalkoztatási helyzet javítását szolgálja továbbá a munkaidőkeret rugalmassá tétele, a támogatott hitel-, garancia- és tőketermékek, a hatékonyság növelését is ösztönző fejlesztési források - tájékoztatott a szaktárca.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom